Régészeti leletek bizonyítják, hogy Álmosd és környéke már az őskortól lakott volt. A késő rézkori Baden-kultúra, a kortárs Coțofeni-kultúra, a középső bronzkori gyulavarsándi kultúra, a vaskori kelta kultúra (La Tène-kultúra) emlékei és szkíta, római császárkori szarmata és dák leletek, valamint Árpád-kori, középkori és kora újkori leleteket is előkerültek.
Első ismert írásos említése 1261-ből való (Almus). Neve az egykori Álmos (Almus) személynév d-képzős változata. Régen többféle változatban írták: Alumas, Almuz, Almus és Almos formában is. A település az álmosdi Chyre nemzetség ősi fészke és temetkezőhelye volt.
1261-ben V. István király Álmos fia Chyre részére már új adománylevelet adott a településre. Az Álmosdi Chyre család 1554-ig, a család kihaltáig birtokolta Álmosdot. A család kihalta után a falut Thay Ferencz királyi lovászmester kapta adományba. 1442-ben a Zoárdfiaknak is volt itt birtoka.
A település lakossága az 1530-as évek elején áttért a református hitre.
1554-ben adományként Dobó István tulajdonába került. 1604. október 15-én Álmosd határában arattak győzelmet Bocskai István hajdúi Basta császári tábornok serege fölött (álmosdi csata).
Az 1600-as évek után több birtokosa is volt: a Péchy, Bagossy, Csanády, Somodory, Kölcsey, Chermel, Gulácsy, Balku, Fényes, Szodoray, Miskolczy és Kazinczy család.
A nemesítéseknek köszönhetően a 18-19. században Álmosd kisnemesi településsé vált (lakóinak 15-20%-a nemesi származású). Az 1738-43 as pestisjárvány idején az itt élők egyharmada elpusztult. A település görögkatolikus vallású lakosainak román és rutén ősei a pestisjárvány után települtek be Álmosdra.
A 20. század elején a Fráter és a Bay, majd a Fekete családnak voltak itt birtokai.