2007. évi Költségvetés vitája a Parlamentben

2006. december 20.
Tisztelt Országgyűlés! Valamikor egyszer, réges-régen egy távoli galaxisban, ahol egy Magyarország nevű nemzetállamban egy európai közösség élt, megfogalmaztak egy hosszú fejlesztési folyamatot, az ország jövőjének hangulatát megalapozó intézkedéseket, melyek lett volna egy csúcspontja. A következő 10-14 év beruházásainak, fejlesztéseinek olyan csúcspontot, vagy a munkát összefoglaló és az erőfeszítésekkel járó, de büszkeségre okot adó eredményeket hozó lezárását fogalmazták meg, mely a nemzetnek visszaadta volna szunnyadó tartását.

Egy fél évszázaddal később, ismétlődik a múlt

2006. október 20.
A háború évszázadának legsötétebb korszaka kezdődött A II. világháború után soha nem látott összefogással indult újra az élet Magyarországon. Azóta sem tapasztalt egyetértéssel láttak munkához a falvakban, a városokban és a fővárosban. A vidékiek küldték az élelmet Budapestre, irányvonatokkal indultak dolgozni annak érdekében, hogy újjá varázsolják a nemzeti szimbólumainkat jelentő épületeket, intézményeket. Néhány év alatt elvégezték egy század munkáját, az összefogás csodákra volt képes. Az ország demokratikus berendezkedése biztosította az egyenletes forráselosztást, a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést.

A Teremtés csodái

2006. március 7.
Amikor a Nemzetközi Nõnaphoz közeledve a köszöntõmet kezdem írni, abban reménykedem, hogy a Kedves Nõi Olvasók ezeket a gondolatokat õszinte tiszteletem jeléül, figyelmességnek tekintik. Teszem ezt azért is, mert nyugodtan mondhatom, eddigi életemben és jelenleg is, a NÕK mindig meghatározó szerepet kaptak. A szülõi házban, ha döntetlenre álltunk, a domináns hangulatot mindig édesanyánk alakította ki. Amikor az iskolában elõször Nõnapra virágot rajzoltunk, azt még ugyanúgy az anyák kapták meg, mint ahogy az Anyák Napi szívecskéket. A következõ NÕ már a tanár néni volt, illetve másoknak az óvó néni. Õket a padtársunk követte, illetve az éppen aktuális „gyerekkori szerelemünk”, és csak aztán következhetett otthon a lánytestvérünk.

„Holnaptól a jövõt együtt építjük”

2006. március 3.
Kampánynyitó nagygyûlésrõl 2006. március 3. „Szép vagy, gyönyörû vagy Magyarország ”. Ne félj Hazánk, mi nem engedjük, hogy egy kalandor, a társaival lerombolja a nemzet értékeit, mindazt, ami száz éveken keresztül összetartott, és a világ népétõl megkülönböztetett bennünket! - ezekkel a mondatokkkal kezdte Tasó László országgyûlési képviselõjelölt, kampánynyitó nagygyûlésének záróbeszédét. Mi nem hagyjuk, hogy önérdekbõl, féktelen és beteges hatalomvágyból, örökre szétszakítsák ezt az országot, falat emeljenek a vidék és a fõváros, magyar és magyar közé.

2006-2010 évekre vonatkozó ciklusprogramja

2006. február 10.
NYÍRADONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2006-2010 évekre vonatkozó ciklusprogramja Egy település mindennapjait, és jövőjét formáló terveit alapvetően az határozza meg, hogy lakossága milyen utat választ, egyszerűbben fogalmazva milyen jövőképet fogalmaz meg. Nehéz lenne minden elképzelést kielemezni és beilleszteni a tervek halmazába, mert először a legfontosabb, az IDŐ szab korlátot a száguldó fantáziának. Nem szabad lebecsülni a nagyra törőnek, és sokszor álomnak tűnő elképzeléseket sem, mert a merész gondolatok sok esetben indítanak el, egyébként a látókörből kikerült, illetve abban nem szereplő területekre vonatkozó, reális célkitűzéseket.

„Ki szelet vet, vihart arat”

2006. január 6.
MEGYEHÁZA - SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A Megyeháza, a fejlesztési forrásokra kiírt pályázatok elbírálásának a helye, a polgármesterek úgy mondják a „pénzosztó hely”. A Bocskai-terem az a hely, ahol nem termett babér a Nyíradonyiaknak, ez az a hely, ahol a nyíradonyi emberek életkörülményeinek javulását, az alapvető, minden más hajdú-bihari ember számára biztosított életmentő szolgáltatások elérését is megakadályozzák.

2006 a Változás Éve

2006. január 1.
A magyar nemzet lelki egymásra találásáért imádkoznak a keresztények A Himnusszal érkezett, pezsgőbontással és jókívánságokkal ékesített pillanatok közepette köszöntött ránk 2006. Családi körben, templomokban, házibulikon, illetve nagyszabású szabadtéri rendezvények helyszínein ünnepelte a Világ az Új Év beköszöntét. A hagyományokhoz híven sokan tettek fogadalmat, kitűzött célokat erre a rangra emelték.

Lehet-e pénzkérdés az ügyeleti ellátás biztonsága

2005. december 20.
Zsaroló, fenyegető orvosok, az MSZP holdudvarából Nyíradonyban a sürgősségi ellátást, vagyis az ügyeleti ellátás biztosítását az önkormányzat, az érvényben lévő megállapodásai szerint szervezi. A megállapodásokat a háziorvosi és gyermekorvosi ellátást is végző háziorvosok és gyermekorvosok gazdasági társaságaival kötötte az önkormányzat. 1996-ban 3 egészségügyi szolgáltató céggel, egy betéti társasággal 1999-ben és egy betéti társasággal a 2000. évben. A minden korábbi és jelenlegi jogvita esetén e megállapodás módosításának kezdeményezése az egyetlen járható út.

KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZALAGAVATÓ ÜNNEPSÉGE

2005. október 29.
Igazgató Úr! Tisztelt Tantestület! Kedves Diákok! Tisztelt Szülők és Kedves Vendégeink! A Nyíradony Város Önkormányzata nevében köszöntöm a Szalagavató Ünnepség minden résztvevőjét, a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola életének e kiemelkedő eseményén. Az eltelt napok és talán hetek legfontosabb témája a városunk életében is mérföldkövet jelentő állomás, mely egy hosszú folyamat, egy régi elképzelés megvalósulásának örömteli pillanata.

Ünnepi beszéd

2005. augusztus 19.
„gazdag országa a Földnek Magyarország, első királya Szent István, kovásza volt mindannak, amit ma magyarnak ismerünk és mondanak„ Nemzeti Ünnepünk előestéjén, Nyíradony város Önkormányzatának Képviselőtestülete nevében is köszöntöm a Tisztelt Ünneplőket ! Külön tisztelettel Vendégeinket, a Város Díszpolgárait és a Képviselőtestület Tagjait ! Krisztus után 2002-ben, a kereszténység felvételének 1001. Esztendejében, Szent István Király és az Új kenyér Ünnepének tisztelgünk.
Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!