Gyors ütemben halad előre az idei Komplex útfelújítási program

2016. augusztus 15.

Az állami közútkezelő augusztus eleji jelentése szerint a készültségi szint 98 beruházás esetében már meghaladja a 80 százalékot.

A Komplex útfelújítási programban 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg 2016-ban. A felújításoknak köszönhetően még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a közúton közlekedők biztonságos közlekedését

 A legtöbb projektet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták át eddig, ahol a 3-as, 27-es, 37-es és 381-es utak összesen 15 megújult szakaszát már birtokba is vehették az autósok. A képzeletbeli dobogóra Nógrád (10 útszakasz) és Komárom-Esztergom megye (5 útszakasz) fért még fel. A napokban újabb 11 helyszínen érnek el a műszaki átadásig a beruházások Baranya, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A kormány döntése alapján a Komplex útfejlesztési program 2017-ben is folytatódik. A Magyar Közút feltételes közbeszerzéseket írhat ki a közúthálózaton jövőre elvégzendő munkákra. A tervezett beruházások megvalósításához az eljárások eredményének függvényében legfeljebb 100 milliárd forint forrás biztosítható.”

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; Kommunikációs Főosztály)

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!