Ünnepi beszéd

Emléknapja az állammá kovácsolt nemzetnek, a megmaradás és a felemelkedés ünnepe. Apostoli Királyunk nyomán, az európai mintára kialakított államszervezet túlélte Európa történelmének viharait és büszkén mondhatjuk, hogy újra virágzó országa a Kontinensnek.
Szent Királyunk életéről és művéről, a vármegye rendszer létrehozásáról, a templomépítés elrendeléséről, az egyházi és a magántulajdon védelméről, az öröklés rendjéről, az árvák és özvegyek megsegítéséről, a híres Törvénykönyveiben foglaltakról, azt gondolom jelenlévők mindegyike hallott.
38 évi uralkodása alatt százévnyi munkát végzett el, mert mindent újra kellett építenie, a korábbi szokásokat feledtetni, a saját népének lényegét jelentő tradíciókat megváltoztatni volt szükséges ahhoz, hogy szomszédaink is elfogadják jelenlétünket. Legyen, aki mellénk áll, hiszen egyébként a megsemmisülés, vagy a beolvadás következett volna be.
A belső rend megszilárdítása, a védekező erő megteremtése határozott és sokszor ellentmondást nem tűrő intézkedéseket követelt, mert késésben voltunk.
Nem volt lehetőség a hosszas mérlegelésre, nem lehetett arra várni, hogy hozzánk igazodnak a körülöttünk élő népek. Mi jöttünk később, s mert a magyarok alig több mint százévnyi jelenléte, Európa számára veszélyessé vált.
Választani kellett abban, hogy beilleszkedünk, vagy beolvasztanak.
Az ifjú uralkodó felismerte, hogy nincs más kiút, csak bekapcsolódni a korabeli fejlődés áramlatába, felvenni a kereszténységet, békét kötni a környező államokkal.
Egyszerre kellett megteremteni az új gazdasági és társadalmi rend belső és külső feltételeit.
Az átlagon felül művelt bölcs és már fiatalon mélyen gondolkodó Vezért, a pápai koronával, az európai keresztény királyok közé emelt államférfit, rövid időn belül elfogadták és elismerték.
Kemény kezű és vallása iránt mélyen elkötelezett királyunk jelképei a kard és kereszt, mindent elmondtak arról, ami életét és munkáját jellemezték.
Elhíresült intelmeiben örökérvényű igazságokat hagyott fiára. Figyelmeztette, hogy a magyar sajátosságokat mindig meg kell tartani, sőt az uralkodásban sem szabad elfeledkeznie arról, ami csak ránk a jellemző.
Figyelmeztetett, hogy csak akkor egységes a nemzet, ha népei egymás szokásait elismerik és tisztelik, mint ahogy ezt kell tenni a szomszéd népekkel is, tőlük is ugyanezt elvárva. ! ! !
Vannak történészek, akik szerint a Szent István Király nevéhez kötődő intézkedések egy része magától is bekövetkezett volna, hiszen a kényszerítő erők jelenléte ezt generálta. De azt kiemelten fogalmazták meg, hogy az a pillanat, amelyet felismert, más utat nyitott meg, lehetővé tette, hogy egyenrangú nemzetté váljon a magyarság.
Szent Királyunk szellemisége és életműve, a magyarság legnehezebb időszakaiban is mérvadó maradt. Mércét és követendő példát jelentett és jelent a mai napig is, minden politikai rendszer és irányzat számára.
Élete és az azt övező legendák, népünk és történelmünk összetartó szimbólumává emelték.
Most érezzük igazán, hogy mennyire nagy és milyen fontos az öröksége, amikor újra elfoglalhatjuk helyünket Európa népei között, újra egyenrangú nemzetként.
Nem tehetné meg ezt a magyar nép, ha nem tért volna vissza a Szent Istváni útra, amelyről egy időre korábban vakvágányra került. Arra az útra tért vissza, amely egyetlen járható számára, amely lényege, e népnek.
A kard és kereszt a magyarság örökös szimbóluma. ! ! !
A kard azért, mert jelzi jelenlétével az erőt, amely képes bármikor megvédeni mindazt, amit a magyarság és ma Magyarország jelent. Békeidőben nem hideg vas, melyhez korábban vér tapadt, hanem munkálható anyag, amelyet eszközzé formálva István országát tovább építhetjük, földjén újra megterem az Új Kenyér.
A kereszt azért, mert csak az képes a hideg vasat átformálni, a meglévő erőt a fejlődés és a felemelkedés szolgálatába állítani.
„István Király Mária oltalmába ajánlja országát”
Ez a címe a város lakossága és önkormányzata által emelt emlékműnek, amely örök tisztelgés a kereszténység ezer évének, Istvánnak, a királynak.
Egy ezredéve nem halványult és ha lesznek még ezer évek sem kopnak meg koronájának és emlékének fényei. A „tündöklő csillag”, vagy a „nép drága kincse” jelzők, a sokszor titkolt büszkeséget és csodálatot jelentik, ami átsegítette a magyarokat a bűn és a bűnhődés időszakaiban.
Visszataláltunk a magyarok védőszentjének országába, a kereszt által átformált, a kezünkben építő eszközzé váló karddal.
Beteljesíthetjük István akaratát, megmaradt az országa, népének !
Mégis, sokszor úgy érezzük, hogy nem szeret bennünket a Jó Isten, árvízzel, aszállyal sújt, hiába erőlködünk, nem válik jobbá az életünk, dolgozunk, küzdünk, megszenvedünk a sikerekért, mégsem jött még el a „Kánaán”?
Vajon mit csinálhat rosszul ez a nép, ha úgy érzi, hogy miden erőfeszítése ellenére sem jön el a várva várt felemelkedés ?
Az elmúlt években a magyar gazdaság kétszer olyan gyorsan gyarapodott, mint az Uniós átlag, a vidéki hátrányok felszámolása, nagy lendülettel indult el.
A megyében és a térségben, de a szűk környezetünkben, az élet körülményeit javító változások következtek be, régóta hiányzó beruházások valósultak meg.
Megtartjuk ünnepeinket, jeleket hagyunk a jövőnek, elismerően néznek ránk a szomszédos népek, néha irigykednek sikereink miatt, vagy éppen rólunk veszik a mintát.
Mégis valami nem működik jól, ha egyre több a türelmetlen ember. ! ! !
Nem azzal van baj, hogy nem jók azok a törekvések, amelyek az életünket jobbá tenni hivatottak, hanem az a baj, hogy a rohanás közben, nincs időnk megállni és számba venni az elért eredményeket. Nincs időnk, vagy nem akarjuk megérteni, hogy nem elég csak dolgozni, látnunk kell annak értelmét is. Alig teljesítjük a kitűzött célunkat, már újra a következőn dolgozunk és közben nem értékeljük megfelelően, az elvégzett munkánkat.
Versenyt futunk az idővel és félünk attól, hogy mi már nem érhetünk célba, mi már azt, amiért dolgozunk, nem élhetjük meg. Ma már csak az idő az ellenségünk !
De az idő, a türelmetlen embernek gyorsabban telik és csak annak telik még gyorsabban, aki nem bízik sem önmagában, sem másokban.
Ne feledjünk valamit !
Már több mint ezer éve Szent Istvánt választottuk, de ott él a magyarban Koppány is. Az örökké lázadás, a kíméletlenség, elégedetlenség és az önzés génjei bennünk lapulnak. Ha kialakul olyan körülmény, ami felszínre hozza, azt akár az egész társadalom megérezné és megszenvedné.
Ezért többször meg kell állni és meg kell vizsgálni, hogy hova értünk el, mert a magyarság a legutóbbi évtizedében többet haladt az úton, mint más népek talán száz év alatt. ! ! !
Szent Istváni alapokra kezdtük építeni az újra megtalált utat. Közösen, szélesre terveztük és még annál is szélesebbre építjük.
Azt akarjuk, hogy mindenki elférjen rajta, de nem egymás mögött, hanem egymás mellett haladva.
Építsük tovább úgy, hogy azt ne kezdje ki az idő, ne bontsa meg az ár, ne mossa alá az eső, ne tépje ki az árnyat adó fákat a vihar. Ne bontsa aszfaltját a jég, ne tudja senki felszaggatni, ne tudja semmi azt megszüntetni.
Menjünk rajta együtt mindenkivel, akit vállalunk, mindenkivel, aki vállalja az Istváni örökséget, bennünket. Úgy járjunk rajta, hogy utunkat az éltető Nap kísérje, de a sötét felhőket elfújja a szél.
Mert ha még egyszer letérünk róla, vagy megállunk, nem találunk még egy István Királyt.
De ha együtt építjük és mindnyájan azon járunk, mindig látni fogjuk a csillogó koronáját, kezében kardját és egyben keresztünket.
Nemzeti Ünnepünk előestéjén, a magyarok Királyára emlékezve, a kenyeret adó Magyar Földünk Népének, adjon áldást Isten !