Bűn, ami a magyar nemzeti vagyonnal elkövettek

– Tisztelt Országgyűlés, tisztelt Elnök Úr!

Az ÁPV Rt. és jogelődei, 1990-től 2007-ig tartó tevékenységéről és a privatizáció teljes folyamatáról kellene szólnia a T/8582.-s Jelentésnek.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság kisebbségi véleményének ismertetése előtt le kell szögezni, hogy a Pénzügyminiszter a saját magának kiszabott határidőt nem tartotta be, ugyanis 2008. december 31.-ig kellet, volna benyújtani az előterjesztést.

A jelentés áttekintése után már megértettem, hogy miért húzták az időt, sőt legszívesebben még azokat az információkat sem adták volna közre, amelyek éppen csak nagyvonalúan értékelik azt a folyamatot, amely alapjaiban, és úgy tűnik végérvényesen, meghatározta az ország gazdasági, társadalmi kilátásait.

A Jelentésben, az elvárt 17 éves tevékenységről szóló teljes körű tájékoztatás helyett, könnyed hangvételű, bizonyítványt magyararázó előterjesztés született, figyelmen kívül hagyva az áttekinthetőség alapvető követelményeit.

Összefüggéseket és főként összehasonlításokat szándékosan nem, vagy csak elvétve tartalmaz, az olvasóra rázúdítja az adathalmazt, melyben eligazodni merész vállalkozás. Ettől függetlenül az előterjesztés ebben a formában is alkalmas arra, hogy bemutassa mindenki számára azokat a körülményeket, és igen csak kalandos szervezeti és értékesítési irányváltásokat, fordulatokat, melyekkel az 1945 után felépített ország vagyonának több mint 80 %-át eladták.

Ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor inkább azt kellene mondjam, inkább odaadták, az előre kijelölt új tulajdonosoknak.

A bizottsági ülésen szinte minden hozzászóló egyetértett abban, hogy a Jelentés alapvetően hiányos, és nem tartalmaz elemzést, illetve összegzést arról, amit mindenki elvárt volna.

Pontosabban mindenki elvárta volna, hogy legyen elemzés arról, hogy a nemzeti vagyon e történelmi mértékű kiárusítása, milyen eredménnyel járt, meghozta-e rendszerváltásban megfogalmazott elvárásokat.

Segítette-e a gazdasági szerkezet átalakulását abban az irányban, hogy a tulajdonváltással ne történjen vagyonvesztés, hanem az állami vagyon működtetése a privatizációval hatékonyabb és ugyanúgy a magyar emberek mindennapi biztonságát szolgálja?

Szinte valamennyi hozzászólásban kiemelték a „leltár” igényét, hiszen elvárható egy folyamat lezárásával az egyenleg és az eredmény ismertetése. Fontos kérdésként fogalmazták meg, mely arról szólt, milyen költségek merültek fel az állami vagyon eladása mellett, mert megdöbbentő hírek keltek napvilágra.

Az aggályok sajnos egytől egyig alaposak voltak, mert az összesen 2.395 milliárd Ft bevétellel szemben, ami az állami vagyon eladásából származott, 1.370 milliárd Ft költsége merült fel az államnak.

Többen is feltették a kérdést, hogy mi történt az önkormányzatoknak átadott állami vagyonelemekkel, az értékesítésükkel kapcsolatos szabályokat betartották-e? Mi lett egyáltalán a sorsa ezeknek a vagyontárgyakkal?

Nem kaptunk választ arra sem, hogy a külföldi tőkéből kivásárolt vagyonelemek hozadéka, illetve az országból kivitt osztalékjövedelmekről van-e valamilyen információja az előterjesztőnek?

Jó lenne tudni, hogy az egykori állami tulajdonból milyen arányban gazdagítottuk a külföldi tőkéseket?

Nem kaptunk arra sem választ, hogy a Horn-Kuncze kormány idején vitézlő Bokros pénzügyminiszter csomagjaként az önkormányzatokra ráerőszakolt vagyonvesztés mértéke mekkora volt?

Mennyit buktak a települések azon, hogy el kellett adniuk a sokszor alig egy-két éves gázhálózatuk részvényeit a névérték 40 %-áért, és egy évvel később a villanyhálózatok részvényét a névérték 50 %-áért?

Nem kaptunk választ arra sem, hogy milyen veszteséget okozott a magyar lakosságnak az energia szektor eladása, aminek révén a lakosság örökre kiszolgáltatottakká váltak. Mekkora veszteséget szenvedtek el az önkormányzatok a rájuk erőszakolt bérlakás értékesítés következtében?

Összességében érdekelt volna mindenkit, hogy milyenre értékelik, netán sikeresnek tartják a magyar nemzet életében bekövetkezett gyökeres változást, amit az állami vagyon eladása okozott?

Tisztelt Országgyűlés! A T/8582. számú Jelentés nagy csalódást okozott azoknak, akik abban a hitben nyitották meg az előterjesztés anyagát, hogy képet kapnak az állami vagyon értékesítéséről, a privatizáció teljes folyamatáról.

Arról azonban meglehetősen pontos képet kaptunk, hogy az elmúlt 17 év kormányai milyen módon bántak az ország lakosságának vagyonával.

Melyik kormány, mire használta fel az állami vagyont és egyáltalán milyen gazdája volt a nemzet vagyonának?

Annak mindenképpen örülök, hogy az előterjesztő lemerte írni, sőt oszlopdiagrammal igazán érzékelhetővé tette, hogy melyik kormány milyen mértékben élt az állami vagyon eladásával, hogy megvalósítsa az ígéreteit, vagy éppen egyáltalán működtetni tudja a költségvetést.

Kiderült a jelentésből, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció adta el az állami vagyon több mint 76,5 %-át, az MDF a 16 %-át, és mindössze 7,5 %-át a FIDESZ! Nem fogják elhinni, minél több állami vagyont adott el az MSZP-SZDSZ koalíció, annál jobban nőtt az államadósság!! Erről a nagyot sokatmondó információról majd később, a hozzászólásomban ki fogok térni!

Összegezve. A kormány nevében előterjesztő pénzügyminiszternek úgy hiányzott ez a Jelentési kötelezettség, mint egy hátbavágás.

Szerették volna ezt minél halkabban és úgy csendben, itt a Parlament falai között elintézni, és úgy látszik, sikerül is. Nem érdekli a sajtót, vagy nem illik ezzel sokat foglalkozni, pedig T. Országgyűlés!, ettől a Jelentéstől, ha úgy készítik el, ahogy kellett volna, akkor semmi nem tárta volna fel jobban, hogy mi is történt valójában Magyarországon privatizáció néven!

Ha úgy készítik el, ahogy kellett volna, betekintést nyerhettek volna az emberek, milyen módon rabolták le a közös vagyont, és taszították szó szerint rabszolgasorsba azokat a magyar embereket, akik évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül őrizték a nemzet vagyonát, és egész életük során azt gyarapították.

Ez a Jelentés alkalmatlan arra, amire hivatott, ezért mi kisebbségben lévő valódi ellenzékiek nem támogattuk, de arra ez a Jelentés is jó, hogy rámutasson, milyen politikai erők tették tönkre az ország gazdaságát.

Hozzászólás – T/8582

Tisztelt Országgyűlés!

A Jelentés aprólékosan mutatja be a privatizáció történetét, sőt rámutat arra, hogy már a Német kormány 1988 és 89-ben előkészítette a folyamatot, amit a valóságban a 1992-ben hozott privatizációs törvények indítottak el.

A szervezeti változtatásokból kilátszik, hogy minden kormány igyekezett a saját döntési mechanizmusához igazítani a szervezeti egységeket, akik az állami vagyon eladásában közreműködtek.

Az MSZP-SZDSZ kormányok igyekeztek minél szűkebbre vonni a döntéshozói kört, és mára már, elértek a szervezetfejlesztés csúcsára, mikor is a miniszterelnök és a pénzügyminiszter emberei, az MNV Zrt. a rendszerén belül eldönthetik az állami vagyon sorsát.

Nem lehet szó nélkül hagyni azt az átlátszó trükköt, amivel a Horn-kormány idején bevonták a kárpótlási jegyet a folyamatba, ugyanis ezzel kétszeres bőrt húztak le az államról. Hosszan lehetne értékelni, hogy vajon mi motiválta a vagyonkezelő szervezeteket, amikor meghatározták a privatizáció menetét, és azt is, hogy az 1859 állami vállalatból, hogy is maradt 2007 végére 129. Ha valaki időt szán rá, és megnézi, hogy mikor melyik kormány, hogyan vonul ki az állami cégekből, és milyen körülmények között adja el a részvényeket, akkor könnyen felfedezi a „kiszervezés” tematikáját.

Azonban mégis csak sokatmondó, ha néhány számot előhozunk, tehát a 17 év alatt az államkasszába befolyt 2.395 milliárd Ft-ból le kell vonnunk 1.370 milliárd Ft-ot és mindárt kijön a bűvös szám, és rádöbbenünk, hogy az állami vagyon kiárusításának mindössze 1.022 milliárd Ft az egyenlege. Tehát az 1945 előtt meglévő, és azt követően felépített országban létesülő összes vagyon több, mint 80 %-ának eladásából, alig több mint 1.000 milliárd Ft folyt be az állam kasszájába! Ezért meg merem kockáztatni, hogy ilyen értékvesztés még soha sehol nem következett be, egyszerűen fogalmazva, ilyen bűnt még nem követtek el országgal és néppel, mint amit elkövettek Magyarországgal!

Aki az anyagban valamennyire is elmélyül, annak már világosan kell látnia, hogy valójában mi okozta Magyarország jelenlegi helyzetét.

Szembesülnie kell azzal, hogy ezt az ország alapvető problémáit részben a dilettánsok, és sokkal nagyobbik hányadában pedig azok idézték elő, akik pontosan tudták, hogy tettükkel mit érnek el.

A jelentés egyetlen értékelhető eleme az összegzés, amikor rávilágít arra, hogy az ország gazdasági potenciáljának szó szerinti elherdálása, és tetten érhető tematikus kirablása, alapvetően kétfajta magatartásnak köszönhető.

1990-től irányító kormányok közül az első magatartásfajta, az MDF által vezérelt kormány dilettanizmusa, a második pedig az a szocialista-liberális magatartásfajta, mellyel tudatosan szervezi ki, és juttatja, vagy játssza át az állami vagyont a megcélzott vevőkörnek.

Harmadik magatartásfajta is létezik, amit a Jelentés úgy aposztrofál, szó szerint idézem: – „1998-tól a privatizáció folyamatosan mérséklődik, 2001-2002-ra a hangsúly a vagyon működtetésére és a kezelésre tevődik át”.

Nem lehet elmenni a kisebbségi véleményben ismertetett adatok mellett, amelyek bemutatják, melyik kormány mennyit adott el az állami vagyonból és ezzel párhuzamosan miként alakult az állam külső adóssága?!

Nem lehet elmenni és nem szabad elfeledkezni arról, hogy az MSZP-SZDSZ kormány annak ellenére, hogy a 2008-as évben eladott vagyonnal már több mint 80 %-át adta el a nemzet összes vagyonának, mégis kormányzásuk alatt ugrásszerűen növekedett meg az államadósság!!!

A bizottsági ülésen többen érdeklődtek az önkormányzatoknak átadott vagyonelemekről, kíváncsiak lettünk volna egy ilyen Jelentésben arra is, hogy ez milyen mértéket ért el, és milyen hozadéka lett a tulajdonosváltásnak.

Rendre azt kaptuk válaszul, hogy a jelentésben erre nem kellett kitérnie az előterjesztőnek, illetve a kérdést nem jó helyre címezzük.

Az ugyanis, hogy az elmúlt 17 év alatt, mindössze 5 % körüli állami vagyont adtak át az önkormányzatoknak, az egyértelművé teszi, hogy miért sebezhetőek az önkormányzatok, és miért nem tudnak, és már talán soha nem tudnak a szó szoros értelmében gazdálkodni.

A rendszerváltás egyik paktuma ugyanis az volt, hogy az önkormányzatok, mivel jelentős mértékű állami feladatot vesznek át, ahhoz arányos mértékű állami vagyont kapnak, vagy átengedett állami bevételt!

Ezt a mai napig nem rendezte a Magyar Állam, és kérdéses, lehet-e már egyáltalán?

Ez azonban nem történt meg, sőt 1995-ben, az MSZP-SZDSZ gazdaságpolitikájának emblémáját jelentő Bokros pénzügyminiszter, rákényszerítette az önkormányzatokat a gázvagyon eladására, és a villanyhálózat, illetve ellátórendszerek eladására, holott örökös és állandó bevétele lett volna minden önkormányzatnak.

Ha valamit át kellett volna adni az önkormányzatoknak az állami vagyonkörből, akkor legelősként az önkormányzatok közigazgatási területén lévő hálózatokat kellett volna.

Ehelyett a „gazdasági zseni” példátlanul nyomott áron adatta el az önkormányzatokkal a forgalomképtelen törzsvagyonnak számító elemeket, kiszolgáltatva ezzel örökre a magyar lakosságot. Ez a „gazdasági fenomén”, a kormánya támogatásával csak a szűkre szabott garázdálkodása idején eladta az állami vagyon több mint 43 %-át!

Csodálkozunk-e már azon, hogy miért is lett titkosítva minden privatizációs szerződés? Már tudjuk, nem csak eladta és kiszolgáltatta a lakosságot az MSZP-SZDSZ kormány, hanem még visszaélve a bőrünkre menő ármegállapítás jogával, még nyereség-garanciát is adott a kizsákmányoló külföldi tőkéseknek.

Sokat mond az a táblázat, ami a 38 legnagyobb privatizációs bevételt eredményező tranzakció megoszlása, bár biztosan nem lepődnek meg, hogy ebből 2, azaz kettő bonyolódott az MDF kormány idején, és 3 a Fidesz-kormány idején. A maradék 33 véletlenül az MSZP-SZDSZ időszakára esik.

Összegezve. Az állami vagyon privatizációja a világ minden országában két alapvető célt szolgál. Az egyik minden bizonnyal, hogy segítse a gazdaság átalakulását, beengedje a piac szabályozó erejét, a másik, pedig minden bizonnyal az, hogy a jelenlegitől hatékonyabb és eredményesebb legyen a működtetése.

Mindkettőnek azonban azt a célt kell szolgálnia, hogy az eredményesebb működtetés növelje az állam bevételét, biztosítsa a foglalkoztatás körülményeit, melynek hozadékaként az ország lakóinak javuljanak az életkörülményei.

Ezzel szemben a magyar privatizáció története példátlan, mert szinte lerombolta, de legalábbis lefékezte a gazdaságot, munkahelyek szűntek meg, és helyettük sokkal kevesebb létesült, az ország elvesztette korábbi piacainak nagy részét, a lakosság kiszolgáltatottá vált, és ez morális, etikai és erkölcsi romlással is párosult.

A korrupciót maga a privatizációs folyamat erősítette fel, mert a vagyonelemekhez történő hozzájutás, és a megszerzésének körülményei az első pillanattól kezdődően maffiaszerű elemekkel működtek. Botrányos sikerdíjak, sikkasztások és lebukások sorakoznak egymás után. A szolgáltatói szektorban számos esetben monopolhelyzetet hoztak létre, és a vagyontárgyakat, illetve a vele járó vagyonértékű jogokat egyszerűen kiszervezték.

Elenyésző volt a nyílvános és valóságos verseny, és jól látható, hogy az állami vagyonhoz jutott érdekszféra „bennmaradt a körben”, vagyis az állami vagyonból származó gyarapodásból további állami vagyont vásároltak, így alakulhatott ki a magyar milliárdos kör.

Rendkívül kevés kivétellel, szinte minden magyar milliárdos állami vagyonból gazdagodott meg, szinte majdnem minden esetben botrányos körülmények és ordító kiváltságok alkalmazásával.

A magyar privatizáció romba döntötte az ország gazdasági kultúráját, és morális válságot idézett elő.

Világosan látszik a rendszerváltás előtti politikai elit mozgása, ahogyan a politikai hatalmat felhasználta az állami vagyon megszerzésére.

Azok, akik az ország lakóitól elvették vagyonukat az állam nevében az állam javára, azok közül most jó néhányan az állam nevében egyszerűen hazaviszik.

Itt vannak előttünk a példák, a gyárak, üzemek, vállalatok, MOL, Magyar Villamos Művek, villanyhálózatok, elosztók, gázelosztók, fogadók, a vegyipar, a gépgyártás, acélipar, a bányák, a kádkőgyárak, kereskedelmi láncok, bankok, a gyógyszeripar, a könnyűipar azóta lezüllesztett ágazatai,  az élelmiszeripar teljes vertikuma, a nyomdák, a tankönyvkiadó, MALÉV, MÁV-CARGO a hotelláncok.

Előttünk, a szemünk láttára zajlik jelenleg is a kedvelt módszerek alkalmazása, a kivásárlás, majd visszabérlés, de megjött már néhány éve az új buli, PPP program fedőnéven, és a legújabb divat, a lakossági bevételből államilag szavatolt beruházás, és annak a magáncélú hasznosítása, lásd Déli Áramlat.

És vajon mi következik még?

A gázvagyont mi nem tudjuk kiaknázni, majd jönnek Kanadából, de lehet, hogy éppen orosz megbízásból, megteszik és eladják nekünk, aztán jön az állami földek és az erdővagyon eladása, hiszen már nem sok másra nézhetünk. Nagy biznisz a karbon-kvóta, de még fel sem fogjuk, mi lesz a valódi következménye.

A Jövő Országgyűlési Biztosa határozottan kérte, hogy vonják vissza az erdőtörvényt, de úgy látszik mindenképpen el akarják adni, pontosabban, mint korábban „oda akarják adni” a kijelölt vevőkörnek.

Az országot szándékosan tették tönkre azok, akik rálátásuk révén megállíthattak volna folyamatokat, de nem tudták legyőzni kapzsiságukat.

Egy átfogó elemzésben szembe kellett volna nézni a rideg valósággal, hogy mit tettek az országgal az elmúlt 18 év alatt, mert a Jelentés 2007-ig szól, de 2008-ban is működött a kiárusítás.

A szembenézéssel egy időben azonban az elszámoltatásnak is helye lenne, melynek módját formáját és erősségét magára a népre bíznám.

Azt azonban végképp nem lehet elfogadni, hogy világosan látszó szabálytalanságok útján gyarapodó emberek, a mentelmi jog mögé bújva, és az 5 évet kivárva végleg meglépjenek a szembenézés elől.

A Jelentésben az áll, amikor MSZP-SZDSZ van kormányon, a privatizáció mindig felgyorsul.

Tisztelt Országgyűlés!

Arra kérem Önöket, ne fogadják el ezt Jelentést, hanem legyen bátorságuk szembe nézni a valósággal, legyen képesek feltárni a privatizáció teljes folyamatát, és legyenek bátrak most az egyszer le vonni a következményeket.

Az ország lakosságának meg kell ismernie, mi okozta a mai nehéz helyzetét és kilátástalannak tűnő gazdasági állapotát, nem tehetik meg, hogy újra meghamisítják a múltat.

Nem tudom, az alkalmankénti kritikai hangvétel miatt, csak nem ezt is Jelentést is az Orbán íratta?