A kötelességünket teljesítjük, de a túlvállalásokat leépítjük

Tasó László így reagált a kialakult helyzetre, valamint a napokban megjelent sajtóhírekre:

A debreceni befogadó állomáson tartózkodók egy részének magaviselete tűrhetetlen, ezért ha szükséges, drasztikus lépéseket is meg kell tenni az ott élők, arra közlekedők, és általában a jelenlétüket kísérő morál, konszolidálása érdekében.

Semmilyen erőszakos, vagy fenyegető magatartás nem fogadható el, nincs és nem lehet olyan közösségi, vagy humanitárius elvárás, mely felülírhatja az itt élő emberek, a város, a térség, vagy netán az ország érdekeit. A legfontosabb a biztonság, és a nyugalom, melynek érdekében tenni kell, és nem demonstrálni.

Megszokni nem lehet, de együtt kell élnünk azzal a teherrel, amit a balliberális kormányzások okoztak az országnak, és a magyar nemzetnek. Eddig is csak komoly erőfeszítések árán sikerült, a magyar emberek munkájával, és odaadásával tudtuk részben felszámolni azokat a károkat, melyeket a sokszor dilettáns módon, esetenként az ország lakosságára nézve, szándékos hátrány okozva, a Gyurcsány-Bajnai, vagyis az MSZP-SZDSZ kormányok követtek el.

A bevándorlással, menekültüggyel, munkavállalással kapcsolatos uniós elvárások felett, eminens diákként teljesíteni akaró Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként és Bajnai Gordon önkormányzati és fejlesztési miniszterként, szándékosan engedték lazára a 2007. évi II. törvényben az idegenrendészeti eljárásokhoz kapcsolódó szabályozást, melynek érthetetlen módon egyes elemei csak most, január 1-ével léptek hatályba. Szándékosságot vélek felfedezni, mert nyilvánvaló volt, hogy a bűnös városként emlegetett Debrecen, és lakói szenvedik majd el a hátrányokat, a kellemetlenséget, de ők okolhatók akkor is, ha az országnak nem sikerül megfelelnie a Brüsszeli elvárásoknak, illetve, megrendelésnek.

A laza szabályozás lehetővé tette a szükséges időn túli itt tartózkodást, nem határozott meg szigorú szankciókat azon 3. országbeli ideiglenesen, vagy összevont engedéllyel rendelkezőkkel szemben, akik magatartási, vagy együttműködési szabályokat szegtek meg.

Ez volt, és napjainkban is ez az MSZP, valamint a klónjaiban újjáéledő ultra-liberális pártok és csoportok hozzáállása a vidéki közösségekhez és az önkormányzatokhoz.

Ha az elmúlt hetek problémái Budapesten történtek volna, akkor már itt ordítoznának a Benditek, és Redingek a hazai vokállal, és bőszén azonnali kormányzati beavatkozást követelnének az ügy rendezésében. De ismert a hozzáállásuk, mint ahogyan ismert a Jobbik keselyűpolitikája is.

Mi nem akarunk Brüsszeltől vállveregetést kapni, nekünk az itt élők számítanak. Magyarország mindig megtette a kötelességét, megfelelt és meg akar felelni az ENSZ, illetve az Európai Közösség elvárásainak, minden humanitárius elvárásnak, de olyan nem lehet, hogy mi a befogadó országban hátrány szenvedjünk, és 3. országbeli állampolgárok pedig a rovásunkra kedvezményeket kapjanak.

Mi azon dolgozunk, hogy a múlt értelmetlen, vagy szándékos károkozását a lehető legkisebb áldozattal rendezzük. Az ellenzéki pártok egymás elől rángatva a mikrofont, mindig agonizálnak valamiért. Vagy azért, mert sikerül rövid időn belül megoldanunk a problémát, amit az előző kormányok okoztak az országnak, vagy azért, mert kilátszik a kibicelésük, és kilátszik a politikai haszonszerzés szándéka.