Vigyázzanak Rád az angyalok
Mi is bíztunk a győzelmében, biztattuk, hittünk az erejében, bármilyen törékenynek is látszott.
Mint előtte megannyiszor, néha még most is ő adott nekünk erőt.
Meg akart gyógyulni, pihenni, megerősödni ment el, mert vissza akart térni közénk, a munkatársaihoz, a társaihoz, a barátaihoz, hozzánk.
Tegnap fényképeket küldött a telefonjáról, képeslapon küldte a puszikat és az ölelését a Hivatalba a “Kedves Mindenki”-nek.
Az utolsót.
Elment a munkatársam, a mindig mellettem álló Barátom, ahogyan hívtuk egymást: a Féltestvérem.
Most “Mindenki” sír, és abban bízom, hogy Ő, úton a Szivárványon túlra, ha visszanéz, látja, hogy mennyien szerettük és mosolyog.
Nem volt hosszú az út, amin végigment, de nehezebb volt talán, mint egy teljes Élet. Lehet, mégis teljes volt az Élete, és csak nekünk tűnik befejezetlennek.
Ma hajnalban indult el arra az Útra, aminek a végén már várják, akik előre mentek: a szeretett szülei, rokonai, barátai, egykori munkatársai, Erika az örök barátnő.
Nem lesz egyedül, de nekünk nagyon fog hiányozni a nevetése, a jószívű törődése, a harcias kiállása, a kedves, odaadó személyisége, és az őszinte barátsága.
Egyszer még találkozunk Erzsó, és akkor elmondjuk újra, hogy nagyon nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a munkatársaid, és a barátaid lehettünk.
Addig is elmondom még sokszor és elmondom mindenkinek, hogy Te voltál a legjobb Féltestvér ezen a világon!
Vigyázzanak Rád az Angyalok!
TL
