„A szabadság nem azt jelenti, hogy fellázadunk valami ellen, hanem azt, hogy kiállunk valamiért”

„A szabadság nem azt jelenti, hogy fellázadunk valami ellen, hanem azt, hogy kiállunk valamiért”

Ha valakinek kételye lenne afelől, hogy volt valaha a Kárpát-medencében egy „Nagy Magyarország”, akkor idézze fel az Aradi Vértanúk kivégzésének körülményeit. Nem kell más tenni, csak felsorolni a neveket, elolvasni és értékelni néhány gondolatot, mondatot, és kiderül, milyen népek és nemzetek fogadták el önként a Szent Korona fennhatóságát. Rádöbbenünk újra és újra, hogy önálló fejedelemségek, bánságok, hercegségek, különböző területi autonómiák értettek egyet a legfontosabb magyar értékekkel, és kényszerítés nélkül fogadták, vállalták fel az egységet. Olvassuk a neveket, és érteni kezdjük, volt valami és van valami ebben a sokszor megalázott és eltiport népben, mely mindig nemzetben volt erős, és nemzetben volt hasznára népeinek.

Ha nem így lett volna, mit keresett volna a bitófán Leningen gróf, aki birodalmi németként alig beszélte a magyart, Poeltenberg aki osztrák volt, Damjanich aki szerb, Knezich aki horvát tábornok volt. A főnemesek a kisnemesek, huszárkapitányok néztek farkasszemet a kísérőkkel és kivégzőikkel, bátran felemelt fejjel mentek a halálba. Egyikükben sem merült fel az a gondolat, hogy mégsem kellett volna. Életüket, fiatalságukat, jövőjüket adták a szabadságért.

A magyarok számára a szabadság soha sem pusztán annyit jelentett, hogy fellázadunk valami ellen. A magyarok számára a szabadság azt jelentette, hogy kiállunk valamiért.
Fontos a nemzet, a nemzeti összetartozás, a nyelvünk, a kultúránk, a mi földünk, az európai keresztény hagyományaink, hogy nekünk fontos a család eszménye, a hűség és a becsület, ez a magyar szabadság. A magyar szabadságharc hősei, vértanúi mind eszmék, közös értékek mellett tettek tanúbizonyságot életükkel és halálukkal egyaránt.

Bebizonyították, hogy a mi számunkra is, hogy az értékek fölötte állnak az érdekeknek. A 48-as vértanúk egy eszméért áldozták fel életüket. A magyar nemzet eszméje, a magyar szabadság és függetlenség eszméje volt az, amiért ők hittel és hűséggel harcoltak utolsó leheletükig. A magyar szabadság és függetlenség eszménye az építés, az alkotás és az értékteremtés eszménye, sohasem a rombolásé. Mi sohasem más nemzetek ellen, hanem mindig a mi nemzetünk felemelkedése érdekében harcoltunk. A függetlenség nem az, hogy mások nem szólnak bele a mi dolgainkba, hanem az, hogy mi beleszólunk. A szabadság nem az, amikor nem kell azt tennünk, amit mások akarnak, hanem az, amikor megtesszük, amit mi akarunk. A szabadság az, amikor teljes szívvel hiszünk, és teljes szívvel cselekszünk.

Vannak olyanok, akik, amikor eljön a cselekvés ideje, ilyen-olyan okból, gyengeségből, félelemből, kényelemből, esetleg saját pillanatnyi érdekeik miatt elbizonytalanodnak, vagy egyenesen hátat fordítanak. Aki fél szívvel hisz a magyar szabadságban és függetlenségben, az nem hisz benne igazán. Tőlünk, a mai nemzedékektől a történelem most vértanúságot nem követel, de hitet és hűséget, azt igen.

A hűségről nem lehet többet elmondani, mint Damjanich imája. Emlékezzünk a Nemzeti Gyásznapon ezekkel mondatokkal, tisztelegjünk az Aradi Vértanúk előtt:

Mindenség Ura!
Hozzád fohászkodom
Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó
vágyteli kérésemet!
Te vezettél, Atyám,
a csatákban és ütközetekben –
Te engedted, hogy azokat kiállhassam,
és a Te védelmező karod
segített némely kétes küzdelemből
sértetlenül kilábalni –
dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható,
az én különben is szerencsétlen
hazámat a további veszedelemtől!
Hajlítsd az uralkodó szívét
kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt,
és vezéreld akaratát a népek javára!
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény,
szerencsétlenségbe süllyedt
Magyarországot!
Te ismered, ó, Uram, az én szívemet,
és egyetlen lépésem sem
ismeretlen előtted:
azok szerint ítélj fölöttem kegyesen,
s engedj a túlvilágon
kegyes elfogadást találnom!
Ámen.