“A polgári Magyarország marad a programunk”

Kövér László: Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete

Minden politológusi okoskodás ellenére folytatjuk a küzdelmet a polgári Magyarországért – szögezte le a lapunknak adott interjúban március 15. kapcsán Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Szerinte Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete: valós tényanyag nélkül vádaskodik.
Kitért arra is, hogy a „Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánum, ahonnan támogatást nem, ellenben támadást, indokolatlan bírálatot bármikor kaphatunk”.

Súlyos ügynökvádat fogalmazott meg vasárnapi nyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben Simicska Lajos. Fidesz-alapítóként mit szól a vállalkozó megnyilvánulásaihoz?
Az Orbán Viktorral együtt folytatott, huszonöt éves parlamenti munkálkodásunkat, harcainkat is tekintve egyre nagyobb elismeréssel és csodálattal figyelem, hogy valakinek olyan tartása és idegrendszere legyen, hogy kibírja mindazt, amit vele szemben elkövettek, illetve elkövetnek. Tiszteletet érdemel ezért a miniszterelnök családja is, amely ráadásul nem is választott közéleti pályát. Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete. Nem is igazán az az érdekes, miért mondta, amit mondott, illetve hogy erre mit lehet válaszolni. Inkább az, miként lehetséges, hogy negyedszázaddal a rendszerváltozás után magukat mérvadónak tartó ellenzékiek egyáltalán komolyan veszik ezt a megnyilvánulást, sőt, politikai akciókat építenek rá. Csak azért, hogy erkölcsileg diszkreditálják a kormányfőt. Megjegyzem, ésszerű és méltányos álláspontot meglepő módon egyedül talán Fodor Gábor közölt az ügyben arról az oldalról. Összegezve, valós tényanyag nélküli vádaskodásról van szó, amit ráadásul még dokumentumok is cáfolnak.

Tegyük hozzá, nem ez az első karaktergyilkossági kísérlet Orbán Viktor ellen.
Valóban sok mindennel próbálkoztak már. Viszont amit Simicska tett, azt normális ember józan állapotában nem teszi. Láthatóan az „ott a haza, ahol a haszon” elvét vallja, vagyis addig támogat egy kormányt, amíg az a személyes gazdasági érdekeit nem sérti. Amint ezekkel ütközik a nemzeti elkötelezettségű, a magyar kis- és középvállalkozásokat, a középosztályt támogató politika, akkor egyes nagytőkések, így most ő is, nyilvános harcot hirdetnek. Simicska esetében két eddigi, illetve további egy, éppen függőben lévő intézkedésről beszélhetünk.
Az egyik a mezőgazdasági nagyüzemeknek járó támogatások átcsoportosítása a kisebbek javára, a másik a reklámadó bevezetése. Ezt onnan is lehet tudni, hogy még a konfliktus eszkalálódása előtt ezen témák vezető hírként szerepeltek a Magyar Nemzetben és a Hír Tv-ben, a kormánnyal szemben eddig szokatlan nyílt kritikával körítve.
A harmadik ügy annak nyomán alakult ki, hogy Brüsszel váratlanul piackorlátozónak talált egy, az útépítéseket érintő szabályt, amely még a Gyurcsány-kormány idején született. Az uniós eljárás még tart, ám a miniszterelnök világossá tette: ha elmarasztalnak bennünket, s akár több tízmilliárd forint visszafizetésére kötelezik hazánkat, a büntetést azoknak kell letenniük az asztalra, akik ennek a szabályozásnak a haszonélvezői voltak.

Sokan egyelőre csak az egyre nyíltabb konfliktust látják. Kinek árt a mostani helyzet?
Elsősorban talán éppen Si-micskának, aki visszavonhatatlan minősítést vívott ki magának. Ha arra vágyott, hogy a baloldal ünnepelt sztárja legyen, akkor ezt kipipálhatja. Amúgy meg mindenkinek árt a konfliktus, de minden rosszban van valami jó, hiszen ez a történet alapjaiban ingatta meg az ellenzék „oligarcházásának” hitelességét. Megerősítést nyert, hogy ha az ország érdeke azt kívánja, a Fidesz-kormány mindig kész erős érdekcsoportokkal is szembemenni. Érdekes amúgy, hogy korábban a bankvezetők sem lelkesedtek bizonyos intézkedésekért, ám ha rossz szájízzel is, de alkalmazkodtak a helyzethez.

És mi lesz a polgári táborral a Simicska-botrány következtében?
A jobboldal médiából tájékozódó része is kárt szenvedett, hiszen egyelőre, még egy rövid ideig orientációs zavarban lesznek, mivel a megszokott orgánumaik más üzeneteket és magyarázatokat közvetítenek, mint eddig. Fontos tanulság, hogy a sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti, ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül. S ha ez így van, akkor a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként, ahonnan támogatást nem, ellenben támadást, indokolatlan bírálatot bármikor kaphatunk. Erre a saját híveinket is fel kell készítenünk, de a mi munkánk is nehezebb lesz.
Új csatornákat kell találnunk, hogy üzeneteinket, érveinket eljuttassuk a választóinkhoz. Mindenesetre egyre gyakrabban hallom a saját ismerőseim köréből, hogy lemondják a Magyar Nemzet előfizetését, és nem nézik a Hír Televíziót.

Eközben az újabb brókerbotrányok sokkolják az országot. Mi vezethetett ide?
Ez az egész világ a virtuális gazdaság része, sok szerencsétlen kisembert sikerült megtéveszteni hangzatos szlogenekkel a haszon reményében, ám ezen talán nincs mit csodálkozni. Ezek a cégek részben a szegénység vámszedői. Megjegyzem, a magyar pénzügyi rendszer biztonsági hálója a kisembereket felfogja, a betétesek kártérítése jórészt teljes lesz. Akik azonban nagyban játszottak, nem értem, mit gondoltak. Összességében a brókervilág logikája, erkölcsi viszonyulása kvázi jelképezi mindazt, aminek mi 2010-ben véget akartunk vetni. Felelőtlen spekulálás, hazardírozás történt.

Miért tartott akkor mostanáig, hogy napvilágra kerüljenek a visszásságok?
Mondhatnám, ennyire volt képes a pénzügyi rendszer, ugyanakkor ránk senki sem háríthatja a felelősséget. A szabályozáson 2010 előtt lazítottak, a Buda-Cash-sel szemben pedig a kormányváltás előtt egyetlen nappal zárták le a helyszíni vizsgálatot. Nem ok nélkül, és nem is véletlenül. A tipikus balliberális szélhámosságra és felelőtlenségre utal ez az egész ügy. Mindenesetre ez egy újabb, drága tanulópénz az állam és a keményen dolgozó emberek számára is. Megjegyzem, az önkormányzatok esetében a kártalanítás már korántsem egyszerű, ami aláhúzza azt a 2010 óta élő törekvésünket, hogy a települések az államkincstárnál vezessék a számlájukat, ne bankoknál gazdálkodjanak.

Egyes vélemények szerint ez nem megoldható.
Kétségtelen, nem születhet erre azonnali megoldás, de kérdezem: miért kellett ezzel húsz évig várni, miért nem ez volt a kiindulópont korábban? Talán azért, mert az első pillanattól azok hangja, befolyása, illetve szándékai érvényesültek, akik le akarták bontani az államot, pontosabban nem akarták, hogy a kommunizmus után demokratikus, ám erős állam épüljön fel. Ők azok, akik a zavarosban szeretnek halászni.

Már-már általános társadalmi kifogás, hogy az ügyek nagyságrendje dacára mégsem kattantak, kattannak rögtön a bilincsek. Mit gondol erről?
Ez a független igazságszolgáltatás illetékessége. Az elszámoltatást firtató kérdések amúgy végigkísérték az elmúlt négy-öt évet, vegyük csak a 2006-os rendőrterror felelőseinek az ügyét. Felmerülhet, hogy az igazságszolgáltatás sokszor a vártnál lassabban vagy a közvélekedéssel szemben hoz döntéseket. Lehetne más a gyakorlat, ám ez törvénymódosítást igényel. Amikor azonban eddig, élve társadalmi felhatalmazásunkkal, ilyesmibe fogtunk, mindig heves kritika volt a reakció. Szóval rendkívül érzékeny területről van szó, amelynek fontos megőrizni a függetlenségét, ugyanakkor szemléletváltásra van szükség. Talán a posztkommunizmus következménye, vagy a liberalizmus szabadosságának lecsapódása, hogy a bírák ritkán számolnak a közérdekkel az ítélethozatalok során. Persze nem az emberek kollektív igazságérzetének kell megfelelniük, de a verdiktnek valahol mégiscsak azt kellene tükröznie, amit egy nemzet vagy egy közösség magáról gondol.

Rátérve az Országgyűlésre, a februári veszprémi időközi választás eredményeként megszűnt a fideszes parlamenti kétharmad. Csalódott?
Vége van a kényelmes időszaknak. Amúgy már a tavalyi választások előtt is erre számítottam. Ám mivel már megalkottuk az alaptörvényt, illetve a sarkalatos jogszabályokat, ez nem okoz fennakadást a biztos kormányzásban. Jelenleg is vannak olyan indítványok a Ház előtt, amelyek kétharmados többséget igényelnek, például a rendvédelmi életpályamodell részleteiről szóló javaslat. Egyeztetni kell az ellenzékkel, s ha ők úgy döntenek, csak azért, hogy az erejüket fitogtassák, megakasztják a törvényalkotó munkát, miközben annak sokan lennének a haszonélvezői, akkor ezért nekik kell majd viselniük a politikai felelősséget.

Feldolgozta már, hogy Veszprémben ennyire kikapott a Fidesz jelöltje?
Bíztam benne, hogy nyerünk, meg is tettünk érte mindent, mégis az adott politikai konstellációban ez volt a realitás. Elfogadom, hogy a veszprémi választópolgárok büntetni akarták a Fideszt és a KDNP-t. Azt azonban nem értem, magukat miért büntették azzal, hogy éppen Kész Zoltánt választották be az Országgyűlésbe.

Mire számít Tapolcán?
Ott a helyzet részben hasonló, azért is, mert az erőviszonyok április 12-ig nem változnak meg. Ezért a mozgósítás képessége alapján dől majd el, ki nyeri a Lasztovicza Jenő sajnálatos halála miatt megüresedett parlamenti helyet. A 2012-es dunaföldvári időközi polgármester-választás óta amúgy egyre nyilvánvalóbb, hogy az önkormányzatok szintjén jellemzően együttműködik az egymást nyílt színen ócsároló MSZP és a Jobbik. Akkor a szocialisták megyei alelnöke függetlenként próbálkozott, a Jobbik pedig rejtélyes módon nem indított ellene aspiránst. Emlékezzünk arra is, hogy a radikális jobboldalisággal nem vádolható Török Gábor politológus, miután kilátásba helyezte, hogy indulna Veszprémben, a Jobbik közölte, támogatnák ezt a remek, független jelöltet. Aztán Török visszalépése után az egyébként Kész Zoltánnál nagyságrendekkel tiszteletreméltóbb jelöltjüknek nem is kampányoltak annyira, nehogy csökkentsék Kész esélyeit. Ami a mostani megmérettetést illeti, ezúttal talán a Jobbik és az MSZP is győzni akar.

Bevált az új parlamenti struktúra, rendezettebb lett a törvényalkotás?
Alapvetően javuló tendenciát látok, persze méltatlan viselkedésre most is van példa. Készíttettem egy jegyzőkönyvi statisztikát, s kiderült, hogy az ellenzéki képviselők arányosan hatszor olyan mértékben vesznek részt a verbális rendbontásban, így a bekiabálásokban, mint a kormánypártiak. És akkor a stílusról még nem is beszéltem. Nyilván frusztráltak, amit meg is értek, mi is voltunk ellenzékben négy cikluson át, ráadásul nyolc évig úgy, hogy a szemünk láttára tették tönkre az országot Gyurcsány és tettestársai. Megjegyzem, az Antall-kormány idején még nem is volt olyan keserű az ellenzékiség kenyere, akkor nem éreztem, hogy nemzetvesztők, országrontók vezetik az államot. Egy biztos, ma kevesebb képviselő kisebb ricsajt csinál, s mivel így a tömegben is nehezebb elveszni, kicsit jobban is igyekeznek fegyelmezni magukat. Valójában mindössze nyolc-tíz képviselő az, aki nehezen bír magával. Fontosnak tartom a törvényalkotási bizottság munkáját is. Kicsit higgadtabb lett a hangulat a Házban.

Mit jelent ma, milyen üzenetet hordoz március tizenötödike?
Augusztus huszadika nemes és felemelő, ám üzenete távoli. Akkor a keresztény magyar állam megalapítását ünnepeljük, ez egy lezárt teljesítményként él tovább az emberek tudatában, nem nagyon vált ki politikai érzelmeket. Október huszonharmadikához kapcsolódóan általában az merül fel, hogy ki, illetve kinek az elődei álltak a forradalom vagy annak eltiprói oldalán. De az idő múltával ezek a viták is lecsendesednek.
Talán meglepő, de a legizgalmasabb ünnep éppen március tizenötödike. Bár deklaráltan konszenzus övezi – a Kossuth-pártiak nem csapnak össze a Széchenyi-pártiakkal, Görgei szerepének értelmezése sem rendezi el a politikai táborok felállását –, mégis szinte mindenki más-más aktuálpolitikai üzenetet akaszt rá ugyanarra a történelmi eseményre.
Ez ugyanis a polgári Magyarországért folytatott, azóta is tartó, be nem fejezett társadalmi vállalkozás kezdőpontja. Még a tizenkét pontot is be lehet helyettesíteni. Például nemzeti bankot már nem, de pénzügyi függetlenséget ma is követelünk, az úrbéri viszonyok kapcsán pedig az adósrabszolgaság elleni küzdelem juthat eszünkbe.
Felmerülhet az is, hogy csak az állam tudja-e megsérteni nyílt vagy burkolt cenzúrával a sajtószabadságot, vagy mint említettem, a tulajdonosok újságírók fölött gyakorolt terrorja is alkalmas erre.
A mi értelmezésünk szerint a posztkommunisták a polgári Magyarország ellen voltak 1990 után is. Mi pedig, minden politológusi okoskodás ellenére, folytatjuk a küzdelmet a polgári Magyarországért.
Tudom, sok minden hiányzik még a polgári Magyarországból, leginkább az emberek jóléte, amely lehetővé tenné egy széles, stabil, önbizalommal és önazonossággal bíró középosztály meghatározó erejét.
Ezért amíg ezt nem érjük el, a polgári Magyarország programja aktuális marad, és a mi programunk marad.

Forrás: Magyar Hírlap
Fotó: Csudai Sándor