Megemlékezés, a Nemzeti Összetartozás Napján

2011. június 2. – Téglás

Tégláson, Urgyán Antal görög katolikus parochus meghívására, a templomkertben felállított kopjafáknál tartott megemlékezésre hívták Tasó László országgyűlési képviselőt. 

Az ökumenikus Istentiszteleten részt vettek a történelmi egyházak képviselői, a római katolikus és a református képviselet mellett jelen volt a Felvidéki egyházkerület esperese is. Wass Albert és Sajó Sándor verseivel Erdélyi József előadóművész is hozzájárult az ünnepi hangulathoz. 

A választókerület országgyűlési képviselője ünnepi beszédében kitért az Országgyűlés 2010. május 21-i szavazására, mellyel elfogadták a Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvényt. Hangsúlyozta, hogy 302 igennel, 55 nem ellenében, és 17 tartózkodás mellett fogadták el a törvényt, és ezt a hozzáállást érdemes megvizsgálni. Véleménye szerint ez az arány híven tükrözi az ország akkori és jelenlegi viszonyulását Trianon tragédiájához, leképezi az anyaország 90 éves bénultságát, a feldolgozás hiányát, és a megmérgezett közhangulatot.

A képviselő beszédének szerkesztett változatát a részletekben olvashatják.

A koszorúzás után a Magyar és a Székely Himnusz éneklésével zárták az ünnepséget.

Tisztelt Ünneplők!

Főtiszteletű Asszony és Főtiszteletű és Főtisztelendő Urak, Polgármester úr,
Tisztelt Téglásiak, Kedves Jelenlévők, Jó szomszédok!

2010. június 4-én lépett hatályba a Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvény, a Magyar Országgyűlés, melynek a választók jóvoltából tagja lehetek, 302 igennel fogadta el., 55 nem, és 17 tartózkodás mellett az előterjesztést.
Mutatós számok ezek, véleményem szerint híven leképezik azt, amit ma a magyar emberek a nemzetről, és az összetartozás fontosságáról gondolnak. Jobb ez az arány, mint 2004. decemberében volt, de továbbra is maradtak rossz érzéseim.

Érdemes megállni ezeknél az adatoknál, mert sokat mondanak, hiszen akik a Parlamentbe képviselőket küldenek, és rajtuk keresztül gyakorolják a néphatalmat, vélhetően elégedettek.
Felmerül a kérdés, milyen ez a magyar nép, itt belül, az országhatáron belül, mit gondol, illetve mit tud, a Trianoni békediktátumról?
Meggyőződésem, hogy azok, akik gondolkodás nélkül megszavazták volna a képviselők helyében a törvényt, kevesen jártak utána, hogy mi történt 1920-ban, a döntést megelőző hónapokban.
Talán kevesen tudják, hogy valójában az erdélyi méltóságok elfogadták a román fennhatóságot, bizonyos paktumok köttettek, melyet később a románok megszegtek.
Talán azt is kevesen tudják, hogy valójában 1947-ben a Párizsi békeszerződésben lettek véglegesítve a jelenlegi határok, és azt még kevesebben tudják, hogy 1979-ben Kádár János fosztotta meg a magyarokat kettős állampolgárságuktól.
Mindezek az események azonban nem feledtetik, és nem homályosítják el az igazságtalanság, és a példátlan bosszú szörnyűségeit.
Nem feledtetik el azokkal az emberekkel az elvett évek szörnyűségeit, melyek sokaknak minden nap, minden órájában keserűséget okoznak.
Nem feledtetik el, hogy szétszakították ezt a nemzetet úgy, hogy az országhatár minden méterében saját magával, az évszázadokon megvédett és megtartott, egyben tartott, sokak által irigyelt egységet alkották a Kárpát-medencében, Európa szívében.

Mert Szent István országa egy hatalmas és erős egység volt, nem tudta sem tatár, sem török, sem Habsburg örökre szétszedni. Mindig volt egy másik út, és egy menekülő pálya, mely megteremtette a lehetőségét az egység fennmaradásának.

Mi magyarok sokat köszönhetünk a csonka Magyarországtól távolabb élő magyarjainknak.
Pontosan tudni kell azonban, és ettől igazán nagyszerű ez az érzés, hogy a Szent Istváni álom és megvalósult mennyei királyság éppen attól volt különleges, hogy nem láncban tartotta, hanem a szívből kitörölhetetlen, az elmében és a lélekben született összetartozásra építette az egységet.
Amikor csonka Magyarországról beszélünk, akkor nem arra kell gondolni, hogy Magyarország darabjai hiányoznak, hanem a magyarság, a nemzet részei, Erdély, a Partiummal, Székelyfölddel, a Kárpátalja, a Felvidék, a Csallóköz, a Muraköz, Szerémség, Drávaköz, Vajdaság, Isztria, Burgenland hiányoznak.
Mert a Magyar Királyság ezekkel az önálló életet élő tartományokkal együtt volt Szent István országa, és mindenki ott volt a magyar, ahol élt, és akikkel együtt élték meg ezt az érzést évszázadokon át.
Mert mi részünknek éreztük mindig, mint ahogyan részünknek tartották magukat azok, akik megszenvedték és továbbra is szenvedik az elszakítottságból származó hátrányokat.
Az elmúlt 91 évben történelmünk égő sebe volt, és az is maradt a Trianon diktátum, mely szemünkben örök bélyege Európa népeinek.
Európa egyik része keselyűként csapott le ránk, másik része szemérmesen nézett a semmibe. Egy sem állt ki mellettünk, egyik sem emelte fel hangját, a győztest nem érdekelte a csatlósok bosszúja, mert elégedett volt a francia – német erőviszonyok átalakulásával.
Ne feledjük, a Habsburg birodalom szétverése volt az elsődleges célja az antantnak, az már nem érdekelte, hogy a magyar királyság szétszedésével mesterséges államok jöttek létre, melyek Románia kivételével már megszűntek.
A seb, soha nem akart gyógyulni és mi anyaországban élő magyarok még mélyítettünk rajta.
2004-ben, mint előtte is több alkalommal, kimutattuk a fogunk fehérjét, igazoltuk, hogy a magyarnak a magyar a legnagyobb ellensége.
Talán vannak Önök között, akik emlékeznek arra, hogy mikor 2009-ben ezeket a kopjafákat avattuk, és felszentelték a történelmi egyházak képviselői azt mondtam, hogy akkor jövök újra emlékezni  erre a helyre, ha már nem lesz jogi akadálya a nemzet egységének, és aki magyarnak vallja magát, és része akar lenni közjogi értelemben is az 1920-ban szétszakított közösségnek, az tagja lehet.
Egy éve él a Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvény, ez év január 1-sejétől újra magyar állampolgár lehet a magyar, bárhol is lakjon a világban.
Újra joga van magyarnak lenni, nem csak szívében, nemcsak a lelkében, hanem okmányaiban és mások előtt is.
Ma már nem mondhatják rá, hogy „hazátlan”, jogilag is rendeztünk,
súlyos adósságaink, mulasztásaink egy részét.

Mit mond nekünk hát ez a nap, kitörölhetetlen fájdalmasságán túl, mit jelent ez a nap, melyet korábban a Nemzeti Fájdalom Napjának is nevezhetünk?
A törvény körültekintően fogalmaz, nem bánt meg senkit, nem nevezi meg a keselyűket, nem jelöli ki az utat, mely ki tudja hova vezetne, hanem tiszteleg, és megerősít.
Tiszteleg, és fejet hajt, azok előtt, akik szívükben magyarként haltak meg, idegen országban magyar földön, akik magyarságuk miatt sérelmet szenvedtek.
Tiszteleg azok előtt, akik megpróbálták enyhíteni a fájdalmat és a nyomában járó hátrányokat, tiszteleg azok előtt, akik mindvégig hittek és megtartották magyarságukat.
Megerősít bennünket abban, hogy nem légből kapott, és nem irredenta a nemzet egységéről beszélni, nem bűn és nem lehet hátrány ebből az egységből erőt meríteni.
Megerősít bennünket abban, hogy nem szabad soha belenyugodni az igazságtalanságba, de nem szabad újabb igazságtalanságot gerjeszteni az igazunk keresésébe.
Megerősít bennünket abban, hogy felelőséget vállalunk minden magát magyarnak valló honfitársunkért, és megvédjük a mai kor lehetséges diplomáciai eszközeivel, segítjük abban, hogy bárhol éljen, mindig érezhesse maga mögött az anyaország támogatását.
Megerősít bennünket abban, hogy mindazokkal, akik magyarságukban haltak, és abban élnek, ország határok felett is közösséget vállalunk.
Megerősít bennünket abban is, hogy számon tartjuk a bűnöket, melyeket elkövettek velünk szemben, de nem feledkezünk el azokról a hibáinkról sem, melyet mi követtünk el mások ellen.

Mi hiszünk abban, hogy akik áldozatvállalásukkal és teljesítményükkel fáradoztak azon, hogy a magyarság egysége megmaradjon, és nemzetünk újra felemelkedjen, nem tették ezt hiába.

A Nemzeti Összetartozás Napján megfogadjuk, hogy soha még egyszer nem engedjük, hogy a magyar nemzet tagjai közé éket verjenek!

És mi rendületlenül hiszünk, az egyetlen Isteni igazságban, és hiszünk, Magyarország feltámadásában.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!