
2014. április 7.
Így ünnepelt a Fidesz Debrecenben.

2014. április 6.
A 2014 évi országgyűlési választások kampányának legfelemelőbb eseményen vett részt az a közel 8000 ember, aki elment a szombati debreceni nagygyűlésre. Az időjárás is kegyes volt a tömeghez, hiszen az eső elkerülte a térséget.

2014. április 5.
2014. április 2.
Már decemberben megírtam, hogy az MSZP és az SZDSZ romjaira épülő tömörülés aljas, hazug, gyalázkodó kampányra készül.

2014. április 2.
Együtt könnyebb: vidám sportnap autista gyerekekkel.

2014. április 1.

2014. március 25.
Hajdú-Bihar megye legnagyobb létszámú választópolgárával büszkélkedő 3.-as számú egyéni országgyűlési választókerület minden településén tart kampányrendezvényt Tasó László a FIDESZ-KDNP jelöltje.

2014. március 21.
A közigazgatásilag Margittához tartozó Magyarkécen az első és második világháború hőseinek emléket állító obeliszket a kommunista rezsim alatt ledöntötték, megsemmisítették.

2014. március 16.
Ünnepi megemlékezések a Hajdú-Bihar megyei 3-as számú választókerületben.

2014. március 10.
Nyírmártonfalván kezdte meg Tasó László a két hetes kampánykörútját. A rendezvényen a megjelenteket Kövér Csaba polgármester köszöntötte.