A Negyedik Kereszt

Nagyszerű alkotások freskók az épületeken, festmények a falakon és a vásznakon, filmek színdarabok, musicalek, számtalan zenemű, ének, vers, próza és az emlékezet erősíti meg, amit mi magunk is őrzünk a világ egyik legismertebb történetéről.
Azonos kiindulási és befejezési pontokat adtak az emberiségnek, egy választható utat, egy kimenetet, egy belépési kódot, megnyitva az Örök Élet kapuját.
Minden létező vallás és ateista felfogás ismeri, a legtöbbje elismeri Jézus Krisztust, mint a Prófétát, Isten Fiát, a Megváltót az Újkereszténység alapját adó történetével.
A Keresztút állomásai – Pilátus ítéletétől a Sziklasírba helyezésig -, alapműveltségen túli kötődést jelentenek a keresztény értékekre alapított országunkban.
A Koponyák hegyére, a Golgotára vezető út történetének ismerőit megérinti a szenvedés. Értjük, hogy a mi Keresztutunk is kötelező része a Földön töltött időnknek.
Az élet súlyát hordozni a létező legnagyobb kiváltság, hiszen azt jelenti, megszülethettünk élünk és mielőtt meghalunk, a ránk szabott időben formálhatjuk a sorsunkat.
Az indulás mindig dicsőséges, az út mindig szeszélyes és rögös, egyszerre gyönyörű és félelmetes, de egészen biztosan véget ér. Megváltást hozó Kereszthalál a mindenki helyett átvállalt áldozat, hitünk szerint az ismert kóddal letölthető jegy az Örökkévalóságra.
A szenvedésre senki sem vágyik, az út, ami maga az életünk, éppen elég kihívás lenne önmagában is.
Az ember egyszerre esendő, bűnös és áldozat, régi vélekedés, hogy a saját fajtájának farkasa.
Mózes Kőtábláinak törvényei az ismert vallások tanításai ma is keretet adnak az életünkhöz, amit tiltanak az nemcsak bűn, hanem egyben a földi végzetünk is.
Napjainkra alapjaiban változott meg a világ körülöttünk, az értékek, kultúrák, ideológiák és szokások egyidejű jelenléte mindent átalakított és bennünket is megváltoztatott.
A bizonytalanság, a biztonságérzet hiánya a legjobb kereskedelmi stratégiákat is felülmúlóan írja át a szabályokat a szabadság jegyében, miközben éppen az önként vállalt béklyóinkat akasztjuk magunkra.
Úgy tűnik, ugyanazok a hibák és rossz válaszok ismétlődnek a ciklikusan visszatérő válságok kezelésében és talán nem is sejtjük, mi lehet a háttérben.
Minden korábbinál ingerlékenyebbé váltunk, hamarabb elveszítjük a türelmünket.
Mások véleményére „élőben” alig figyelünk, ha értjük is egyre ritkábban fogadjuk el.
Nem a párbeszédet keressük, információt gyűjtünk és közben nem vesszük észre, hogy a manipulált hírek alapján hozunk döntéseket és alkotunk ítéletet.
Nem hiszünk mások tapasztalatában és nem fogadjuk el a bölcsesség iránymutató erejét.
A másik ügye és dolga kevésbé foglalkoztat bennünket, elég a saját dolgainkat az életünket menedzselni a családunkat támogatni.
Meghallgatjuk ugyan a problémákat, de kilúgozódik belőlünk az empátia a megértés, az átérzés készsége és képessége.
A kihalóban lévő tisztelet mások sikerének elfogadása, a virtuális ismerősökké szűkülő társas kapcsolataink – magányossá tesznek bennünket.
Az atelofóbia lett az új népbetegség, ami felerősödött a technikai fejlődéssel az információs robbanással és a szabadságjogok rosszul értelmezett bővülésével.
Az ebben szenvedők számára nincs elfogadható vagy mérvadó példa, ezért irreális célokat fogalmaznak meg.
Amikor kevesebbet érnek el attól, amit szeretnének nem tudják elfogadni.Túlzó önkritikával ítélkeznek önmaguk felett, nem bírják a kritikát és a visszajelzéseket támadásnak értékelik, mert rámutat arra, hogy nem lehetnek tökéletesek.
Az újabb hibák elkövetésének nyomasztó terhe szorongáshoz vezet.
A világ társadalmait a közösségeket manipuláló techóriások éppen arra próbálják tanítani, hogy az átverés a megtévesztés az élet velejárója és valójában a versenyképesség motorja.
Családok és rokonok szakadnak el egymástól, baráti közösségek szűnnek meg és válnak ellenséggé. A legtöbb esetben a saját tehetetlenségük és kudarcuk elfedése érdekében, a haragjukat másokra vetítő emberek bosszújától szenved ma a társadalom.
Nem csak a közszereplők, a spontán tájékozódó hétköznapi ember és aki nem is használja a közösségi média szolgáltatásait – célponttá vált.
Az emberiség az önpusztítás folyamatát gyorsította fel, amikor felcserélte a józan ész világát a lájkok világával, amikor nem mérlegel, hanem egyből ítélkezik.
Ez a tendencia akadályozza a mélyben húzódó lelkiismeret feltörését, az Isten képmására formázott ember lelkének jellemformáló erejét.
A Golgotán a Jézus Krisztus mellett megfeszített két tolvaj egyike káromolta, a másik beismerve és megbánva tettét a védelmébe vette.
A földi élet végét jelentő utolsó pillanatokban egymás mellett szenved Isten és az Ember fia.
Nem azt az életet és nem ugyanazt a szenvedést zárta le a haláluk, nem ugyanazt a keresztet adta vállukra az élet.
Úgy érezzük néha, hogy a mi keresztünket faragták a legkeményebb fából szálkásra hagyva, hogy tépjen fájjon, biztos legyen a szenvedésünk.
Azonban nem csak szenvedés, hanem dicsőség és boldogság is jelen van a stációkban és minden ármány ellenére próbálunk úgy élni, hogy szeretetből sokkal több legyen.
Küzdelemre születtünk. Hitünket megtartva megerősíthetjük újra a tisztelet és a bizalom bástyáit.
Éljünk úgy, hogy megismételhetetlen életünk értékes és szeretetre méltó része legyen a családunk a szeretteink és a közösségeink történetének.
Legyen mindig erőnk szembe szállni a gonoszsággal, bátorságunk kiállni a jó ügyek mellett és adjunk oda mindet, amink csak van – a szeretetből.
A Negyedik Kereszt a miénk – vele a Megváltás ígérete, belépőkód az Örökkévalóságba.
A jelszó: –
„Krisztus Feltámadt!”
🙏
Tasó László
országgyűlési képviselő