70 év, 45 év papi szolgálat – Isten dicsőségére

2017. április 03.

A Főméltóságú Palánki Ferenc püspök úr, Bosák Nándor nyugalmazott püspök úr, a térségi települések római, görögkatolikus és református egyházak képviselői, polgármesterek és nagyszámú hívő köszöntötte az évfordulós plébános atyát. A püspöki köszöntés előtt Hutóczki Péter polgármester méltatta Tapasztó János szolgálatát, majd Tasó László államtitkár, a választókerület országgyűlési képviselője mondta el köszöntő gondolatait.

Beszédét az ünnepelt papi jelmondatára építette: – „Te vagy uram én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem.” – ami egy olyan ember jelmondata lehet, akinek legféltettebb kincse a becsülete. Biztonsággal állítom, hogy János atya a jelmondatának megfelelően végezte szolgálatát, és élte le életét, holott számos akadállyal, nehézséggel és bajjal kellett megküzdenie. 1972-ben még egyáltalán nem díjazták, hogy egy fiatalember a papi hivatást választja, elindulni és révbe érni példátlan alázatot kívánt. Nagykállótól, Kálnokon, Mándokon, Gávavencsellőn keresztül vezetett az út ebbe a térségbe, és köszönjük a Jó Istennek, hogy erre irányította szolgálatát. Nemcsak a helyiek, hanem a térségben élők is egy nagyszerű közösségépítőt, lelki atyát ismerhettek meg az ünnepeltben, aki számtalanszor öntött a lankadóban hitet, és adott személyes példájával energiát. Csak egy kicsit adtak vissza az itt élők, az érte szóló imákban, és hála Istennek felépülőben van súlyos betegségéből. – mondta Tasó László.

 

 

A Szentmise után az ünnepelt tiszteletére adott szerény fogadáson a hívek sokasága köszönthette személyesen a nagyra becsült Tapasztó atyát.

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!