2010. augusztus 23.
Nyírábrány, - 2010. augusztus 20. 13,00Az V. Nyírábrányi Fogathajtóverseny főszervezőjének Nyíri Béla független polgármesterjelöltnek a meghívott vendége volt Tasó László országgyűlési képviselő. A helyi önkormányzat nem támogatta az évek óta nagy sikerrel bonyolított térségi rendezvényt, de nagyon sok vállalkozó és a közösségért áldozatra képes ember jóvoltából mégis megrendezésre került a nagyszabású szabadtéri esemény. A hajdúböszörményi lovasklub és egyesület szervezése és a helyi egyesületi képviselő Kanalas György mellett nagyon sokan vállaltak terheket annak érdekében, hogy a községi verseny bennmaradjon a versenynaptárban. A nagyszámú közönség és érdeklődő a jelenlétével tűntette ki az eseményt, annak ellenére, hogy ezzel egyidőben a helyi önkormányzat is átadási ünnepséget szervezett.A két forduló között a helyi görög katolikus parochus megáldotta az Új Kenyeret és Tasó László beszédet mondott. Kiemelte, hogy Szent István Király azért is tudta sikeresen kormányozni országát, mert tudta, hogy a hagyományokat és népszokásokat nem szabad üldözni, hanem meg kell tartani ünneplésének szabadságát. Ezért lett a magyar lovasnemzet, mert István királyunk bölcsen megértette, hogy ha szabadságot ad az országának, akkor boldogulni fog velük, megnyeri támogatásukat. Intelmeiben fiának leírta az uralkodás szabályait, amit minden magyar hatalomgyakorlónak meg kell tartania. Ez a záloga az ország, és a nemzet megmaradásának.A képviselő kiemelte, hogy a bagaméri és az érsemjéni önkormányzatok támogatásával, a helyi hiányában is a széles körű összefogás kiváló példáját jelenti az akarat, mely záloga lehet Nyírábrány jövőjének is, illetve külön elismeréssel szólt Nyíri Béla és barátainak nagyszerű munkájáról.
2010. augusztus 23.
A Fidesz fülöpi polgármesterjelöltjének Lugosi Lászlónak a meghívására, a fülöpi római egyházközösség nagybúcsúján és Pethő István plébános Ezüstmiséjén vett részt Tasó László országgyűlési képviselő. A magasztos ünneplés után köszöntötte az Ezüstmisés István atyát és paptestvéreit, köztük Tapasztó János plébános urat, Sárközy, illetve Molnár atyákat.
2010. augusztus 23.
Ünnepi Istentiszteleten emlékeztek meg Vámospércsen Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepén az egybegyűltek. Ács Ferenc református lelkész igehirdetése után Tasó László országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd Ménes Andrea polgármesternő, a Fidesz polgármesterjelöltje köszöntötte a születésnapját ünneplő országot. A beszédek között a helyi népdalkör Szent István énekeket énekelt, majd végül az egyhéz vezető és baptista szolgatársa megáldották az új kenyeret. Az országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, hogy az elmúlt években nem fogadták meg István intelmeit, és letértek arról az útról, mely eddig az ország megmaradásának záloga volt. Újra visszatértünk, de nagy árat fizettünk érte, még egyszer nem lehet megengedni, hogy arra érdemtelenek kerüljenek a közhatalom birtokába. A bűnösöket, mint Szent István tette, meg kell bűntetni, és segíteni kell azokat, akik tisztességes adófizetői és építőelemei a nemzetnek.
2010. augusztus 23.
Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepén2010. augusztus 19.-20.Államalapító Szent István Király és az Új Kenyé Ünnepének előestéjén tartotta Városi Ünnepségét Nyíradony Város Önkormányzata. A 17,30-tól kezdődő előprogramok után a Himnusz közös éneklése után szavalat hangzott el, majd átadásra került a Díszpolgári Cím. 2010-ben a város képviselőtestülete Benei István nyugalmazott kertészmérnöknek, az egykori Debreceni Állam Gazdaság Tamásipusztai kerületvezetőjének adományozta a legmagasabb helyi elismerést. Az oklevelet és az érmet, illetve a vele járó pénzjutalmat a város polgármester adta át, majd elmondta ünnepi beszédét. Tasó László országgyűlési képviselő kiemelte, hogy 90 év után újra kinyitották „Szent István kapuit a Kárpát-medencében”, az ünnepi évfrodulón lép életbe az új állampolgárságról szóló törvény. Hangsúlyozta, hogy 2010 a Magyarok Éve, ezért elérkezett az idő új fezetet nyitni az ország, hazánk, a nemzet és a magyarok életében.Beszédének szerkesztett változatát a következőkben olvashajtják:
2010. augusztus 19.
Az államalapítás, Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepének tiszteletére rendezett eseményeken, a Hajdú-Bihar megyei 4. számú országgyűlési választókerület több településének ünnepségén is részt vesz Tasó László országgyűlési képviselő.Augusztus 19.-én, 15,30-tól - Hajdúhadházon a Radnóczi Ferenc Kertbarátkör zöldség és gyümölcs kiállításának megnyitójára érkezik. 16,30-tól a Bocskaikerti Községi Ünnepségen mond beszédet. 18,00-tól a Nyíradonyi Városi Ünnepségen mond beszédet és Díszpolgári Címet ad át.Augusztus 20-án, 09,30-tól Vámospércsen a Református Közösségi Teremben, az Ünnepi Istentisztelet előtt mond ünnepi köszöntőt.10,30-tól Nyírábrányban a Fogathajtó verseny megnyitóján vesz részt.
2010. július 19.
2010. július 18.A sport húzóágazat lesz, a testnevelés, az egészséges életre és közösségre nevelés pedig kúlcsfontosságú az ország életében. - A Parlament előtt fekszik a T/573. számú, a Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, mely alapvetően meghatározza a sport finanszírozását, az iskolai testnevelés új rendszerével megerősíti az egészséges társadalom kialakulásához szükséges alapokat. Tasó László országgyűlési képviselő módosító javalatával tovább szeretné finomítani és kiterjeszteni az utánpótlásnevelés feltételeinek javítására létrehozható közhasznú szervezetek kedvezményeit, az amatőr és a tömegsport világába.A sportcélú fejlesztésekhez vásárolt ingatlanok illetékmentessége, a sport célú beruházások adókedvezménye, a sportolók, a sportszakemberek, edzők, gyúrók, játékvezetők EKHO alá kerülése, a díjak, kupák, bérletek serlegek természetbeli juttatásba sorolás, az ÁFA-, és más adókedvezmények egyértelműen a gazdasági szféra számára kedvező, kecsegetető feltételeket teremtenek.
2010. július 19.
A Hajdú-Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség Közgyűlés 2010. június 24-én tartotta meg a tisztújító ülésétA jelölt tartózkodása mellett egyhangú szavazattal Tasó Lászlót választotta elnökének a megyei labdarúgó szövetség. A szövetség elnökségi tagjaként 2000-től vett rész a megyei vezetésben az egyedüli jelöltként induló elnökjelölt. Kortesbeszédében kihangsúlyozta a megye egyesületeinek és az NB I bajnokának a DVSC-nek a korábbinál sokal szorosabban, eredményesebben, és korrekt, szabályozott partneri viszony keretében kell együttműködnie.Kiemelte a sportfinanszírozással kapcsolatos jótékony változásokat, és települések nehézségekkel küzdő egyesületeinek nyújtandó támogatások fontosságát, a labdarúgók számának erőltetett ütemű növelését, a gyerekek minél korábbi bevonását a futball, ezzel együtt a közösségi lét világába.

2010. július 19.
2010. június 14. Nyíradony – Képviselői HázA választókerületi Fidesz-csoportok megjelölték polgármesterjelöltjeiket, melyet első körben a választókerület elnöke, Tasó László hagyott jóvá. A véglegesnek mondható névsor július közepére várható, amikor az Országos Választmány véleményezi és az Elnökség felé továbbítja a jelöltek ajánlását.A települések jelöltjeinek névsorát a részletekre kattintva olvashatják!
2010. július 19.
A térség és a tájegység legnagyobb szabadidős, szórakozató, sport és kulturális rendezvényét a hagyományokhoz híven június utolsó hétvégéjén bonyolították le. Szombaton reggel a Móricz Zsigmond Művelődési Házban rendezték meg a Ligetaljai Sakkversenyt, öt település csapatainak részvételével. A reggel 9 órai indulással tervezett kerékpártúra azonban a nagy eső miatt elmaradt. Az „Ezt egy életen át kell játszani” néven újra megrendezésre került a 60 év felettiek „senior” labdarúgótornája. A rossz idő miatt a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban került sor a tornára, ahol az „örökifjak” fiatalokat megszégyenítő vehemenciával játszották szeretett játékukat. A győztes ez évben Érmihályfalva csapata lett, akik maguk mögé utasították a DASE és az DOTE, valamint a helyiek csapatait. Szombat este először, az Európa Park Nagysátrában szabadtéri diszkó „Open Air Party” várta a fiatalokat, melynek óriási sikere volt. Vasárnap, szinte a csodával határos módon és óriási szerencsére kiváló idő fogadta a XVIII. Ligetaljai Napok rendezvényeit a megújult és építményekkel gyarapodott Európa Parkban. A „sztárvendégek” között egy MI - 24-es harci helikopter vitte el a „pálmát”, de minden kilátogató találhatott magának megfelelő programot. A nagyszabású rendezvényen fővédnöki köszöntőt mondott dr. Szarka Gábor kabinetfőnök, és Tasó László polgármester, országgyűlési képviselő.
2010. június 7.
2010. június 4. – NyíradonyTisztelt Ünneplők, Kedves Diákok, tisztelt Emlékezők! A történelem legkegyetlenebb és legigazságtalanabb diktátumára emlékezve, a magyar nemzet tagjainak életében bekövetkezett tragédiák árnyékában, tönkre tett sorsok, szétszakított családok, és megalázott lelkek hantjain, mától új értelmezést kell adnunk a Trianoni békediktátum napjának, június 4-ének.A teljes szöveget a részletekben olvashatják.