Átadták a 4-es főút felújított szakaszát

2016. december 07.

A 14,4 kilométer hosszúságú szakaszt a komplex útfelújítási programban, 1,6 milliárd forintból modernizálták, egyebek mellett burkolatot cseréltek.dsc_09371

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadó ünnepségen elmondta, hogy a kizárólag hazai költségvetési forrásból finanszírozott programban idén 69 milliárd forintból 568 kilométert utat újítottak fel, 2017-ben pedig 100 milliárd forintból 850 kilométer rekonstrukcióját tervezik.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány még decemberben tárgyal arról a tervről, amelynek segítségével hatékonyabb lesz a karbantartás az állami közútkezelőhöz tartozó utak mentén. Hozzátette: a közmunkaprogramba illesztve és a Belügyminisztérium segítségével a szomszédos ausztriaihoz hasonló útállapotokat kell elérni.

Az államtitkár kiemelte: javasolni fogja, hogy az állami közútkezelő a mostaninál erősebb jogosítványt kapjon annak érdekében, hogy a gazdákat “rábírja” az út melletti területek rendben tartására.

Az állami közútkezelő működéséről szólva kifejtette, hogy a 2016-os 60 milliárd forint helyett jövőre már 73 milliárdból gazdálkodhat a szervezet, amely 2020-ban a folyamatosan növekvő költségvetési támogatásnak köszönhetően az idei keret másfélszeresét költheti majd üzemeltetési, karbantartási feladatai ellátására.

Szőllős Sándor, Bocskaikert polgármestere a felújított szakasz átadásán elmondta: a települést lényegében kettészelő 4-es út modernizálása Hajdúhadház, Téglás és Bököny lakóinak, illetve a Debrecen és Nyíregyháza között utazóknak is biztonságosabb közlekedési feltételeket jelent.

(MTI)

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!