Átadták a 471-es főút felújított nyírségi szakaszát

2016. november 18.

Az ünnepségen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, a korábbi rossz állapota miatt rendkívül balesetveszélyes 471-es főutat sokan elkerülték, a Debrecenbe történő eljutáshoz az autósok inkább a hosszabb, de biztonságosabb 4-es főúton vezető útvonalat választották.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédében emlékeztetett, az országos közúthálózat felújítására ebben az évben 69 milliárd forintot fordított a kormány, az erre a célra szánt összeg jövőre 73 milliárdra, 2020-ra pedig 98 milliárd forintra emelkedik.dsc_0978

Kifejtette, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – úthálózatának hosszából adódóan – 2016-ban a megyék közül a harmadik legtöbb forrást nyerte el útfelújításra. A rekonstrukciós munkákat 45 kilométeren 5,4 milliárd forintból végezték el.

A Debrecentől Mátészalkáig tartó, 73 kilométer hosszú 471-es főutat Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye határától Nyírbátorig 23 kilométeren szélesítették ki és újították fel. A szakaszon rendezték az útburkolatot és az útpadkákat, Nyírbogát belterületén egy, Nyírbátorban pedig két körforgalmi csomópontot építettek ki.

A beruházáshoz kapcsolódva, de külön programban több mint 27 kilométer kerékpárút épült meg a hajdúsági Nyíradonytól a szabolcsi Nyírmeggyesig. A 2014-től 2016-ig tartó beruházások együttes értéke mintegy 4,3 milliárd forint, amelyet európai uniós és hazai forrásból finanszíroztak.

dsc_1050

(MTI)

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!