Az élet világossága

 A szédületes tempó tompítja az érzékeinket, másképpen reagálunk, érzékenyebbek vagyunk, elhamarkodottan ítélünk, és nem tervezünk. A szóhasználatunk is ezt bizonyítja, „pörgünk”, „zúzunk”, „toljuk a témát”, és ami sikerül azt „megcsináljuk” és nem elvégezzük. A rohanás nem enged mérlegelést, azonnali és súlyos döntéseket hozunk, könnyen mondunk ítéletet, és kevésbé működik az önkontroll. A fogyasztói társadalom sajátossága, hogy mindent piaci szemüvegen vizsgál, igényt kelt fel, majd kielégít, mindenre talál „terméket”, mindent fogyaszthatósági kritériumok szerint vizsgál.
Többször tettem említést korábban is, és mindenkinek van tapasztalata abban, hogy a kulturális, művelődési, szokásbeli és viselkedésbeli változások, a torzult szerepek kicsavarják a valódi énünket. Nem vagyunk képesek jó súlypontokat meghatározni a saját életünkben, és a komfortérzetünk fokozása érdekében tett erőfeszítéseink nem szolgálják a testi, lelki, de az anyagi és szellemi gyarapodást sem, egyre messzebb kerülhetünk a „bölcs szívtől”. Alig van nyugodt óránk, valami megoldandó, elvégzendő, elhárító, vagy tisztázandó feladat állandóan nyomás alatt tart, és nem engedi, hogy szabaduljunk a görcsöktől.

A mindennapi sodráshoz képest kiugró élménye, hírre, rosszakra, vagy jókra van szükségünk ahhoz, hogy kizökkenjünk, és sokszor magunkba roskadva elgondolkodjunk, mit csinálunk tulajdonképpen, mi történik körülöttünk valójában. Tragédiák, bűnesetek, katasztrófák tesznek edzetté, hiszen az állítólag „elnyomott sajtó” percenként rombol le minden pozitív élményt, a hírek lehúznak a poklok mélyére, percről, percre, híradásról híradásra.
Megedzettek bennünket, ha akartuk, ha nem, már alig szakítja át valami az ingerküszöböt, egy bűncselekmény akkor válik izgalmassá, ha milliárdos, ha sok az áldozat, vagy óriási az okozott kár. Már senkit nem érdekelnek a naturális ábrázolások, megszokott, hogy meztelen, vagy kacérkodó női pózokat látunk minden újság címlapján, vértől fröcsög a média, a sorozatok élveboncolástól, darabolásoktól a szexi és trendi vámpírokon és zombikon át hozzáedzenek a borzalomhoz.

A közelünkben történő tragédiák még talán átlépik az átlagos ingerküszöböt, de csakis ott, ahol még megmaradt a tisztánlátás képessége, a világlátás biztonsága. Amikor közvetlenül érintettekké válunk, és megérint, belénk hasít a felismerés, a tragédia kibontja az okozott valóságot, ráébredünk, mi valójában az élet értelme, mi annak világossága.

 A keresztények világában a Pünkösdi ünnepkör üzenete fogalmazza meg azt, ami iránytű maradhat, és eligazítást jelenthet életünkben: – „Aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (János 8, 12).
A rossz és a gonosz a mai világban sokkal hangosabb és eredményesebb, könnyebben talál nyilvánosságot. A jóra és a szépre nem jut elég figyelem, a szerénység visszahúzódik, más a természetrajzuk. Lassan szégyellni kell, ha valaki jót cselekszik, kivétel, ha azt a celebek teszik és a sajtó ad róla hírt. Kevesebb a felhajtás a jól működő és szerethető dolgaink körül, nem hír, ha valami rendben van. Nem értékeljük jól az elért eredményeinket, nem értékeljük, hogy egészségesek vagyunk, vagy legalábbis nem vagyunk ágyban fekvők, nem értékeljük, hogy társunk van, gyermekeink vannak, és ők is egészségesek, remélhetően boldogak a maguk világában. Nem értékeljük, hogy vannak testvéreik rokonaink, barátaink, akikre számíthatunk, nem értékeljük, hogy van munkánk, célunk, hitünk, hogy van Életünk. Nem értjük, vagy nem hisszük, hogy ez maga az elérhető földi boldogság, hogy a cél, az maga az út. Az élet világossága számunkra csak a saját életünkben teljesedhet ki, egyben ezek jelentik az Életben elérhető boldogságot. Erre sokszor csak akkor döbbenünk rá, ha valami elmarad, ha valaki elmegy, kiszáll az életünkből.

Jó emberek, családapák, családanyák, társak és testvérek, rokonok és barátok, munkatársak és jó ismerősök mentek el, szálltak ki az elmúlt hetekben is. Szörnyű tragédiák, nem várt fájdalmas események ébreszthetnek rá bennünket, hogy milyen fontos és szép az életünk. Panaszkodunk, dühöngünk, ha nem jön be valami, sokszor kilátástalannak látjuk a helyzetünket, holott nem ezek az igazi problémák. A baj akkor kezdődik, amikor valami megszakad, valaki kiszáll, és megszűnik számára a világosság.

Nyugodjanak békében, a barátságukat, mosolyukat, emléküket szívünkben megőrizzük.

Tudnunk kell és értenünk, rövid az élet, mert túl gyorsan éljük, nincs idő ráérezni az ízére, a csekély, néha feltörő jó érzéseinkből nem tudunk kellően feltöltődni. Sodródunk, elfeledjük, mi az élet értelme, mi valójában az élet világossága.
A szeptemberi levélhullás, az októberi szomorú napok, a november szorongásai és komorsága, a decemberi sötétség után végre érkezik a Fény, érkezik a Világosság. Újra győz a Nappal, az Éjszaka felett, megfordul az idő, és a világosságból több jut az embereknek.
Várjuk, készülünk rá, és amikor megérkezik egy Kisded alakjában, és mi azonnal felismerjük és azonnal megértjük.

A Jézussal érkező Szeretet elűzi a félelmet, a Jó újra erőre kap, és megértjük az üzenetet.
Talán, ha máskor nem is, de Szent Estén biztosan.
Boldog Karácsonyt Nyíradony!