Az erőltetett iskolaátadások nem az oktatásról, hanem hatalmi kérdésekről szólnak
Több esetben, így a választókerület két településén az önkormányzat döntéshozói a hírek szerint nem ragaszkodnak görcsösen a tényekhez. Meglehetősen sajátságos olvasatban értelmezik a törvényben foglaltakat, sőt „jól értesültebbek” a törvényhozóktól is, a törvény előkészítőjétől az illetékes államtitkártól is jobban tudják mi fog bekövetkezni az oktatási intézmények életében.
Rendkívül veszélyes játszma ez a helyi közösségekkel, mert elegendő a sok pontos információ közé csak néhány hamisat elrejteni, és az áthangolja a kérdésre adott válasz egészét, megváltoztatja a téma hangulatát. Az agyonszidott politika világából veszik ezeket a fordulatokat, és közben éppen a helyi közélet irányítói, az önkormányzati vezetők hangoztatják „ne vigyük be a politikát a helyi ügyekbe”. Eddig is sokszor elképedtem, amikor bármelyik polgármester, akik a hivatalos definíció szerint is „a település elsőszámú politikai vezetője”, a helyi politikát irányítója, ki akarja hagyni a „politikát” a közösségét érintő kérdésekben. Ez azért is van talán, mert néha ők maguk sem értik (vagy nem akarják), mi az önkormányzati munka és a köz-, illetve államigazgatási munka közötti különbség.
A helyi oktatás ügye, hogy a gyermekek milyen körülmények között, milyen tárgyi és személyi feltételek biztosításával, milyen önkormányzati, közösségi támogatottság közepette, milyen helyi, társadalmi és közéleti klímában kerül kezelésre, az egyik legfontosabb politikai kérdés. Minden helyi közösségről hiteles bizonyítványt ad, ahogyan önkormányzatként, és kötelező feladataként szervezi, fenntartja, működteti oktatási intézményeit. Az állami normatívákhoz eddig is mindig hozzá kellett tenni az önkormányzatoknak a működőképességük, kvázi versenyképességük megtartása érdekében, mely számos esetben a gazdálkodás ellehetetlenülését okozta. De arról kevesen beszélnek, hogy a szülők helyett arányaiban eddig is legalább annyit hozzá kellett tenni önkormányzati forrásokból a kötelező tantervi kereteken felül, a művészeti képzéshez, sporttagozathoz, nyelvi képzésekhez, szakkörökhöz, a szabadon választott tantárgyakkal összefüggő kiadásokhoz, mint a közüzemi költségekhez és pedagógusbérekhez.
A törvény elsődleges szándéka az, hogy azonos kiindulási helyzetet teremtsen az általános iskolai képzésben, minden gyermek megkapja azokat az alapokat, mely az esélyegyenlőségét biztosítja. Egységes tanterv határozza meg a tudásszintet, illetve ne az önkormányzat anyagi lehetőségeitől függjön a pedagógusok javadalmazása, vagy a tanítási körülmények minősége. Természetesen a helyi önkormányzat és a helyi közösség továbbra is hozzátehet, mint ahogyan tesz most is forrásokat annak érdekében, hogy még többet, és jobbat kapjanak a település gyermekei, már ha ezt fontosnak tartja.
A polgármestereket, jegyzőket és önkormányzatokat úgy vélem sokkal inkább zavarja az, hogy a jövőben nem ők nevezik ki az igazgatót, nem ők „felügyelik”, és ezáltal csökken a politikai befolyásuk. Megértem, hogy zavaró lenne, ha nem dönthetnének a beszállítókról, nem befolyásolhatják közvetlenül az iskola életét, nem tudják mozgatni azokat a véleményformáló rendszereket, melyek valljuk be, sokat segíthetnek egy helyi választáson. Ezért fordulnak abba az irányba, ahol ezt megígérik, netán háttérszerződésekkel biztosítani szándékoznak.
Nem elítélem, sőt megértem az elsődleges aggodalmukat, de ugyanakkor nem tudom jó szívvel elfogadni. Ugyanis azokba az iskolákba, ahová most járnak a diákok, továbbra is a helyi közösség gyermekei fognak járni, a helyi tanárok lesznek az oktatók, a helyi vállalkozások lesznek előnyben a beszállításoknál, a képviselőtestületnek véleményezési joga lesz a kinevezéseknél, és igenis, mint az épület tulajdonosa, továbbra is lesz beleszólása az önkormányzatnak a helyi oktatási körülményekbe.
Állítom ezért, hogy az önkormányzatok sokkal inkább hatalmi kérdésként kezelik az átalakítás ügyét, mint közösségi kérdésként, holott egy ilyen átszervezésnél, vagy világosan látszó, a törvényalkotói szándék elleni akciónak tekinthető erőltetett iskola-átadásnál, nem a szülők szándékát, és rajtuk keresztül nem a gyermekek érdekeit tartják elsődlegesnek. Úgy tűnik pusztán finanszírozási, esetleg üzleti, de mindenképpen helyi politikai érdekeik alá sorolják a jövőt legfontosabb kérdését.
Nyíradonyban működik egyházi fenntartású iskola is! Hat hónap előkészítő munka, osztályonként 2 szülői értekezlet, két közös iskolai-önkormányzati fórum egy lakossági fórum, 4 bizottsági ülés, 4 informális és 3 hivatalos testületi ülés előzte meg a megállapodást. Két külön alkalommal írásban nyilatkoztattunk minden szülőt (!), és minden gyermeket oda írathattak be, ahová a kétszeres, megerősített nyilatkozatuk szólt.
Ezért csak abban az esetben pontatlan és hibás alapokon nyugvó a fenti véleményem, ha minden iskolai átszervezést kellő időben indítanak, valós igényeken alapul, igenis minden érintett szülőt írásban megnyilatkoztatnak. Véleményem szerint nem fogadható el, ha a pedagógusokkal gyűjtetik be a „szavazatokat”, és az éppen ráérő, vagy a rászervezések következtében jelenlévők szavazatait tekintik mérvadónak, hanem akkor releváns, ha a szülők igényeinek megfelelően és hozzá igazodóan hozzák meg a döntést.
Különben túlzás és indokolatlan „önkormányzásról”, vagy helyi, a néphatalomra épülő, a demokrácia elvén működő közvetett képviselet útján történő döntéshozatalról beszélni.
A központi büdzséből beérkező, és helyben keletkező bevételek költségvetési elven történő szétosztásához elegendő a postás is, de a közösség életét, értékrendjét, hangulatát tükröző, céljait megtestesítő és azt leképező döntésekhez, valóban arra érdemes, és felelősségteljes döntésre képes képviseletre van szükség.
Ameddig fentiek nem érzékelhetők egy ilyen kardinális döntéshozatali eljárásban, addig csakis hatalmi szempontok érvényesülnek, a helyi politikai érdekek felülírják a közösségi érdekeket.
Lehet, ettől függetlenül és előzőek figyelmen kívül hagyásával döntéseket hozni, de szerintem már középtávon sem érdemes.
Tasó László s.k.
