Egy érdekes írás a világhálóról…

A mai Franciaország területén például a IX. században 7 000 000 ember élt és ma mindössze 58 000 000 embert lehet találni Frank honban. Ez alig 8,5 szeres növekedést jelent.

Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a Kárpátmedence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal?

Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai
napig értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit, a művelt angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúl 140 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba.

Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200000-dik magyar népdalt, amelyből 100 000 már megjelent nyomtatásban is. A 80milliós Németországban összesen 6000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.

Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon?
Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem! Nincs szavuk rá.

Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.

Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában, ma Európában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán).
Amíg Európa saruba, csizmába, bocskorba járt addig mi behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk kerül a világnak erre a részére. Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá.

Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből?
Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már levédték előttünk.

Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve?
Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a Tulipa Hungaricának géncentruma, a Kárpát-medencében van.

Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 700-ból, a második pedig: Szent István király intelmei Imre herceghez.
Tudjuk-e, hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át?

Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Ez az igazi indok arra, hogy miért is kellettünk az EU-ba!

És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le.

Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen! S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben. S hogy nehogy azt higgyük, az író fantáziája, üldözési mániája mondatja velem ezeket a szavakat, álljon itt egy idézet bizonyságul:

Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal.
Talleyrand válasza: – Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét.

És végül, tudjuk-e, hogy 1805-ben 6 ember mert beiratkozni a Pázmány Péter Tudományi Egyetemre, mert féltek, hogy az osztrákok megölik, kiirtják családjaikat? S nem sokkal később, 43 év múlva, megremegett a Föld.

Most kereken 200 évvel később ugyanaz a helyzet. És 43 évvel később vajon újra lesz-e földindulás?

"Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!"
(Széchenyi István)