Egy nap süt ránk

A kerti munkák már régebben megkezdődtek, de az igazi dandárja április a fűvetésnek a virág és faültetéseknek. A mezőgazdasági műveletek elkezdődtek a szántóföldeken, az ültetvényekben, de még nagyon sokan nem tudják mit lenne érdemes vetni, esetleg ültetni, melyik termelvénynek lesz jó ára az idén, egyáltalán lesz-e piaca azoknak, melyekre szakosodtak a termelők? Milyen lesz a sertés felvásárlási ára, mi lesz a szárnyas piac és a tejpiac kálváriájának vége, egyáltalán érdemes lesz-e tartani jószágot?
Rendkívül nehéz kérdések és nem nagyon találunk olyan embert, aki biztosat tudna mondani. Családok és gazdaságok mehetnek tönkre egyik napról a másikra, egzisztenciák borulhatnak, zsákutcába kerülhetnek családok, emberi életek mehetnek tönkre. Bizonytalanná váltak korábban egyértelműnek látszó dolgaink, a vállalkozások a túlélésre játszanak, megpróbálják kihúzni, hátha történik valami kedvező fordulat. Természetesen nem minden termelőre és nem minden vállalkozásra igaz az előbbi, mint ahogy nem minden családnak szűkültek be a lehetőségei sem. Ez lehet szerencse, vagy erős tartalék eredménye, esetleg jobb érdekérvényesítő képesség, vagy jövedelmező tevékenység hozadéka. Sajnos az előbbiből, a bizonytalan helyzetbe kerülőkből lényegesen több van.
A nagyobb baj pedig a kilátástalanság érzete, a felelősség terhének nyomasztó bénítása.
Joggal várható el a május 1-től egy Európai Unió közösségéhez tartozó országtól, hogy biztonságot garantáljon állampolgárainak, tervezhető, kiszámítható jövőt garantáljon. Jelenleg ez nem így van és ezt nem egyes politikusok mondják, hanem az ország lakói nyilatkozzák. Az év eleji áremelések minden előrejelzést felülmúltak, összegezve volt már ennél sokkal jobb évkezdésünk is.
De amikor a nap kisüt és „melengető langyos szellők jönnek”, erő szökik a karokba és remény költözik a szívekbe.
Előbukkan a mosoly, az emberek közlékenyebbeké válnak, indul az „élet”. A gondok megmaradnak ugyan, de megnő bennünk a készség arra, hogy az akadályokkal felvegy
Nem kell más tennünk, csak engedni, hogy a természet gyógyító ereje átjárja lényünket. A friss levegő megpezsdíti a vérünket és a napfénytől jó lesz a közérzetünk, mely legyőzi a terhek nyomasztó hangulatát.
Ezt az érzést fokozza a Húsvét csodálatos ünnepe. Jó néhány éve tapasztalhatjuk, hogy Húsvét Vasárnapján a Pászka Szentelésen hűvös, kissé szeles idő szokott lenni, de mindig kisüt a nap.
Egyházaink templomai és környéke zsúfolásig telik a helyiekkel, de nagyon sokan jönnek haza ilyenkor az elszármazottak közül is. Ez a csodálatos nap bizonyítja, hogy vannak dolgok melyek mindenki számára fontosak. Ezen a napon talán senkit nem érdekel, hogy a hétköznapok csatái során szerzet sebeket kitől kapta. Úgy állnak egymás mellet a perlekedő szomszédok, mintha együtt jöttek volna, egy házból és még mosolyognak is. A vállalkozások mezejéről érkezők sokszor ellenfelek és ellenérdekeltek, de ez nem számít Húsvétkor. Lehet csak rövid ideig tart a béke, pontosabban a Szentelés végéig, de lehet egy darabig még van hatása. Ott állva a szentelő kosár mögött egy kicsit jobb emberré válunk, lehet olyanná változunk vissza, mint amilyenek valójában vagyunk. Ha ez így van, akkor a Húsvét egyik üzenetét megértettük.
Emberek vagyunk gyarlók, egyszerre él bennünk a jó és gonosz. Mindkettő a lelkünket akarta, de csak egy van belőle. Szenvedéseivel Jézus Krisztus megváltotta az utat, mely a tovább tart, mint a földi lét.
Nemcsak a halál után kínál újabb életet, hanem ezen a földi szakaszon is megadja az irányt, hogy tudjuk hová érhetünk el, ha az Ő útját válasszuk.
Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy jobb ember legyen, egyik pillanatról, a másikra.
A sokféle ember sokféle irányból érkezik el ehhez az úthoz. Egyforma esélye van arra, hogy tartani tudja az irányt. Csak az esély, egyforma, ahonnan érkezünk és ahogyan tovább megyünk, az sohasem.
Út egy van, amit Jézus kijelölt számunkra, amin eljuthatunk hozzá.
Mindnyájan mehetünk rajta, mindnyájan elférünk rajta.
És ezen az úton mindnyájan jól érezhetjük magunkat, jó lehet a közérzetünk is, hisz egy nap süt ránk.