Élő Energia 2009

Tisztelt Vendégeink Kedves Érdeklődők, Hölgyeim és Uraim!

Köszöntöm városunkban az Élő Energia 2009 Konferenciasorozat minden kedves résztvevőjét! Külön köszöntöm a szervezőket, mint házigazdákat, a felkért előadókat, polgármester kollégákat, a szakmai szervezetek és a téma iránt érdeklődő gazdasági szervezetek és szereplők képviselőit, mindenkit, akit megtiszteli rendezvényünket. Öröme köszöntöm a Kölcsey gimnázium utolsó éves diákjait, akiknek tananyagként is megismerkednek a mai konferencia témájával.
Gratulálok a szervezőknek, hiszen ez már a 3. állomása annak a sorozatnak, amely időszerű, égetően szükséges és kiemelten fontos területét érinti az önkormányzati világnak, és köszönet a rendezvény támogatóinak, akik érdekeltek és egyben partnerek is a mai kor egyik legfontosabb gazdasági és társadalmi problémájának megoldásában, érdekeltek abban, hogy a mindennapok üzemeltetetésének költségeinek forrásai biztosítva legyenek, ne legyünk kiszolgáltatottak, és biztonságosan tervezhessük a holnapot.
Örömmel vállaltuk a helyszín biztosítását, és szívesen veszünk részt a megújuló energiaforrások elérhetőbbé tételében, hiszen önkormányzati intézményfenntartóként elemi érdekünk a költségcsökkentés, városüzemeltetőként, pedig elemi érdekünk a környezet védelme és megóvása, létfontosságú a harmonikus egyensúly megteremtése az élővilág erőforrásainak használata területén.
Szándékosan „használatról” és nem „kihasználásról” beszélek, és ez lenne a mai napra szánt mondandóm egyik fontos üzenete is, amivel minden bizonnyal a felkért kiváló előadók is egyetértenek.
Időtakarékossági szempontból, és egy másik fontos rövid elfoglaltság időszükséglete miatt azt kértem előadóinktól, hogy a megnyitó után közvetlenül fejthessem ki röviden gondolataimat, az ország és véleményem szerint Európa előtt álló szükségszerű változásokról és arról az Új Irányról, mely közvetlenül érinti a társadalmi és a gazdasági élet minden területét.
Nem rejtem véka alá már az elején, talán nem is kell külön hangsúlyoznom, hogy előzőeket, illetve a konferencia témáját alapvetően politikusként közelítem meg, és a politika világának szemüvegén keresztül mutatom be a tisztelt hallgatóságnak.
Először is a változások szükségszerűségéről szólok, amire könnyen rámondhatjuk, valóban, változásokra van szüksége, mert ez így nem mehet tovább.
Hogy pontosan „mi nem mehet tovább”, arra azt tudom válaszolni, hogy „semmi”, vagyis semmi nem mehet ugyanúgy, mint másfél  két évvel korábban, a mesterségesen felpörgetett pénzügyi válság előtt. Mert a világ, és benne Magyarország is egy mindent elnyelő társadalmi és gazdasági szakadék elé érkezett.
A világ pénzügyi piacára 5-6 éve belépő új és igen izmos szereplők részt követeltek a Wallt Street tortájából, de a tortát már nem lehetett tovább szeletelni.
A kínai és az ázsiai, indiai pénzmennyiséget azonban nem nélkülözhették az állandó forráshiánnyal küszködő államok és főleg amerikai bankok, ezért a pénzpiacra is beengedték a hihetetlen mennyiségű friss pénzt. Ez felborította a forráspiacot, olcsóbbá tette és egyben leszűkítette a hozamokat, amit nem viseltek el a pénzpiac korábbi szereplői.
Már 2005-ben világos volt, hogy közeleg a valódi válság, de Amerika nem engedte meg a pénzpiaci megszorításokat, hiszen már akkor is Kína finanszírozta az USA költségvetését.
A világ pénzpiacát is felügyelő G 20 –ak cinkosok voltak abban, hogy ez a helyzet előállhatott, hiszen nem lett volna szabad beengedni főleg a Kínai és az Indiai milliárdokat, hiszen azok embermilliók kizsákmányolásából és rabszolgasorsban tartásából adódtak össze.
Mindeközben halkan csendben, de újra felállt az új Orosz Birodalom, és kihasználva a forráshiányt Európában néhány csatlósa segítségével felborította az energiaellátás egyébként is törékeny egyensúlyát.
Lassan elérkezve a konferencia témájához, az instabil energiaellátásból adódó feszültségeknek az egyes országokat sújtó hatásáról érdemes néhány gondolatot váltani.
Kelet-Európa országainak politikai rendszereiben bekövetkezett változások, a korábban kiszámítható körülményeket megváltoztatták, és az egyes országok a demokráciájuk kiépítése közepette más és már utakat választottak.
Voltak és vannak olyan országok, amelyek a rendszerváltást a megtisztulásra és a nemzet életének alapjait meghatározó értékek újrafogalmazására használták.
Letették országukban a mindenki számára elfogadható alapvetések sarokpontjait, melyet csak az ehhez hasonló mértékű politikai változások változtathatnak meg újra.
Voltak országok azonban, akik ezt a változtatási lehetőséget elszalasztották, egyszerű gazdasági szerkezetváltást és az állami javak megszerzésének lehetőségét tolták előtérbe.
Mindeközben az Európán kívüli világ abban volt érdekelt, hogy az egységesülő kontinens gazdasági ereje nem lépjen túl az eddigi különállások összegzéséből adódó kereten, vagyis ne tudja gazdasági potenciálra váltani a társadalmi összegződését.
A világ pénzpiacának meghatározó szereplői mindig az energiaszektorban találhatók, amit csak időlegesen tud felülírni a hadiipar, ami alapvetően Amerika és Oroszország mozgásától függött.
Amikor az Öböl-háború megkezdődött, akkor már érezhető volt, hogy az energiaszektor forráserejét egyre kevésbé tudja befolyásolni a hadiipar, Amerikának fel kell venni a kesztyűt, a rajta kívül koncentrálódó pénzügyi potenciállal.
Egyszerűbben fogalmazva, világossá vált, hogy az energiaforrásokat uralók a világ urai, akik pénzügyi hatalmukkal bármikor képesek országokat is tönkre tenni, és nem is gondolkodnak ezen, ha erre szükségük lesz.
A klasszikus energiahordozók ellensúlyozására irányuló törekvéseknek, melyek párhuzamosan futottak, és futnak, maga a természet látta, és láthatja a kárát.
A világ tudósai évek óta figyelmeztetik a gazdasági nagyhatalmak vezetőit, hogy vegyék komolyan az intő jeleket, mert a készletek fogyóban vannak, a biológiai egyensúly, pedig veszélybe került.
A Kyotói egyezményt, mint tudjuk az USA nem volt hajlandó aláírni, holott a káros anyag kibocsátásban világelsők. Ez fényesen igazolta a Föld lakosságát uralni akaró, de ugyanakkor az élőhelyeket gátlástalanul felszámoló, a pénzpiaci befolyásra utazó magatartás, állandósul.
A legendák, és azóta már eredménnyel is járó kutatások, melyek arról szólnak, hogy már régóta lehetne üzemanyagot nyerni a vízből, a levegőből, vagy éppen a tengeri algákból egyre nagyobb figyelmet kaptak, és elindult a megújuló energiaforrások alkalmazásának vizsgálata, majd a klímaváltozás ijesztő hatásainak érzékelésével ezt tettek is követték.
Ma már Európára és a világ országaira le vannak osztva a tennivalók, és hazánknak is ki van osztva a feladat, az élővilág megmentése területén aminek a saját érdekében meg kell felelnie.
Arra a történelmi bűntettre, amit az akkori politikai erők 1995-ben az energiaszektorban elkövettek, mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, mert miatta soha nem tudunk még egyszer versenyhelyzetbe kerülni a témában másképpen eljárókkal, és ez arra kel, hogy inspiráljon bennünket, hogy ne késlekedjünk, és ne szalasszuk el az utolsó lehetőséget.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy példátlan módon, 1995-ben nem az energiaszolgáltatás lett magánosítva, hanem az energiaszolgáltatók, ami egyértelmű monopolhelyzetet eredményezett.
Ekkor még az ország vagyonának 80 %-a állami kézben volt, e két év alatt eltűntettek 45 %-t.
Ha hozzá tesszük, hogy ezen túl a gázhálózat, a fogadó és elosztóállomások 40 %-os könyvszerinti áron kerültek eladásra, a villamoshálózat, a fogadó és elosztórendszerekkel együtt pedig 50 %-os áron lett kiárusítva, akkor méltán fogalmazható meg, hogy a világon a legnagyobb gazdasági bűncselekményt követték el az ország lakosságával szemben.

Ne szalasszuk el a lehetőséget, azt is mondhatnám, kényszerünk van arra, hogy az önkormányzati szférában, és a gazdaság minden lehetséges területén alkalmazzuk a megújuló energiaforrásokat.
Jelenleg, azonban úgy tűnik, képesek leszünk arra, hogy újra rosszul kezdjünk hozzá ahhoz, amit ha csinálunk, akkor csak jól, és minden előnyét kihasználva szabad tennünk.
A most meglévő jogszabályok és rendelkezések értelmetlennek tűnő korlátokat szabnak a területen, de, ha jobban megvizsgáljuk, akkor rá kel jönnünk arra, hogy sajnos nem értelmetlen, hanem szándékos korlátokkal állunk szemben, melyek jó körülírható gazdasági lobbyk meglévő erejének tudható be.
– Első lépésként tehát meg kell hozni a megújuló energiaforrások, az alternatív energia előállításának a felhasználók, az emberek, a közösségek érdekeit, és nem az előállításukban érdekelteket, szolgáló szabályokat, és ki kell venni a mindennapi politika kezéből.
A kvóták és engedélyek kiadása ma Magyarországon a korrupció és ezzel együtt a monopolizálás mintapéldánya, amit az MNV Zrt. működése során az ÁSZ is megállapított!
– Második lépésként részben felül kell vizsgálni és meg kell határozni az energiaellátás egységterületeit, tehát szabályozni kell a típusonként a lakóingatlanok, a közintézmények, település-, vagy közös ellátásra alkalmas egységek formáját, nagyságát, a gazdasági szektor egységterületeit, és speciális szabályait, és a megújuló energia alkalmazására javasolt, és támogatott irányokat, technológiát.
Tegnap beszélgettünk Takács István barátommal erről, hogy pillanatnyilag jogszabály tiltja azt Magyarországon, hogy egy településen egy szél, vagy naperőmű ellássa a háztartásokat, ugyanis a termelés és a feltáplálás csak egy helyrajzi számon történhet.
– Harmadik és talán legfontosabb lépésként a kutatás és fejlesztés kiemelt területévé kell emelni a megújuló energiaforrások technológiájának fejlődését, meg kell akadályozni azt, hogy újra éljük a legújabb kori kommunikáció fejlődésének hosszú és költséges történetét.
A hazai kis, és közepes vállalkozások nagy száma lehetne részese a gyártási, beszállítói folyamatnak, húzóágazattá emelkedne a megújuló energiák hasznosításának programja.
Itt a mobiltelefonok példájára gondolok, hiszen 1991-ben 212.000 Ft-ért vettem egy Motorolla készüléket, ma pedig ingyen kaphatok egy szuper mini számítógépet, aminek funkcióit talán még az alkotója sem tudná számba venni.
A megújuló energiaforrások alkalmazása területén azonban igen eltérő és szélsőséges véleménnyel vagyok a biomasszával működő erőművek vonatkozásában, és egyszerre több dolog miatt is.
Először is, azt a villamos áram előállítására alkalmas alapanyagot, amit az elégetésén túl, másra is használhatnánk, előállításához belefektettünk élőmunkát, és jelentős a hozzáadott érték testesül meg benne, nem szabad elégetni.
Ha mégis megtesszük, akkor azzal a munkával nem növelhettük az ország gazdasági teljesítményét, mert a végfelhasználó értéken alul vásárolta meg az előállított terméket.
Másodszor, csak azért elégetni termelvényeket, hogy abból hő, majd villamos áram keletkezzen, a világ gazdaságában bűn, a környezetben pedig kár.
Egészen más a hulladékok, vagy direkt alapanyag termelése, és továbbhasznosításra alkalmatlan termékek felhasználása, ennek a mértéke lényegesen kisebb mértékben károsítja a környezetet, nem kell az elhelyezéséről gondoskodni.
Harmadszor, csak azért jelentős kozmikus hatás mellett biomasszát előállítani, hogy közben a helyi tüzelőanyag piacon a mesterséges árfelhajtással romoljon az erőmű ellátási területén élők élethelyzete, bűn.
Ha mellé tesszük, hogy az ott élők másodlagos kárára, két nyereségérdekelt cég, az egymás közötti paktumaik révén az ott élők élethelyzetét tovább ronthatja a piaci körülmények megváltoztatása, akkor világos, újra a magánérdekek kerekednek felül a közösségek érdekein.
A biomassza előállítása ellenben energiafűzre, vagy energia erdőkre, ültetvényekre és termelvényekre, illetve a valóban hulladékként hasznosítható nyesedékre, gallyra, illetve ezek gázosításával létrejövő technológia alkalmazása esetén rendkívül fontos tennivaló és egyben lehetőség is.

A munka becsületének és értékének visszaállítása az alapja az Új Iránynak,
melyet a társadalom rétegeiben meg kell erősíteni.
A kapcsolati tőkére alapozott, kiváltságokra épülő gazdaság rövidtávon is csak a tulajdonosi körnek hoz hasznot, igaz jelentőset, hosszú távon azonban ők is vesztenek.
Az alkalmazotti körnek sem rövid, sem hosszú távon nincs lehetősége helyzetének elmozdításában, mert a munkájának piaci értéke olyannyira alulreprezentált, hogy hosszabb távon saját maga fenntartására sem képes.

Az Új Iránynak munkahelyek létesítésére kel törekednie, ezért nem az automatizált, nagy alapanyag és forrásigényű, környezetemésztő, és a közgazdasági törvényszerűségek alapjainak megsértésén alapuló új érték előállításra kell épülnie.
A megújuló energiaforrások alkalmazása az önkormányzatok világában kézenfekvő kényszerünk, hiszen az intézményfenntartás és feladatellátás területén az energiaköltségek a nem személyi jellegű kiadások 70-80 %-át jelentik.
Például a rendezvénycsarnok és uszoda működtetésének összes költsége 80 millió Ft, amiből a személyi jellegű kiadások összege 28 millió Ft, a dologi kiadások 52 millió Ft-jából a gázköltség 22 millió Ft, az áramköltség 19 millió Ft.
Napkollektorokkal próbáljuk csökkenteni a medencét fűtésének költségeit, de egy 50 kW –os szélerőmű sokat segítene itt, és az építménytől 800 méterre elhelyezkedő vízmű-telep évi 14 millió Ft-os áramfogyasztásának mérséklésében.
Az Árpád úti iskolánk és a 100 méteren belül felújításra és bővítésre kerülő gimnázium a kollégiumával együtt olyan építmények, ahol az energiaköltségek csökkentése nélkül fenntartásuk is veszélybe kerülhet.
Hasonló problémák találhatók országszerte, ezért a napenergia és a szélenergia hasznosítása az önkormányzati szektorban mentőövünk lehet.
Ha megvizsgáljuk a lakóingatlanok energiafelhasználását, ami a rezsiköltségben ugyanúgy a 75-80 % körüli mértéket éri el, akkor világos, hogy közös érdek a hagyományos energia kímélése és felhasználásának csökkentése.
Ezért kiemelten fontos lenne, ha a megújuló energiaforrások alkalmazásához szükséges technológia nem 20 év alatt, hanem 4-5 év alatt kerülne elérhető kategóriába.
Erre a területre kell koncentrálni a jövő kormányának, mert minél jobban oldódik az ország energiafüggősége, annál hamarabb lazulnak az eladósodás következtében nyakunkba akasztott IMF iga kötelékei. Az Új Irány mindenek elé helyezi a nemzeti gazdaság megerősítését.
A bankárok és a pénzintézetek mohósága miatt bekövetkezett pénzügyi válság, majd a nyomában kerekedő gazdasági válság, mely egy legyengített és kiszolgáltatott országba, Magyarországba érkezett, társadalmi válságot is okozott.
Nem elég a gazdaság talpra állításában gondolkodni, mert csak egy egészségesen működő társadalom képes kilábalni ebből a mélységből.
A szükség és a kényszer kihozhatja a magyarokból, a bennünk rejlő, meg-megújuló energiát, és ezen a területen újra előfordulhat velünk az, hogy utolsónak megyünk be a forgóajtón, és az elsőn jövünk ki.

Az Új Irány politikájának az ilyen, és az eltorzított társadalmi értékek kitisztításával is járó, a gazdaság megerősödését eredményező célokat kell zászlajára tűzni. Örülök annak, hogy ma vendégeink ennek a megmentő ágazatnak az elhívatott hívei, akik elméleti és gyakorlati tapasztalataikkal és iránymutatásukkal segítenek az önkormányzati szektornak.
Kívánom, hogy az előadott vágyaimra az élet jól válaszokat adjon, mert annak valamennyien haszonélvezői leszünk.
További eredményes konferenciában bízva köszönöm megtisztelő figyelmüket!