ERDÉLY-SZILÁGYSÁG-Cigányi TEMPLOMAVATÁS

Megtisztelő és felemelő is egyben, hogy elismerésemet fejezhetem ki Önök előtt, ezért a csodálatos alkotásért, mely a Szilágyság e különleges szegletében, a Cigányi Szórvány Gyülekezet tagjainak összefogásán alapul.
Azért is különleges számomra a mai nap, mert ma élőben, tapinthatóan érezhetem e táj lakóinak erejét, kisugárzását, tapasztalhatom, amit mindig is csodáltam: – a hitet, mely megtartotta Önökben magyarságuk szeretetét.
Megőrizte és megerősítette bennünk, az anyaországban élőkben is, bár a határok még egy darabig elválaszthatnak bennünket, lelkünk erejével már érezzük a találkozás idejét.
E komoly és méltóságteljes órát melyet az ünnepség csodálatos élménye ad, engedjék meg, hogy egy sokak által ismert, derűs történettel erősítsek meg:
A diák a nehéz vizsga közepette, egy mentő kérdést kapott öreg professzorától:
– Mond meg fiam, mi a különbség az erdélyi magyar ember szeretete és az anyaországi magyar ember szeretete között?
A nehéz helyzetben lévő vizsgázó minden lehetséges érvet felsorolt, de a vizsgáztató professzor mindig azt mondta rá: – én egyszerűbb dologra gondoltam, mert egyszerűségében van annak szépsége.
Amikor a vizsgázó kifogyott az érvekből, a professzor megkérdezte: – emlékszel-e fiam, mi van kiírva sok helyen az erdélyi faluk kapujára! Bizony azt lehet olvasni, hogy „Isten hozott”.
Ellenben, ha anyaországi faluba mész, nagyon sok helyen ezt olvasod: „Vigyázz a kutya harap”!
Nos, ez a különbség, mondta tréfásan, az erdélyi magyar ember, és az anyaországi magyar ember szeretete között!
E kedves történet azért illik az ünnepi órákhoz, mert mindnyájan tudjuk „Isten a szeretet, s aki a szeretetben marad, az Istenben marad”.
De feltehetjük a kérdést, hogyan lehet magyarként a XXI. században, bomlasztási kísérletek közepette, a sokszor gyűlölködő, acsarkodó világban, megállni hittel?!
Hiszen, Tisztelt Egybegyűltek, hányszor volt az úgy az eltelt évszázadokban, hogy mindent elveszítettünk! Még a könnyeinket is befelé zokogtuk, hogy ne lássák fájdalmainkat, ne érezzék, hogy erőt vesz rajtunk a csüggedés, az ember feletti próbatétel.
S akkor csak egyet ismételgettünk, ahogy a költő is mondta, „hinni akarok, mert nem maradt más, csak a hitem”.
Ezt nem vehetik el, mert ezáltal ismerek újból és újból önmagamra, ezáltal emelem fel a fejemet újból és újból, ezáltal tudom újra építeni önmagamat, újból és újból, minden megalázott helyzetből.
Tisztelt Jelenlévők! Így lehet csak élni a múltból a jelenben, magyarként!
Építkezni a mély a fájdalomból, de a hit által a jövőbe nézve, melyet ezen ünnepi alkalom, a templom szentelés pecsétel meg, a mai napon.
Önök, akik részesei ennek az alkotásnak, bizonyságát adták és megmutatták, így kell élni a múltból, a jelenben, magyarként!
Mi magunk részéről, anyaországi magyarok, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy itt Erdélyben, a Szilágyságban, Ady és a Wesselényiek földjén, Cigányiban, a szórványgyülekezet területén, református magyarként boldoguljanak!
Végezetül elmondom, de Önök bizonyára észrevették, katolikus ember vagyok és ezért is különösen nagy megtiszteltetés, hogy Önökhöz szólhattam.
Természetesen nagyon sok református barátom van, de igazán Móricz Zsigmondtól tudom, hogy mit jelent reformátusnak lenni.
Ő a kálvinista paptípuson keresztül, így jellemezte e következő mély gondolatok által, a reformátusokat:
„Ősmagyar táltosoknak, ezeknek a nagyúri pogány papoknak ivadékai, délceg, méltóságos és díszes személyiségek, magyar Áronok.
Eleven anakronizmusok, a századokkal ezelőtt elévült hitújítás, fennmaradt szellemei.”
Móricz Zsigmond gondolataihoz csak annyit kívánok hozzátenni, hogy itt Cigányiban, örökké maradjon fenn, ez a szellem!