Félúton – Kitörni az adósságcsapdából
Szükségtelen arról hosszan értekezni, hogy az adósságok terhei minden helyzetben és minden szinten béklyóban tartják a hitelek felvevőit. A kötöttségek azonban mást és mást jelentenek a mindennapok gondjain enyhíteni szándékozók és a törlesztéseket befektetési céllal vállalók esetében. Előbbi az aktuális, vagy éppen múltbeli eseményekhez kötődő, általában utólagos rendezést jelent, az utóbbi a jövőbeli eseményekhez, vagy állapotok elérése céljából vállalt terhet jelent felvevőjének.
Hitelre számos dolog miatt lehet szüksége egy családnak, egyénnek, vállalkozásnak, szervezetnek, egy önkormányzatnak, vagy magának az államnak. Az szinte teljesen biztos, hogy mindenki annak reményében vesz fel hitelt, hogy azzal a problémáit kezelni tudja, elképzeléseit meg tudja valósítani. Működteti a család „intézményét”, a vállalkozások, illetve szervezetek gazdálkodását, vagy éppen működteti a várost, az országot, és valóra váltja a terveket, az álmokat. Az egyéneknél, jellemzően a fiataloknál a hitel irányulhat a tanulásukkal összefüggő kiadások fedezésére, vagy élvezeti cikkek vásárlására, a családok esetében lakás, bútorok, háztartási felszerelések, járművek beszerzésére, vagy éppen egy utazásra, egyéb nem tervezett rendkívüli kiadásokra is. Egy település esetében ez ettől bonyolultabb, egy országra vonatkoztatva, pedig szövevényes, bár átlátható, veszélyes, de vállalni szükséges teher. Minden esetben és normális helyzetben annak reményében veszik fel a hitelt, hogy azt képesek lesznek visszafizetni, és elvileg csak úgy kaphatják meg, ha ezt a hitelt biztosító pénzintézet, persze a kamatnyeresége reményében garanciát lát. Elvileg. Ugyanis ami az elmúlt években a hitelezések világában, zömmel 2003-tól 2010-ig történt, az nem nevezhető sem normálisnak, és valójában nem nevezhető „hitelezésnek” sem. Sokkal inkább nevezhető szándékos eladósításnak, rablásnak, kizsákmányolásnak, kényszerhelyzetbe taszításnak, mely tematikusan, programszerűen került végrehajtásra.
Emlékezzünk! A Széchényi Terv keretében a családok lakásvásárlásához az állami támogatással 4 %-ra csökkentett hitelkonstrukciót a Medggyessy kormány megszűntette, bár a 2002-es választást éppen a „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak” szlogennel, és az önkormányzatok kontójára megadott közalkalmazotti béremeléssel nyerték meg. Az igény óriási volt, és ekkor jött a beetetés, legyen helyette svájci frank alapú, esetenként még 4 %-tól is kevesebb kamatozású devizahitel! Volt olyan bank, amelyik 3,2 %-os hitelt adott lakásra, gépkocsira, bútorra! Emlékezzünk a reklámokra, melyeken egy héten belül vállalták, de volt olyan, amelyik 48 órán belül (!) intézte el a hitelt, vele együtt a felvevőjét is!
Az önkormányzatok már 2004-től kénytelenek voltak teljes egészében fizetni a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, közalkalmazottak béremelését, mellette a korábbi oktatási normatívát, az Orbán kormány időszakában alkalmazott 75-80 % körüli lefinanszírozásával szemben, már csak 55-60 % -os arányban adták oda. A cégek hasonló kedvezményekkel kapták hitelt eszközbeszerzésekre, s talán emlékeznek rá, amikor őstermelői igazolvánnyal hozhatták ki az új Suzukit, befizetés nélkül a vállalkozó szelleműek.
Egyetlen ország voltunk, vagyunk, ahol megengedték, hogy ilyen hitelezési gyakorlat működjön, és az állam szeme láttára, sőt, a bíztatásával köttettek olyan hitelszerződések, melyek szándékosan eladósították az országot, az egyéneket, családokat, szervezeteket, vállalkozásokat.
Ne feledkezzünk el arról, hogy 2007-től megnyíltak az uniós források (8.000 milliárd Ft), megkezdődtek a lehívások, és mégis 2008-ban az unióban elsőként kellett IMF és uniós hitelt felvenni, mintegy 6.000 milliárd Ft nagyságban! Arra még külön kérem, hogy emlékezzünk, hogy ezt a hitelt úgy vették fel, az európai gyakorlattal szemben (4 év türelmi idő és 10 éves visszafizetési időtartam), hogy a visszafizetése 2010. szeptemberében kezdődjön és 2014. márciusában fejeződjön be!
2010. őszére az ország, az állami költségvetés, az önkormányzatok, a vállalkozások jelentős hányada, és mintegy 150.000 család került lehetetlen helyzetbe. Talán emlékeznek a megoldásokra, melyek megmentettek több tízezer családot a kilakoltatástól és a vállalhatatlan terheket, az árfolyamgát és az előtörlesztés lehetőségével viselhetővé tették. A vállalkozások terheinek mérséklése segített a túlélésben, a társasági adó, majd később a járulék terhek csökkentése, valamint az SZJA felső kulcsának eltörlése levegőt adott és hagyott az embereknek. Az állam a bankadóval, a különadókkal, a multinacionális cégek megadóztatásával, az energiaszolgáltatók és a kommunikációs cégek közös teherviselésbe történő bevonásával váltotta ki a lakossági megszorítások kényszerét.
Az önkormányzatok azonban 2004-től sodródtak és előre menekültek, likvid és folyószámla hitelek felvétellel biztosították a működőképességet és kötvénykibocsátással, illetve fejlesztés hitelekkel teremtették elő a saját erőt az uniós források lehívásához. A rendszer azonban 1990-től magában hordozza az igazságtalanságot, hiszen soha nem egyenlítették ki a fejlettségbeli, ezáltal a saját bevételre való képesség ordító eltéréseit. Benne maradt és lesz a változás bekövetkezéséig a gazdálkodási fegyelem, felelősség és tudatosság kérdése, valamint a realitás és a szükségszerűség, egyszerűbben a józan ítélőképesség, alkalmasság kérdése is. Az önkormányzati világban ismeretlen és tapasztalatlan, vagy kiebrudalt pártok képviselői természetesen a kibicek felelőtlenségével acsarkodtak és keselyűként vijjogtak, a településeket eladósított polgármesterek vérét követelve. Tették ezt azért, mert halvány fogalmuk sincs az önkormányzati világról, a „való világról”, ahol minden lecsapódik, ahol minden probléma „élőben”, és nem az ügyiratok, és a hírek szintjén bontakozik ki.
Tény és való, az ujjunk sem egyforma, és hiba lenne azt állítani, hogy minden polgármester a jó gazda gondosságával, reális és arányos tervek megvalósítására törekedve fordult a hitelfelvétel lehetőségéhez. Az ország átalakításának történelmi kényszere, a rendszerváltoztatás befejezése, a szükséges változtatások végrehajtása megköveteli, hogy hozzányúljunk az egyik legnagyobb alrendszerhez, és véglegesítsük az állam és az önkormányzatok feladatmegosztását. Az elrugaszkodáshoz és a tiszta viszonyokhoz szükséges egy „nulla állapot”, vagy nevezzük azt új kiindulási állapotnak. A kormányfő átlátta és megértette a valóságot, melyet több irányból próbáltak árnyalni, és döntött az adósságállomány teljes, illetve részleges átvállalásáról.
Az 5.000 fő alatti települések esetében az állam ez év végéig kifizeti a teljes adósságot, a működtetéshez szükséges likvid, folyószámla, illetve a fejlesztéssel kapcsolatos hitelekkel együtt. Az 5.000 fő feletti települések esetében összetettebb a helyzet, ugyanis ez esetben feltétlenül figyelembe kell venni az adóerő-képességet. A folyószámla hitelek felvételi lehetőségének részleges meghosszabbítása, kiválthatja az azonnali több százmilliárdos állami tehervállalást, a fejlesztési célú hitelek, illetve a kötvények rendezése pedig a következő év felére fejeződik be. Minden egyes önkormányzattal külön megállapodás keretében történik az adósság rendezése, és az említett objektív mérőszámok, helyi iparűzési adóerő-képesség, illetve SZJA- erőképesség határozza meg, hogy 40-50-60-, vagy 70 % -ot vállal át az állam az önkormányzatok kamatokkal növelt terheiből. Tehát ebben a kategóriában nincs szó teljes átvállalásról, de a segítség ebben az esetben is óriási jelentőségű. Az állami beavatkozás utáni állapot azonban nem termelheti újra az adósságot, ezért az önkormányzati és közigazgatási átalakításnak ennek szellemében kell-, kellett megtörténnie. Csak olyan beruházások indulhatnak a jövőben, melyek arányosak a település teherbíró-képességével, és fenntartásuk biztosítva lesz, és olyan feladatokat adhat át az állam, melyet lefinanszíroz.
Az elmúlt napokban tájékozódhattak arról, hogy a települések eladósodottsága milyen sajátosságokat mutat. Bizony vannak települések, ahol az egy főre eső adósság meghaladja a 2 millió Ft-ot (Gelse, Harkány…), és többen, ahol ez a mérték az átlagos 100- 200.000 Ft/fő között van. Ennek a pontos kiszámításához tisztázni kell a képletet, hiszen az is befolyásolja, van-e kezesség-, vagy garanciavállalás, illetve milyen egyéb, nem szokványos forrásátvételek növelik, vagy éppen forrásátadások csökkentik a bruttó adósságállományt. Nyíradony egy főre eső adósságállománya 110.000 – és 140.000 Ft között van, mely mellé feltétlenül fel kell sorakoztatni a hitelek segítségével megvalósult beruházások értékét is. Az 550 millió Ft kötvénybevételen túl (még rendelkezésre áll belőle 50 millió Ft), 201 millió hosszú lejáratú fejlesztési hitele van városunknak, és a folyószámla kerete 250 millió Ft. Utóbbi kihasználtsága változó, van, amikor csak 50 millióra van szükségünk, és van, amikor 230 millió Ft-ig használjuk ki a keret adta lehetőséget. Érdemes megemlíteni, hogy az 550 milliós kötvényből származó bevételünk, mint egyfajta hitel működik, és az éves kamata 2,8 % !!! Tehát ebből a tételből szívesen vettünk volna fel még legalább ennyit, hiszen az árfolyam-ingadozást nem kalkulálva ettől kedvezőbb hitel nem volt és nem is lesz mostanában.
2002-től napjainkig, illetve a következő év végéig megvalósuló beruházási programunk keretében, közel 6 milliárd Ft-tal növekedik a város vagyona.
Az adóerő-képesség ismeretében vélhetően 70 %-os lesz az állami adósságátvállalás mértéke, ami azt jelenti, hogy a következő évben 200-300 millió Ft közé áll be a hosszú lejáratú hitelszolgálatunk, melynek biztonságos kezelhetőségét egy cca.: 8 milliárd Ft nagyságú összesített önkormányzati vagyon, és 2 milliárd Ft feletti éves költségvetés biztosítja.
Ezek a tények. És a számokhoz kötődő munkában részt venni, az eddigi megvalósításukban közreműködni a nehézségekkel együtt is felemelő érzés volt, sőt még leírni is igazán jól esett.
Tasó László