Idősek Napi Találkozó Nyíracsádon

2018. október 15.

Nyíracsádon minden évben megrendezésre kerül az Idősek Napi Találkozó, melynek hangulata ez évben is egy nagy baráti összejövetelhez hasonlított.
Randevút adnak egymásnak a régi barátok, ismerősök, jó szomszédok, „utcabeliek”, és a helyi sztár fellépőkön kívül mindig érkeznek távolabbról is. Operett dallamokra érkeztem és a Csárdás királynőből a „Húzzad csak kivilágos virradatig” című dal refrénjét már együtt énekeltük a közel 300 résztvevővel.

A mosolygós arcokból azt olvastam ki, hogy szívesen jöttek, örömmel töltik együtt a vasárnap délutánt a már régebb óta fiatalok és mindig van beszélni valójuk.
Jó látni a bölcs és derűs arcokat, holott tudjuk, hogy a mögöttük hagyott évtizedek nem csak jót hoztak, nem csak öröm, hanem sok keserűség és bánat is kísérte a hosszú, küzdelmes éveket.

Ezért meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy az előttünk járók, a gyermekeiket felnevelők, unokáikra, dédunokáikra örömmel vigyázó dolgos emberek, a munkájuk és odaadásuk pótolhatatlan értékének megfelelő tiszteletben és méltósággal éljék életüket.

Az elmúlt években sokat tudtunk segíteni többek között a nyugdíjak reálértékének megőrzésében, összegének emelésében, a rezsiköltségek mérséklésében, de még messze vagyunk attól, amit szeretnénk biztosítani számukra.

Amit azonban meg kell tanulnunk, az nem más, mint a jókedv, a bizakodó életfelfogás és remény, amit az erős hitük táplál.
Ezt éreztem át vasárnap délután Nyíracsádon, nagyon örültem annak, hogy Nagy János polgármester úr és a Képviselőtestület meghívott erre a nagyszerű rendezvényre!

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!