II. János Pál Emlékére
Őszintén köszönöm a lehetőséget kanonok úr, rendkívül megtisztelő. Mindenekelőtt szívből gratulálok a kezdeményezőknek és a kivitelezőknek, a művész úrnak különösen. Nagyszerű gondolat és csodálatos emlék, méltó tisztelgés, egy kivételes embernek, Krisztus Földi helytartójának. Néhány élményemről szólok, élve a megtisztelő lehetőséggel, ami II. János Pál pápa szolgálatával kapcsolatos.
Amikor az érettségire készültünk, akkor történt ellene a merénylet és az akkor elfogadható, talán nagy bűnnek még most sem számító módon reagáltunk rá. Még jobban utáltuk a törököket, mint ahogy tatárokat, a labancokat, a németeket és az oroszokat. Azokat, akik szenvedést hoztak a magyar népnek.
Megdöbbentett bennünket, hogy vajon ő kinek árthatott, vajon kinek állhatott az útjába. Nem olyan régen tudtuk meg, hogy a bolgár titkosszolgálat ember volt a merénylő és a szovjet KGB rendelte meg. Később megértettük, és amikor meghallottam mit mondott a beiktatásakor, minden világossá vált. Hiszen akkor azt mondta: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt! Nyissátok meg az országhatárokat, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra és a civilizáció területeit, hadd haladjon előre megmentő hatalma. Ne féljetek! Krisztus tudja, mi lakik az ember bensejében. Ő egyedül tudja.”.
1986-ban közös imára szólította fel a Világ vallási vezetőit és ismertté vált az egész Földön.
1991-ben Máriapócsi látogatásával biztonságot adott a rendszerváltás törékeny időszakának.
De 1993-ban, a Római, IX, Ifjúsági világtalálkozón tett rám a legnagyobb hatást, amikor olyan oldaláról ismerhette meg a világ, amivel átrajzolta a kereszténységről szóló dogmatikus elképzeléseket. A fiatalokkal énekelt, táncolt, közéjük ment, ölelt és bátorított. Szinte pajtásként mondta: „gyere velem, mentsük meg a világot!
Szeretett és bátorított, ölelt és felemelt.
Egy csapásra a mai modern világba emelte a kereszténység ősi tanításait, nem volt többé „ciki” a fiataloknak vallásosság felvállalása. Ennek hatására, szinte felgyorsulva alakultak a világon a fiatalokat összefogó szervezetek.
Közben II. János Pál pápa bejárta világot, lehajolt a szegényekhez, az elesettekhez, elment a harmadik világba. Megdöbbenésemre Mexikóban mesztic Jézust ábrázoló kereszteket csókolt, megértette, hogy a tanítás örök, nem politikai rendszer és nem ország függő.
Azt csinált, amit kell. Szeretett és bátorított!
Ha a tévében láttam, számomra azt a biztos pontot jelentette, amit néha elvesztek magamban, de ha ránéztem, benne felismertem. Talán aki látta, hasonló érzések keveregtek benne. Nem adhatott választ arra, hogy mi lesz a halál után, de arra igen, hogy hinni kell az utána következő életben.
Szeretett és bátorított.
Egy nagyszerű ember ment tovább szolgálni Urát, de előtte elmondhatta, amit csak szent Pál apostol mondhatott eddig el: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam. Készen vár rám az igazság koszorúja, melyet azon a napon, megad nekem az Úr!”
Egy nagyszerű ember, Szent Péter után a legjelentősebb helytartója Krisztusnak.
És most ott vigyáz és őrködik felettünk, Isten legjobbjaival.
Amikor az érettségire készültünk, akkor történt ellene a merénylet és az akkor elfogadható, talán nagy bűnnek még most sem számító módon reagáltunk rá. Még jobban utáltuk a törököket, mint ahogy tatárokat, a labancokat, a németeket és az oroszokat. Azokat, akik szenvedést hoztak a magyar népnek.
Megdöbbentett bennünket, hogy vajon ő kinek árthatott, vajon kinek állhatott az útjába. Nem olyan régen tudtuk meg, hogy a bolgár titkosszolgálat ember volt a merénylő és a szovjet KGB rendelte meg. Később megértettük, és amikor meghallottam mit mondott a beiktatásakor, minden világossá vált. Hiszen akkor azt mondta: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt! Nyissátok meg az országhatárokat, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra és a civilizáció területeit, hadd haladjon előre megmentő hatalma. Ne féljetek! Krisztus tudja, mi lakik az ember bensejében. Ő egyedül tudja.”.
1986-ban közös imára szólította fel a Világ vallási vezetőit és ismertté vált az egész Földön.
1991-ben Máriapócsi látogatásával biztonságot adott a rendszerváltás törékeny időszakának.
De 1993-ban, a Római, IX, Ifjúsági világtalálkozón tett rám a legnagyobb hatást, amikor olyan oldaláról ismerhette meg a világ, amivel átrajzolta a kereszténységről szóló dogmatikus elképzeléseket. A fiatalokkal énekelt, táncolt, közéjük ment, ölelt és bátorított. Szinte pajtásként mondta: „gyere velem, mentsük meg a világot!
Szeretett és bátorított, ölelt és felemelt.
Egy csapásra a mai modern világba emelte a kereszténység ősi tanításait, nem volt többé „ciki” a fiataloknak vallásosság felvállalása. Ennek hatására, szinte felgyorsulva alakultak a világon a fiatalokat összefogó szervezetek.
Közben II. János Pál pápa bejárta világot, lehajolt a szegényekhez, az elesettekhez, elment a harmadik világba. Megdöbbenésemre Mexikóban mesztic Jézust ábrázoló kereszteket csókolt, megértette, hogy a tanítás örök, nem politikai rendszer és nem ország függő.
Azt csinált, amit kell. Szeretett és bátorított!
Ha a tévében láttam, számomra azt a biztos pontot jelentette, amit néha elvesztek magamban, de ha ránéztem, benne felismertem. Talán aki látta, hasonló érzések keveregtek benne. Nem adhatott választ arra, hogy mi lesz a halál után, de arra igen, hogy hinni kell az utána következő életben.
Szeretett és bátorított.
Egy nagyszerű ember ment tovább szolgálni Urát, de előtte elmondhatta, amit csak szent Pál apostol mondhatott eddig el: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam. Készen vár rám az igazság koszorúja, melyet azon a napon, megad nekem az Úr!”
Egy nagyszerű ember, Szent Péter után a legjelentősebb helytartója Krisztusnak.
És most ott vigyáz és őrködik felettünk, Isten legjobbjaival.
Nyíracsád,
