Nem az számít ami benned van, hanem amit teszel

Egykori osztálytársamtól Interneten kaptam egy érdekes cikket, és úgy gondolom Karácsonyra készülve, némi kommentárral kiegészítve megosztom a kedves Olvasókkal. Talán nem káros Karácsonyra készülve elmélkedni a mindennapok eseményeiről, azok összefüggéseiről, egy másfajta megvilágításban.
Gyakran megkérdezik a fiatalok szüleiktől, hogy ha van Isten, akkor miért engedi meg a sok szenvedést és bajt, amely sújtja a világunkat, benne az ártatlan embereket és gyermekeket?
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával készült interjú erre a kérdésre találó választ adott. A riporternő egy rádióműsorban, az elmúlt időszak borzalmas iskolai eseményeiről kérdezte: – Hogyan engedheti meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne Graham így válaszolt: – „Úgy hiszem Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: – menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott.
De vajon miképpen is várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? Akit először meggyilkoltak, O’Hare tanárnő, nem is olyan régen panaszkodott feletteseinek, hogy nem akar imádságot az iskolában, és azt mondták: – rendben. A társadalom elfogadta, tehát mi is, elfogadtuk.
Azután jött valaki és azt mondta: – jobb, ha nem olvassuk a Bibliát az iskoláinkban, a Bibliát, amely azt mondja: – ne ölj, ne lopj, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk: – rendben. Azután dr. Benjamin Spock azt mondta: – ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket. És mi azt mondtuk: – egy szakember biztosan tudja, miről beszél, azt mondtuk: – rendben. Spock fia öngyilkos lett.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskolák vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljanak az iskolának, nehogy bepereljék őket. És mi azt mondtuk: – rendben.
Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy a diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem is kell, hogy elmondják szüleiknek. És azt mondtuk: – rendben.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk, azok fiúk, úgyis megfogják tenni, adjunk a fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről a szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk: – rendben.
Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (legyen ez akár elnök is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik. Aztán valaki tovább lépett ebben a csodálatban és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten. És mi azt mondtuk: – rendben, a szabad szólás joga, az egyén szabadsága és a liberalizmus szelleme ezt lehetővé teszi számukra.
És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget, és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak az erőszakra, a kábítószer fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra, és a különböző Sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk: – rendben, ez csak szórakoztatás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd csinálják.
Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: – miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, az osztálytársaikat, saját magukat?
Talán, ha elég hosszan, és komolyan elgondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem elég sok köze van ahhoz a mondáshoz, hogy „amit vet az ember, azt aratja”.

Az iskolában, ahol a tragédiák történtek, egy írás sokáig kint maradt a folyosói táblán, amikor a kérdés, választ kapott:
Kérdés: – Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályunkban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló
Válasz: – Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolátokból. Tisztelettel: Isten.

Furcsa, milyen egyszerű az embernek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzeneteit, aztán csodálkozni utána, miért menetel a világ a Pokolba.
Furcsa, hogy milyen nagy meggyőződéssel hisszük el, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Bibliában írtak. Furcsa, vajon milyen lelkülettel mondhatja azt valaki, „Hiszek egy Istenben”, miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben! Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem, a megítéltetésre. Furcsa, hogy az erkölcstelen, rágalmazó, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálón, miközben az Istenről, a kereszténységről szóló nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban, a munkahelyeken, és nincs már lassan helye a közbeszédben. Furcsa, hogy sokkal jobban érdekel bennünket, mit mondanak az emberek rólunk, mint az, hogy vajon mit mondana Isten felőlem. Furcsa, és nap, mint nap meglepődünk, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap, és láthatatlan keresztény a hétköznapokon.”

Az életünk valóban tele van furcsaságokkal, melyet magunkban kell tisztázni. Mi döntünk választott értékeink felől, hiszen csak az válhat azzá, amit mi annak fogadunk el. Hogy maradnak-e a régiek, az elavultak, a dogmatikusak, vagy azok már a XXI. században túlságosan „cikisek”, már nem ez a „trendi”, és ezért eljött az idő a váltásra? Döntés kérdése.
Tetteinkből lehet csak megtudni, változott-e valamilyen irányba az, amiről korábban azt tanították, és azt tartottuk: – ezek a mi legfontosabb értékeink, értékek, melyek összetartják életünket, irányt mutatnak, segítenek megkülönböztetni a jót a rossztól.
Hogy ezen értékeink mentén a boldogság, avagy a szomorúság lesz többször kísérője életünknek, az csak a végelszámolásnál derül ki.
Karácsonyra készülve talán csak most, legalább egyszer minden évben, el lehet gondolkodni ezen.
Tudnunk kell, a sorsunk azért lett megírva, hogy ha akarunk, változtassunk rajta. Ezért mindig van más út, mindig van lehetőség arra, hogy holnaptól jobb emberek legyünk, és velünk a világ is jobb legyen.

Békés, Boldog, Örömökben Gazdag Karácsonyi Ünnepeket
És Sikerekben Bővelkedő Boldog Új Évet Kívánok