Pedagógusnap alkalmából
Jól emlékszem még általános iskolás éveimben a pedagógusnapi ünnepségekre, a rendezvény fontosságára és ünnepélyességére. Ami talán fontosabb, az őszinteségére, ami körbelengte az iskolai ünnepet, hiszen nem volt ellenérdekelt senki, aki érintett lett volna az oktatás szereplői közül.
A pedagógusok akkori élete sem volt könnyű, de megbecsülés és tisztelet övezte munka- és pihenőnapjaikat egyaránt. A diákok megkapták az első fontos lépéshez, a továbbtanuláshoz szükséges muníciót, nem volt soha szégyenkeznivalónk, amikor kiderült, Nyíradonyban végeztük az általános iskolát. A szülők nyugodtak voltak, amikor gyermekeik iskolába indultak, mert odaértek ott voltak, és ami fontos, jó helyen voltak. Számos dolgot tanulhattunk meg iskolánkban a tananyagon kívül, rendet, fegyelmet, tisztelettudó viselkedést, közösségi érzést, felelősségtudatot. Felnéztünk tanárainkra, sokat közülük szerettünk, nem csak tiszteltünk, hiszen az minden tanítónak, tanárnak kijárt.
Rangjuk volt, tekintélyemberként éltek a közösségben, mintát adtak, még akkor is, ha akadt azért néha egy-két elhajlás, egy-két problémás eset. Pontosan ezek a kisiklások tették emberivé és mértékadóvá a tanári pályát és elérhető, vállalható életcélként mutatták be a társadalomnak.
Engem bánt és zavar, hogy alig van nyoma annak a társadalom értékrendjében, és sokkal kevesebb a követője a pedagógustársadalomban azoknak, amit képviseltek, akikre, mint régen felnézhetünk, tisztelhetünk, és példának tekinthetünk.
De van! De vannak!
Kilógnak a sorból, utolsó mohikánok próbálnak példát mutatni a sajátjaiknak, próbálnak megadni mindent, amit nevelőként, tanítóként, tanárként adni lehet a diákjaiknak, próbálják felébreszteni a társadalomban az igényt, mely újra megerősíti az értékrendet, ami meggyógyíthatja Magyarországot.
Most nem másról, hanem az országról, a szétszakított nemzetről van szó, amit talpra kell állítani morálisan, erkölcsileg, gazdaságilag. Ez csak az olyan pedagógusokkal sikerülhet, mint akikre egykoron és most is tisztelettel gondolok, akik mintául szolgáltak azoknak, akik ma is részt vesznek a közös célok eléréséért folytatott küzdelemben.
Olyanokra, akiknek értékrendje szerint, az oktatás középpontjába a gyermek áll!
Nem előzi meg a szakmai igényességük, mert az néha hiúságba fulladhat, nem előzi meg az anyagi előnyök hajhászása, mert néha harácsolásba torkolhat, nem előzi meg a privilégiumokra való törekvés, mert inkább kirekesztetté, mint kiválasztottá teheti a pedagógust.
Őszinte tiszteletem azoknak, akikkel előzőekről hasonlóan gondolkodunk, főhajtásom azok előtt, akik az egykoron nagyra becsült magyar pedagógustársadalom értékrendje szerint élik életüket, végzik hivatásukat.
Nekik mondok köszönetet Nyíradony, a Debreceni 3-as számú választókerület és Magyarország egykori diákjai nevében, akik szülőként, nagyszülőként, magyar emberként örök tisztelői maradtunk az ország jövőjének zálogát jelentő nemzedékek nevelőinek, oktatóinak.
Legyen kitartásuk és erősödjön meg a hitük abban, hogy a magyar pedagógustársadalom felemelkedésével együtt fog megerősödni országunk, és újra erőre kapni nemzetünk.
Tasó László
