Tanácsnok úr megtisztelő felkérésének örömmel teszek eleget, mely arra szól, fejtsem ki a véleményemet arról, és osszam meg Önökkel, hogy a többségi társadalom milyen elvárásokat fogalmaz meg a roma társadalommal szemben, illetve mit két tőlük.
Látszólag könnyű kérdés, és mindenki kapásból tudna jó néhány direktívát felsorolni, könnyedén vennék elő, az általában hiányzó kapcsolati elemeket.
Ha azonban kérdés feltevésekor figyelembe vesszük azt, hogy az elvárások mennyire életszerűek és megvan-e a teljesítésükhöz a feltételrendszer, akkor óvatosabban kezdünk a felsoroláshoz.
Jogos és elvárható feltétel, s talán mindenki ezzel kezdené, hogy a roma társadalom is vegye ki a részét a közterhek viseléséből, vállaljon szerepet a közjavak előállításában.
A kérés jogosságához nem férhet kétség, a teljesítése azonban optimális körülmények között is csak részleges lehet.
Ha munkahelyek ezrei és jól fizető állások várnák a munkaképes korú roma lakosságot, akkor is legfeljebb 35-45 %-a tudna munkát vállalni.
Az iskolázottság hiánya, a munkakultúra lesüllyesztése, és leginkább a rendkívül rossz egészségi állapot akadályozza a nagyobb hatékonyságot.
Hogy megtett-e minden tőle telhetőt a mindenkori politikai hatalom annak érdekében, hogy ez javuljon, biztos egyértelmű a válasz.
A következő direktíva talán az lenne, alkalmazkodjanak a többségi társadalom szokásaihoz, a szocializáció foka és minősége legyen megegyező.
Nos, itt sem rózsás a helyzet, mert bizony újra bevallják a mindenki számára ismert valóságot, gettósodás korszaka kezdődött el.
Mit is tettünk az elmúlt évtizedben ennek elkerülése érdekében?
Erre is tudjuk a választ.
A harmadik elvárás, amit már nem biztos, hogy mindenki megfogalmaz, legyenek aktív és hasznos szereplői a helyi közösségeknek.
Itt aztán végképp rosszul állunk, mert kormányprogramnak nevezett lózungok ide, vagy oda, minden korábbinál nagyobb ütemben erősödik a szegregáció.
Tehát ha 3 elvárást, vagy nevezzük őket direktíváknak megvizsgáljuk kiderül, csak részlegesen teljesíthetők, és ebben a többségi társadalomnak is jelentős a mulasztása.
Vajon a mulasztásokban egyaránt felelősek-e a kormányok? Vajon a kisebbségi politika jó irányban halad-e az elmúlt években? És lehet-e változtatni rajta?
Talán rövidre fogva azzal kell kezdenünk, hogy rossz kisebbségi törvényt hoztak 1993-ban, és az elindult folyamatok jelentős része már nem korrigálható.
A megosztottság politikájának melegágya lett a kisebbségi törvény, kiszakította a romákat a helyi közösségből, megzavarta a kialakult normákat, és a romák közösségén belül is elérte, hogy mindenkivel viaskodjon, egymás rovására lehet csak eredményeket elérni.
4 év kevés volt arra, hogy a súlyos, és manapság már rendkívül aggasztó folyamatok megálljanak, és a társadalmi rétegek és csoportok kapcsolatai ne romoljanak tovább.
Lassan darabokra hullik az ország közössége, kasztosodás indult el, és ebben a folyamatban a romák vannak a legrosszabb helyzetben.
Pedig rendkívül fontos küldetésük van. A jövő társadalmában a munkaerő potenciál felét kell adniuk.
A demográfiai folyamatokról nem kell külön szólni és arról sem, hogy ez milyen hatással van az országra, a nemzetre.
Ha megakarjuk állítani a romlást, ha megakarjuk menteni a magyarságot a jövőnek, és ha azt akarjuk, hogy magyarok lakják Magyarországot, akkor számos korábbi tabutémát fel kell szabadítani és sürgősen új romapolitikát kell útjára indítani.
Biztosan tudják a jelenlévők, a jelenlegi kormánynak más szándéka van.
Biztosan tudják, hogy a napokban napvilágra kerülő titkosított tervek egyszerű nemzet és hazaárulással felérő betelepítési programot fogalmaznak meg.
Nem a magyarokat akarják helyzetbe hozni saját hazájukba, nem a romák munkavállalásának körülményein próbálnak segíteni, Ázsiából akarják felhígítani az országot, mert a nagytőke így kívánja.
Vajon mit szólnak ehhez a magyarok? Vajon milyen érzések kavaroghatnak bennünk, ha belegondolunk?
Most nem bontom ki témát, hanem visszakanyarodok a kérdéshez.
Az elvárásaink mellé jelenleg a többségi társadalom nevében eljáró kormány a végleges leszakadás programját teszi oda.
Ezért tisztelettel azt mondom, hogy jelen állás szerint nekünk nem lehetnek elvárásaink addig, amíg ezen nem változtatunk.
Ezért változtatni kell ahhoz, hogy megfogalmazhassuk az elvárásokat, hogy segíteni tudjunk abban, hogy a romák közössége azoknak meg tudjon felelni.
Az önkormányzati választás sikere, kulcs lehet a változásban, mert magunk mellett kell tudnunk a romákat, mert szükségünk van rájuk, mert nem léphetünk tovább addig, ameddig nem képesek velünk egy ütemben haladni.