SÁMSON–FESZT -Hajdúsámson, 2008. augusztus 30.

2008. szeptember 12.

A következőket mondta: 
– Örömmel köszöntöm a SÁMSON-FESZT rendezvényét, és őszintén gratulálok a László Vilmos vezette Rákóczi Egyesület és Máthé Attila alpolgármester úr vezetésével megszervezett nagyszabású rendezvényhez.
Köszönet minden támogatónak, közöttük a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak, hogy támogatták, felkarolták a 2. alkalommal megrendezésre kerülő színes kavalkádot, ahol változatos programokkal és a város lelkületéhez illeszkedő fiatalos lendülettel alakították ki a kínálatot.
A főszerep a fiataloké, így mindenkinek szól, aki korban, stílusban, lélekben és szívében fiatal, így aztán senki nem hiányozhat.
Ahol rockzenét hallunk ma a világban és országunkban, ott találkozhatunk a közelmúlt legerőteljesebben növekvő civil közösséggel, a motorosokkal.
Néhány éve, talán 6-8 éve lehetünk tanúi a motoros közösségek fejlődésének, és tapasztalhatjuk, milyen sokan szimpatizálnak velük. Sokan, köztük magam is irigykedve csodáljuk a szebbnél szebb motorokat, de annál inkább az összetartásukat.
Azt azonban, ahogy odaállnak egy-egy értelmes kezdeményezés, és támogatandó cél mellé, már nem irigyeljük, hanem elismerjük, és követendő példának tartjuk. Számos misszióról, segítségnyújtásról halottunk már, legyen az bajba jutott egyén, család, közösség, vagy település, nem hiányozhatnak a jól szervezett környékbeli csapatok.
Mi az a legfontosabb körülmény, vagy hívó szó, ami talán életre hívta, összefogta és létrehozta, és egyre nagyobb közösséggé formálja a motorosokat? Nem tudhatom, csak sejtem.
Hiányzik a mai társadalomból a könnyedség, merev szabályok és farkastörvények szakítják szét a helyi közösségeket, és nincsenek szívóhatású csoportok, alig van olyan hely, ahol ne a mindennapok bajával foglalkozzunk, és ne valamilyen hiányérzet hozza össze az embereket.
Kevés az a közösség, amelyik ha fontosnak látja, önzetlenül segít, felkarol egy nemes célt, és fenntartás nélkül odaáll mellé.
Nekem a motorosokról van egy kialakult képem, és szeretném, ha ez megmaradhatna.
Olyan a Ti világotok, mint egykoron a lovagok világa, közülük is a keresztes lovagok, és a legendás Artúr lovagjainak élete, akik a hétköznapokon teszik a dolgukat, az ünnepnapon segítenek, felemelnek és felkarolnak, odaállnak a nemes célokhoz, de a pihenőnapon szabadon, és kötetlenül szórakoznak, nem engedik elmúlni a szívükben élő fiatalságukat.
Hiszen hogyan is lehetne megállni, már ha valaki korábban szerette az életet, hogy ne mozogjon a lába, ne énekeljen és ne bulizzon egy nagyot, ha a rock állócsillagai és az újak beindulnak!
Hogyan is lehetne megállni, amikor a Guns n’ Roses-al megjön a Novemberi eső, feldübörög a Kárpátia, vagy Chris Rea belebömböli az éjszakába, hogy amin jár az nem más, mint az út, ami a pokolba vezet! Road to Hell! Vagy amikor beindul a Tankcsapda, és Lukács Laci újra megkérdezi, melyik ajtón menjen be?!
Aki szereti a zenét, annak a szíve örökké fiatal marad,
és aki tud lelkesülni a jó célokért, annak meg örökké jó!
A térségben számos jó csapatot ismerek, köztük az Ábrányi Lovagokat, akik már több sikeres találkozón vannak túl, és elsők voltak a motoros klubok világában.
De itt vannak a mieink is, akik már megvillantották erejüket, és remélem jövőre új lendülettel beindulnak, és megszervezik a következő nyíradonyi találkozót!
Közreműködök abban, hogy minden meglegyen, ami egy jó találkozóhoz kell!
Kedves Motoros közösségek! Barátaim!
Arra kérlek benneteket, hogy maradjatok meg olyanoknak, mint amilyennek az ország lakói, vagy ahogy a Felvidékiek, az Erdélyiek, a Székelyek, a Vajdaságiak megismertek benneteket.
Kelljetek útra, s mikor tehetitek, és amikor szükség van rá, segítsétek a nemes célokat.
Utána szórakozzatok, maradjatok örökké fiatalok, de a legfontosabb, hogy térjetek haza mindig és mindnyájan, mert várunk, várnak rátok!
Egy erdélyi áldás kísérjen benneteket utatokon, és legyen Veletek, ameddig vissza nem tértek a szülőföldre, a szűkebb hazátokba:

Legyen előtted midig út, a hátad mögül fújjon a szél, melegen süsse arcodat a nap, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordjon tenyerén az Isten!”

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!