Szent István Király és az Új Kenyér ünnepén – 2009.augusztus 19 Nyíradony

Szent István Királynak fontos volt az országa, minden másnál fontosabb, ezért olyanra alkotta, csiszolta és finomította, ami megadta az állam, és a benne lakók biztonságát, és garantálta a nemzet jövőjét.
Az államalapítás valóságos helyfoglalás volt Európában.
Nyelvünket és kultúránkat megőrizve, a nyugati típusú kereszténység és a nyugati civilizáció részévé váltunk.
Szent István álma olyan Magyarországról szólt, ahol a közös hit összeköti, közösséggé formálja az ott élőket.
Olyan országról szólt, Ahol mindenki észben tartja, hogy „minden ember azonos állapotban születik.”
Ahol az uralkodás békés és az uralkodó „erénye szabta mértékkel” irányítja népét.
Ahol „igaz az ítélet és türelmes az ítélethozó”. 
Ahol a „jövevényeket jóakarattal gyámolítják”, hogy azok „szívesen tartózkodjanak” az országban.
Ahol az ország bölcseiből álló tanács „állítja a királyokat, dönti el a királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat”.
Ahol „ki-ki az életkorának megfelelő dolgokban forgolódik”, s ahol „a fiak követik az elődöket.”
Ahol „soha nem harcolnak az igazság ellen”.
„Irgalmasságot akarok, nem áldozatot – írta fiának, Imrének az Intelmekben.
Légy türelmes mindenkihez, nemcsak hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. 
Légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson.”

Szent István álmánál nagyobbat és igazabbat álmodni nemigen lehet.
Talán ezért ismeri el őt mind a nyugati, mind a keleti kereszténység a maga szentjének
Mi magyarok, harminchat nemzedéken keresztül az ő álmát álmodjuk újra meg újra.
Egy szabad, erős, gyarapodó Magyarországét, egy békében és jólétben élő nemzetét.
Ha már itt vagyunk újra, évről évre, és újra együtt ülünk az ünnepi asztalnál, beszéljünk róla, vajon mi, milyen országot szeretnénk?

Mi ünneplők, öntsük hát szavakba, milyen országra vágyunk, mit akarunk holnap és az elkövetkező ezer év során, mondjuk ki bátran:
– Azt akarjuk, hogy gyermekeink úgy jöjjenek erre a világra, ahogy elődeink és mi is születtünk: – férfi és nő életre szóló kötelékének gyümölcseként, és a család legyen, a legfontosabb alapköve új építményünknek.
– Azt akarjuk, hogy gyermekeink magyarul, Balassi, Arany, Petőfi és Ady nyelvén szóljanak, s ezt adják tovább utódaiknak, s majdan azok is, az ő utódaiknak.
– Nyelvében él a nemzet, még a szabadságától megfosztott nemzet is. Ezért hát egy szabadságát visszanyert nemzet nem lehet hálátlan a nyelvhez, amely a legzordabb időkben is, a létezésének záloga volt.
– Azt akarjuk, hogy ezer év múltán is Magyarországnak hívják ezt a helyet, melyen Árpád és népe, hazát szerzett, és melyen István király államot szervezett.
– A szabad nemzetek közösségének Európáját akarjuk. Szabadot, amelyben minden nemzet maga dönthet a sorsa felől. Nemzeti közösségek szövetségét, ahol minden nyelv és kultúra virágzik és hallatja, hallathatja a hangját!
– Rendet akarunk. Nem a kaszárnyák, nem a börtönök, nem a temetők rendjét, hanem a gondozott kertek, a gyermekzsivajtól hangos iskolák, megművelt földek rendjét.
-Biztonságot akarunk, az élet és javaink megvédésének mindenkori nyugalmát.
– Közös fölemelkedést akarunk, az ország és a családok gyarapodását, jólétet, valós esélyeket mindenkinek, mindannyiunknak.
– Otthont, tisztességes megélhetést akarunk, és a vágyak valóra válását minden magyar embernek.
És mondják meg, tisztelt Ünneplők, hát olyan elérhetetlen vágyak ezek? Vagy úgy érezzük, hogy már nincs meg rá a lehetőségünk?
Tény és való, maga a száraz valóság, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben talán még soha nem volt úgy az ország, hogy nem volt a nyakában idegen rabiga.
A mi fejünket egyetlen közös igába hajtották, amit maga, az elszalasztott lehetőség jelent.
A lehetőség, melyet nem mértünk fel felelősséggel, és hagytunk magunkat újra, már sokadszorra becsapni.
Azt tartják a lehetőség társa, a felelősség.
A lehetőség, felelősség nélkül, a társát veszített emberre hasonlít, akivel a rossz, könnyebben megesik.
Lehet ez az ország, a tiszta lehetőségek országa? Lehet-e szabadulni a belénk vert tézisektől, hogy csak a tűznél ülők melegedhetnek, és minden hatalmat gyakorló erő, egy kaptafára készül?
Meggyőződésem hogy csak úgy lehetünk ilyen ország, ha közben a felelősségek hazájává is válunk.
Mert ne feledjük, ami nekünk a torokszorító múlt, az volt elődeinknek, a nehéz jelen.
Ami nekünk most az ígéretes jövő, az lesz utódaink az élete.
Ne feledjük a gyermeki arc tiszta tükrét, Sütő Andrással szavaival megerősítve:
“nincs más számonkérés, csak gyermekeink tekintetében.”
De mit hoz vajon, az „ígéretes jövő?
Mit hoz a Világnak, mit hoz Európának, és mit hoz Magyarországnak?
Meggyőződéssel mondom ki, a változás központja és elindítója Európa lesz. Európa fogja helyretenni a világ rendjét, és benne a mi országunknak is meglesz a maga szerepe.
Az európai civilizáció megújulását, az európai polgárok a jobboldaltól várják.
Le kell ugyanis rombolni három hibás elképzelést, melyet belénk sulykolva, és Amerikával visszaigazoltatva, a kivásárolt baloldal hozott a nyakunkra.
Világossá vált nemcsak a Világ, hanem Európa és az ország számára is, hogy:
– elpusztít bennünket a piac mindenhatósága,
– nem vagyunk biztonságban, ha legyengítik az államot,
– és az emberi élet méltóságát is elveszik, ha olyan gazdasági rendszer működik, ami önszabályozó.
A mi számunkra az a legfontosabb, hogy ne maradjunk ki a folyamatokból, ebből a szükségszerű és elementáris erővel feltörő változásból, sőt legyen erőnk szorgalmazni a bekövetkezését.

Ha már itt ülünk együtt az asztalnál, nem rontjuk el az ünnep fényét azzal, hogy az örökséggel rosszul bánó testvérünket ostorozzuk.
Tárjuk fel, azonban azokat a hibákat, melyeket az ország megmaradása érdekében, nem szabad újra elkövetni.
– Mert nem szabad újra elkövetni azt a hibát, hogy a döntésünket úgy hagyjuk befolyásolni, hogy közben nem vesszük észre magunk körül a valóságot.
– Nem szabad újra elkövetni azt a hibát, hogy nem vesszük észre kik azok, akik a hatalmukat, csakis a saját érdekeik szolgálatába állítják.
– Nem szabad újra elkövetni azt a hibát, hogy olyan tőkét engedünk társulni a közös vagyonunk mellé, amelyik csak a tulajok érdekeit veszi figyelembe.
– Nem szabad újra elkövetni az a hibát, hogy nem vesszük észre időben, hogy vannak olyan politikai erők, akik a zavargásokban, a szélsőséges megmozdulásokban, és a félelemkeltésben érdekeltek.
– Nem szabad újra elkövetni azt a hibát, hogy hagyjuk összeugrasztani a szülőt a gyermekkel, időst a fiatallal, az alkalmazottat a vállalkozóval, munkást az értelmiségivel, fővárosit a városival, városit a vidékivel, romát, vagy bármilyen kisebbséget a magyarokkal.
– Nem szabad elkövetni még egyszer azt a hibát, hogy beszedve a hazugságokat, lemondjunk véreinkről, és kinyissuk a kapuinkat idegen, és a hátrányunkra terjeszkedő kultúrák és a tisztázatlan forrású tőke előtt.
– Egyszerűbben fogalmazva, nem szabad elkövetni még egyszer azt a hibát, hogy az ország az irányítást és vezetést, idegen érdekeket szolgáló, az országot kiárusító, a nemzetét eláruló és megnyomorító bankárokra, kalandorokra, offshore- és adócsaló kormányokra, tolvajokra, lázítókra, besúgókra, köztörvényes bűnözőkre bízza.

Megvan, létezik az a politikai erő Magyarországon, amely képes egyszerre megállítani, a csaknem véglegességbe leromló állapotokat, és elindítja az országot a közös felemelkedés felé.
Létezik és egyre erősebb az akarat, mely képes önálló, kompromisszumok nélküli program végrehajtására.
Van olyan politikai erő, aki nem akar szövetkezni senkivel, csak az ország lakosságával.
Van olyan vezető ebben az országban, aki már bizonyította, hogy irányításával Magyarország képes a történelem fő utcáján is járni.
Az utolsó nagy összecsapás előtt még lesznek torokszorító és vérlázító élményei a magyar népnek, a határokon innen és azon túl is.
Mert az utolsó nagy összecsapás előtti időszakban az emberek reményei és az eszét vesztett, elszabadult hatalom ördögi próbálkozásai ütköznek össze, ahol csak a higgadtság, a türelem és a sokszor emberfeletti akarat segíthet.
Tisztelt Ünneplők! – – – A lehetőség az embereké, a felelősség a mienk.
Készen állunk arra a feladatra, hogy beváltsuk a magyarok utolsó nagy történelmi lehetőségét.
A győzelemig, az ország győzelméhez vezető út, minden korábbinál nehezebb lesz, és jutalmul utána következik csak az igazán nehéz, és hálátlan munka, az ország újjáépítése.
De ma, akik Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepén együtt ünneplünk, vállalkozunk erre a feladatra.

Tisztelettel és főhajtással emlékezünk arra az alkotásra, mellyel Szent István Király országot épített, államot teremtett, nemzetet szervezett a Kárpát-medencei népekből, tisztelettel és főhajtással gondolunk vissza azokra, akik az évszázadok során megvédték művét.
Tisztelettel és főhajtással gondolunk azokra, akik ma összeszorított ajkakkal nevelik gyermekeiket, tartják fenn otthonaikat, viselik el a megaláztatásokat, és keservesen dolgoznak azért, hogy gyermekeik ne hagyják itt őket, hogy ne sorvadjon tovább hazájában a magyar, ne záródjon be előttünk, a felemelkedés utolsó ajtaja
És tisztelettel és főhajtással gondolunk azokra, akik szívük mélyén őrzik magyarságukat, lelkükben ápolják az összetartó erőt jelentő szeretetüket, szerte a világban.
Istennek különös gondja volt eddig a magyarokra, megtette,
mert nem mást, hanem, mint Szűz Mária országát kellett megvédenie.
Itt van velünk és itt lesz velünk, ha azon az úton járunk,
melyet Szent István jelölt ki,
itt van velünk és itt lesz velünk, mert az országot, melyet elődeinktől örökültünk, együtt, mi ünneplők, szerte az országban,
képesek leszünk megvédeni és megőrizni, az utánunk jövőknek.
„Az elődök emlékére, az élők erejével, a jövő nemzedékének” – Így legyen.