Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony!

A média szereplői, hovatartozásuknak megfelelően, ami igen szomorú, eltérő információkat, mondhatnám kreált híreket terjesztenek, megzavarva, vagy megtévesztve a tájékozódókat.
A hiteles információra azonban feltétlenül szükség van, mert nem hiába a felfokozott érdeklődés, olyan lehetőség elé kerültünk, mely példátlan és soha vissza nem térő, az ország legújabb kori történelmében.
De ezen egy cseppet sem lehet csodálkozni, teljesen érthető a kíváncsiság, teljesen érthető a várakozás izgalma, hiszen az Európai Unió közösségétől, a piacok átengedése, a nemzetállam jogosítványainak részleges feladása, és az ország számára még sokáig előnytelen versenyhelyzetbe kerülésünk, jóvátételt kíván.
A megváltozott körülmények miatt elszenvedett hátrányok pótlása, és a magyar nemzet évezredes teljesítményének elismerése, fejeződik ki a több ezermilliárdos, közel 8 000 milliárd forintot mobilizáló, egyszeri juttatásban.
Nincs olyan polgármester, önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő és politikus, aki ne rendelkezne konkrét elképzelésekkel, az uniós források, minden bizonnyal számára legkedvezőbb felhasználási rendjével.
Ez érthető, hiszen óriási hátrányokat kell leküzdenünk annak érdekében, hogy a lényegesen fejlettebb közegben talpon maradjunk, és elindulhasson a felzárkózás folyamata.
Ez az út azonban rendkívül hosszú, gyötrelmes, lemondásokkal járó, és látványos eredményeket, javulást csak több év múlva produkáló misszió.
Valóban nincs fontosabb, mint a források felhasználásnak rendjét meghatározni, melynek során különös figyelemmel kell lenni a jelentősen eltérő adottságokra, és meg kell adni az esélyt az átlagtól nehezebb helyzetben élőknek, a leszakadt, vagy alaphelyzetben is hátrányokkal sújtott térségeknek, településeknek.
Nincs még egy esély, ezen felül nincs még egy ilyen élethelyzet, a közös európai létünkben ez az utolsó nagy jelentőségű és mindent eldöntő lehetőség.
Ezért nem teheti meg egyetlen kormány sem, egyetlen politikai erő sem azt, hogy
sajátjaként kezelje, a magyarok évszázados teljesítménye alapján kiérdemelt jogosultságot,
az erős Európa létrejöttében meghozott áldozatok jóváírását,
és a legújabb Európa-paradigma elfogadásával járó lemondások értelmét.
Az előterjesztés azonban meghagyja, a jelenlegi szabályozásban rejlő centralista törekvéseket, és gyakorlatot, miközben ismétli a területfejlesztés alapvetéseit, és igazolja a túlszabályozott, többszörösen felügyelt rendszer illeszkedését az európai viszonyokhoz.
A szövevényes rendszer, mely a felzárkóztatásra érkező források érkezését és útját lenne hivatott biztosítani, elsősorban arra való, hogy egyszerre több csatornán is kurtítsa az igénybe vehető támogatásokat.
Látványosan és az ország szeme előtt zajlik az a folyamat, melynek során hálózatok kiépítésével, a klientúra helyzetbe hozása, a pártkatonák betelepítése történik meg.
Erőszakkal rátelepítik a településekre, a kistérségi társulásokra, a befolyásukat árulják, vagy éppen világossá teszik, nélkülük a nap sem kell fel, a pénz csak rajtuk keresztül érhető el.
Vajon erre gondoltak-e az Európai Parlament képviselői, amikor jóváhagyták a költségvetésben, az erre a célra meghatározott keretet?
Vajon egyetértenek-e azzal a rendszerrel és módszerrel, melytől az esélyegyenlőség, a kiegyenlítődés megteremtése, a felzárkóztatás és a szintre hozás az elsődleges cél?
Meggyőződésem, hogy nem erre gondoltak, és a többször is visszaküldött tervezetek ténye, ezt sajnos alá is támasztja.
Az előterjesztés értelmezi a területfejlesztés alapelveit, elfogadja azt, amivel mást egyébként sem tehet. Hiszen ezek a források arra is szolgálnak, hogy a leghátrányosabb térségek és települések felzárkóztatásához többletforrásokkal és különleges kedvezményekkel is lehetőséget nyújtsanak.
T. Országgyűlés! Annak azonban többen is örülünk, hogy elértük azt, hogy újragondolják a területfejlesztés szintereinek, a régiók, megyék, térségek és települések besorolási rendjét, tegyék lehetővé azt, hogy mindenki megismerje azokat a mutatókat, melyekkel kialakítják a kedvezményezettek körét.
A tisztelt jelenlévők ugyanis jól tudják, már decemberben el akarták intézni, rövid úton lezárni és rögzíteni akarták, hogy mely térségek kaphatnak többlettámogatásokat.
Először és sokáig nem akarták figyelembe venni a képviselők és polgármesterek jogos kérést, melynek során nem csökkenteni szerették volna ezt a kört, és nem akarták elvenni a lehetőséget másoktól, hanem amennyiben érdemesek rá, ugyanazokat szerették volna megkapni.
Eleinte a holtbiztosnak és tévedhetetlennek tartották azt a módszert, ami alapján a besorolás megtörtént, majd kiderült, elavult és igencsak bizonytalan pontosságú, mondvacsinált szempontrendszert próbáltak ráhúzni azokra, akiknek kedvezni akartak.
Ezért külön is köszönöm a kormánypárti képviselőknek, az önkormányzatok világában jártas és tapasztalt bizottsági tagoknak, hogy támogatták a kezdeményezést.
Az előterjesztésből megismert mutatócsoportok, és a segítségükkel képezhető mutató jó tárgyalási alapot jelenthet, a módosító javaslatokkal kiegészülve szolgálhatják azt a célt, mellyel mindenki számára megnyugtató értékeléssel, meghatározhatóak lesznek a kedvezményezetti szintek, illetve azok köre.
Az Országgyűlés csak akkor tudja teljesíteni feladatát, és csak akkor felel meg a működésére vonatkozó szabályoknak, és a kapcsolódó elvárásoknak, ha minden intézkedésével, törvényeivel, és határozataival ragaszkodik az Alkotmány szelleméhez.
A H/2940. számú határozati javaslat azonban nem felel meg maradéktalanul
ennek az elvárásnak.
Nem direkt módon, de jóváhagyóan veszi tudomásul a kialakult gyakorlatot, elfogadva azt, hogy a döntéshozatal rendszeréből, a decentralizáció egyik korábban megkerülhetetlen szintjét, a megyei szintet eltöröljék.
Nem is olyan régen, alig másfél, két éve, a megyék azonosságtudatának erősítéséről, a megyei önkormányzatok új küldetésének és imázsának a fontosságáról zengett a szocialista tábor.
A közpénz milliárdjait ölték a megyei szint megerősítésére, elég, ha csak szűkebb világomra, Hajdú-Bihar megyére gondolni.
Milliárdos presztizs beruházások hirdették a megyei szint fontosságát, és most itt állunk, kénytelenek vagyunk elszenvedni és újra megfizetni azt a pálfordulást, melyet a 2006. októberi önkormányzati választások idéztek elő, a kormányoldal politikájában.
A jelenlévők azonban pontosan tudják, hogy mit beszélek, pontosan tudják, hogy a megyei területfejlesztési szint eltörlése, és a regionális fejlesztési tanácsok működésében, a választott tisztségviselők háttérbeszorítása, és kirekesztése a közvetlen hatalomgyakorlásból nem más, mint egy elvárásnak megfelelő ígéret, betartása.
Mielőtt újra felhangozna az ismert lemez, hogy 1999-ben az akkori kormány alakította így, illetve az, hogy meg kellett volna szavazni a kormányoldal előterjesztéseit, néhány dolgot, ugyan sokadik alkalommal, de tisztázzunk.
Először is, 1999-ben még országunk nem volt az Európai Unió tagja, tehát ugyanarról a helyzetről nem lehet beszélni, hiszen nem voltak ilyen mértékű uniós források, és nem ugyanilyen élethelyzettel kellett szembesülni.
Másodjára pedig, a megyei szintek eltörlésére is irányuló, többszöri árukapcsolással komolytalanná tett előterjesztés arról szólt, hogy majd csak 2009-ben, az Európa Parlamenti választásokkal egy időben változik a közigazgatás rendszere.
A helyzet most azonban az, hogy a közvetlenül választott tisztségviselők nem gyakorolhatják a nép képviseletére kapott jogosítványaikat.
Beosztottak, alkalmazottak döntenek a fejlesztési forrásokról, és ez példátlan egy, a valóságban is demokratikus keretek között működő nemzetállamban.

Mi, akik e T. Házban, a népképviselet gyakorlására kaptunk felhatalmazást, és eskünkben azt fogadtuk, hogy „munkánk során választóink akaratához híven, lelkiismeretesen járunk el”. egyetlen törvényjavaslat, egyetlen határozati javaslat elfogadásakor, és egyetlen intézkedés jóváhagyásakor sem tehetünk másképpen.
És most úgy látszik, mégis vannak az előterjesztésnek olyan elemei, melyek elfogadásával a fogadalmunkat megszegjük.
Mert, T. Képviselőtársak, T. Miniszter Asszony, mindnyájan, velem együtt tudják, hogy az európai uniós források felhasználásának jelenlegi és tervezett rendje, sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakat, akadályozza a minden hatalom birtokosának a népnek, választott képviselői útján történő közvetlen hatalomgyakorlását.
Pontosan tudja ezt Miniszter Asszony is, és pontosan tudják ezt a képviselőtársak is, ezért egyenlőre a lelkiismeretük, nem lehet tiszta.
Megvan azonban még az esélyük arra, hogy mulasztásukat időben pótolják, és rövid időn belül az Országgyűlés elé terjesszék azokat a módosításokat, melyeket a döntéshozatal rendszerében meg kell hozni.
Tisztelt Országgyűlés!
Nem lehet elvitatni senkitől sem a jó szándékot, és nem lehet elvitatni senkitől sem,
a hozzáértés képességét.
Ezért még megmaradt a remény arra, hogy a politikai felelősség kérdésében, egy alapos önkontroll után, egy újabb kiigazítás következzen be, melynek során most az egyszer az ország lakossága nem a kárát, hanem az értelmét látná.
Azért hiszek rendületlenül a fogékonyságukban, mert nem csak a hozzáértést és a jó szándékot feltételezem a kormánypárti képviselőkről, hanem az önálló akarat és a felelősségtudat birtokosának is tartom őket.

Kellő tisztelettel kérem tehát az előterjesztőt, kérem miniszter asszonyt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a képviselői eskü záró fogadalmát, az Országgyűlés minden tagja tiszta lelkiismerettel tegye:
„minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem”.

Isten engem úgy segéljen!