Ünnepi megemlékezés az 1956-os Forradalom és Szabadságharc előestéjén

Tisztelt Ünneplők!

Köszöntöm az önkormányzat megjelent képviselőit, városunk díszpolgárait, vendégeinket, és a megjelent kedves ünneplőket. Családiasan vagyunk jelen, mint mindannyiszor ezen a magasztos ünnepen, hiogy fejet hajtsunk ’56 hőseinek emléke előtt.
A mai rendezvényre készülve egy frappáns gondolatot kerestem, mellyel hozzájárulhatok a Forradalom és Szabadságharc pátosszal telített felemelő üzeneteihez, de inkább egy kedves, és mindig aktuális idézetet hoztam erre az alakalomra:
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”
Bibó István szavai időtállóan térnek vissza a társadalmak életébe, mindig más és más időbeli és térbeli környezetben, de mindig örökérvényű igazságként.
Október 23-a a Szabadság Napja, és az itt jelenlévők számára ezt a minősítést illik megerősíteni. A tapasztaltabb korosztálynak vannak élményei azokról az időkről, amikor egyáltalán nem, vagy csak névlegesen beszélhettünk szabadságról.
A jelenkévők között olyanok is vannak, akik magát, 1956 világát, előzményeit, rövid, de mély nyomokat hagyó időszakát is átélték, vannak olyanok, akik a terror éveiből már nem kaptak ízelítőt, de a saját életükben, a mindennapok során érezhették azokat a korlátok, melyet a fogva tartott szabadság idején éltek.
Vannak olyanok is, akik életünk egy részét lebutítva éltük át, és nehezen értettük meg, mit kell kezdeni a szabadsággal, és persze vannak olyanok, akik mindezekről csak a tankönyvekből olvashattak, talán még nem is igazán értik, miért lett 1956 a Szabadság Napja.
Aki átélték, illetve akiknek szülei, nagyszülei, rokonai, vavgy barátai szenvedői voltak ’56-nak és az utána követekező korszaknak, tudják ártékelni a hatalommal dacoló, a halál arcába nevető fiatalok bátorságát, tudják értékelni azt az összefogást, ami újra egybe forrassztotta a magyar népét.
El tudjuk képzelni azt az állapotot, amikor Budapestnek szüksége lenne a vidékre, és a vidék egy emberként állna mellé?
El tudjuk képzelni azt az állapotot, amikor közös célokért együtt lelkesednek professzorok, mérnökemberek, a gyári munkásokkal és a parasztsággal? Ű
El tudjuk képzelni azt az állapotot, amikor a fiatalok testükkel védik az idősebbeket, és elveikért, a hazájukért a halálba mennek?
Valószínűleg igen nagy képzelőerővel kell rendelkeznie annak, aki ezt a képet maga előtt akarja látni.
Pedig, amikor ’56 őszén a Műegyetemről induló tömeg békés tüntetése szabadságharccá vált, a magyar vidék a sajátjáról is lemondva vitte az élelmiszert a fővárosba. Nem kellett begyűjteni, az emberk elővették az eldugott porciójukat és felküldték az éhező fővárosnak. A fiatalok felszöktek harcolni, senki nem mondta, „ez csak Budapest harca”!
Pedig, értelmiségi és közember, munkás és paraszt, igazgató és beosztottja is egy emberként akart megszabadulni az elnyomástól, az idegenekt kiszolgáló pribékek zsarolásaitól, az elhurcoltak sóhajtásától nyirkos levegő nyomasztó fojtogatásától.
Pedig a Corvin közben harcoló fiatalok a testükel védték a megsebesült társaikat, a sortüzeknél apáik, barátaik elé ugrottak.
Mi ilyen magyarok voltunk 1956-ban, és erre minden magyarnak büszkének kell lenni. A mi véreink voltak halálra ítéltek és az ártatlan áldozatok, de a mi véreink voltak a farkasok, a hóhérok is!
Melyik volt az igaz magyar, sokáig még azt sem tudtuk eldönteni, sőt egyenesen a hazugság odalán találtuk magunkat, amikor az iskolában azt tanultuk, ’56 ellenforradalom volt, meg akarták dönteni a „dicső szovjet hatalmat”?!
1985-ig, 22 éves koromig nem is tudtam, hogy mit gondoljak Nagy Imréről, mártír volt, vagy hazaáruló? 1985-ig nem tudtam, hogy Mindszenty szabadságot akart, és csak másodsorban vallásszabadságot akart, vagy mesés egyházi birtokokat, ahogyan írták 240.000 hektár egyházi területet? 1989-ig nem tudtam eldönteni, mi volt a valós szerepe Kádár Jánosnak, és egyáltalán kinek az oldalán állt Horty Miklós? Hódító volt, vagy csak vissza akarta szerezni az orzságből kiszakított darabot?
Csak a középiskolás években hallott, „nem hivatalos” információk ébresztetek bennünket kételyre, és nem tudtuk, hányadán is állunk?!
Csoda-e, hogy a magyarok a rendszerváltás után nem tudtak mit kezdeni 1956-tal? Az állam és az ország nem tudta szívből ünnepelni Nemzet Ünnepét, és a koszorúzás még nem jelentette a szabadságot és a félelem hiányát.
Pedig Október 23-a egy nagyszerű ünnep, ugyanúgy a fiatalok és a magyar szabadságvágy ünnepe, mint 1848. március 15.-e.
Volt egy álmunk, mert nekünk magyaroknak mindig van egy visszatérő álmunk: – szabadok akarunk lenni!
Függetlenek, mindentől és mindenkitől, félelem nélkül akarunk élni, és csak a másik szabadságának határáig akarunk terjeszkedni.
Találkoztunk mostanában olyan helyzetekkel, melyekben egyetértett értelmiségi és átlagember, gyakran tapasztaltuk, hogy közösségi célok mellé felsorakoztak volna a magyarok, pártállásra, vallási etnikai hovatartozástól, és a társadalmi státuszuktól függetlenül?
Az elmúlt 8 év kegyetlen mélységben taszította a közállapotokat, elmélyítette a függőséget, leláncolta az akaratot, és elvette azokat a szabadságjogokat, melyek a mindennapi küzdelmekben erőt adhattak volta.
Hol volt az elmúlt években a véleményszabadság, amikor 4 éve az akkori miniszterelnök utasítására rendőrök verték szét a tüntetőket? Hol volt a vallásszabadság, amikor a melegfelvonuláson transzvesztiták fajtalankodtak reverendában a média kiemelt figyelmével felerősítve? Hol volt a sajtó szabadsága, amikor a jobboldali sajtót kitiltották intézményekből és kirekesztették a protokollból?
Hol volt a vállalkozások szabadsága, amikor csak a multik boldogulhattak és a magyaroknak csak a morzsa jutott? Hol volt a döntés szabadsága, amikor a bankok egyoldalúan szegték meg a szerződéseket mindig az adós rovására?
És ahol nincs szabadsáég, ott a félelem az úr. 
Elment a kedvünk az élettől is, nem csak a nemzet ünnepeitől zártak el bennünket kordonokkal, hanem a saját életünk ünnepeit is korlátozták.
Akkor, amikor a gyermekvállalás egyet jelent a szegénység vállalásával, akkor az emberi élet legszebb ünnepét veszik el tőlünk, akkor, amikor eljátszák a tőlünk a levont járulékot tőzsdén, akkor az időskorunk méltóságát veszik el tőlünk! Akkor, amikor gyermekeinket külföldre kényszerítik, amikor elveszik a boldogulás lehetőségét saját hazájukban, akkor az életünk értelmet veszik el tőlünk!
Ezek nem nagy szavak, hanem egyszerűen csak az élet legfontosabb dolgai, azok, melyek szabadság hiányában nem bontakozhatnak ki, nem adhatnak értelmet a küzdelemnek, és nem jelenthetnek célokat a közösségeknek.

Az elmúlt hónapkban új reményteli, értlemes cselekedetekkel telített korszakot nyitot Magyarország. Olyan törvények és íratlan szabályok születtek, melyek egy igazságos és békés Magyarország alapjait jelentik.
Egy békés, konszolidált korszak következhet, ha eltökéltek vagyunk a károk felszámolásában és mindenki megérti, partnerrá kell válnia az újrakezdésben.
Egy ellentmondásos, nagy reményekkel induló, de annál több szenvedést és kudarcot lezáró 20 évet hagyunk magunk mögött. A bizonytalanság 20 évét, mely nem átmenet, hanem átjáró volt, az ország midenkori fájdalmát és nehézségeit okozó magatartás számára.
Átjáró volt, ahol visszaszivárgott a félelem, a megosztottság és a megfosztottság, ahol újra visszatérhetett a Rákosi szelleme, és minden korábbinál több Júdás bújt a közösségekben, és újratermelte kiváltságait a terror iskolájában is jártas kommunista elit.
A Szabadság Napja most újra kordonok, és rendőrosztagok nélkül köszönhet ránk, és megmutatja éltető erejét, kinyitja az ajtókat és kitárja ablakait, hogy az akaraterő úja felfrissítse a félelembe zárt levegőt.
Lezártunk újra egy időszakot, újra merünk álmodni, és újra merünk kezdeményezni, és soha nem akarunk még egyszer kicsik lenni.
Szembe kell néznünk az elmúlt évek igazságtalanságaival, nem kerülhetjük el az önvizsgálatot, de utána csak egyetlen célunk lehet, összefogni a korábban széthúzó akaratot, új értelmet adva a Kárpát–medencében élő magyar emberek összetartozásának.

Éljünk úgy, hogy a fiatalok és a szabadság ünnepe a jövőben ne a vérrel rajzolt üzeneteket juttassa eszünkbe, hanem a megújulás és a megbékélés díszes bokrétáját jelentse a 21 éves Köztársaság polgárai számára.
Eljött a szabadság korszaka.

Köszönöm figyelmüket!