”Van kiút.” III. Konferencia – a Magyar Nemzet 15 millió tagjának lelki egyesítése érdekében
– Mélyen tisztelt Házigazdánk, Nagyra becsült Vendégek!
Megtiszteltetés volt 2008. szeptember 4.-én a Biblia Évében Nyíradony városában helyt adni annak a rendezvénynek, mely az egyházak és a civil szféra XXI. századi szerepéről és az egyre erősödő társadalmi nehézségekről szólt. Azóta is sokan emlegetik a rendezvényteremben uralkodó különleges atmoszférát, mert szinte érezni lehetett a bőrünkön is, hogy valami különleges erő van jelen. A kiváló előadókkal a kiutat kerestük abból a társadalmi, gazdasági és morális válságból, mely azóta nemcsak tovább mélyült, hanem egyszerűen belezuhant az alatta tátongó szakadékba.
Ha negyedévvel ezelőtt a magyar nemzet hajója, a megsemmisülés örvény felé sodródott, akkor ma már világosan látszik, hogy belekerült, és ami nem sikerült ezredévek alatt, az néhány év alatt beteljesülhet.
Manapság Európában nem vészmadárként fogalmazzák meg sokan ma a népek és nemzetek elsorvadását, hanem aggódó, de tenni akaró emberként, és magam is azt gondolom, hogy itt az ideje a cselekvésnek.
Azonban annak érdekében, hogy világos legyen mindenki számára a jelenlegi és valóságos helyzet, tisztán kell látnunk magunk körül.
Ami most történik körülöttünk, nemzetünk életében, Európában, és a föld országaiban, az nem egyszerűen egy összehangolt pénzügyi manőver, hanem egy olyan kiszámítható folyamat része, aminek a végén eltűnnek a nemzetállamok, és nem lesz értelme geopolitikai, vagy kulturális határokról beszélni, egyetlen körülrajzolható egység fog létezni, csak gazdasági övezetek jelentik majd a legújabb kor, a pénzkorszak területi határait.
Elérkeztünk abba a világba, amit már sokan megjövendöltek, köztük az Államokban élő izraelita vallású közgazdászprofesszor David C. Korten, aki egyik írásában, a pénzvilág uralkodóiról, „A tőkések világuralmáról” írt.
Bizonyára sokan olvasták ezt az írást, és emlékeznek azokra a fejezetekre, melyek a nemzetállamok elsorvadását, a pénzvilág globalizációjának kiteljesedését vetítették előre.
1997-ben azt írta a közgazdászprofesszor, hogy az országok vezetőinek sürgősen lépniük kell, mert már a pénzügyi csoportok körbezárták az egyes államok finanszírozási rendszerét, idő kérdése csak, amikor átveszik az országok irányítását.
Az azt követő években nemcsak nyugaton, hanem kelet-közép és dél Európa egyes országaiban is léptek, megpróbáltak kicsúszni a szívélyes, de cseppet sem jótékony ölelésből, többek között Magyarországon is. Felismerték, hogy a hazai gazdaságok megerősítésénél nem lehet fontosabb egy ország életében, hiszen a pénzvilág kalandorai, a krőzusok és a mágnások érdeküknek megfelelően, jönnek-mennek, de az országok lakói itt maradnak, és mindig velük marad a probléma is, ahogy mondani szokás, „mindig a helyieknek kell bezárni az ajtót”.
És bizony már az ezredforduló előtt számítógépes programok elemezték a tőzsdei manővereket, zseniális tranzakciók növelték az egyre felgyülemlő pénztőkét, és az ezredfordulóra már alkottak olyan terveket, melyek alkalmasak voltak akár egy ország gazdaságának megbénítására is.
Az írásban érzékeltetve a valódi veszélyt, akkor példaként azt vázolták fel, hogy egy Svédország erősségű gazdaság megbénításához is elegendő lehet 72 óra, tehát 3 nap alatt államcsődöt idézhetnek elő azok a pénzügyi oligarchiák, akik már egyesíteni készülnek potenciáljukat.
Mit ad az Isten, egy északi országon a közelmúltban ki is próbálták a modellt, és mint halottuk működött is.
Ne tévesszen meg senkit az, hogy jött a Világbank, és mint biztonságunk felett őrködő jótékony szervezetként segítséget nyújtott, hiszen a valóságban ezzel teljesedett ki a modell, ezzel igazolódott alkalmazhatósága.
Nem sokára jött a következő kísérleti példány, melyet Magyarországnak hívnak, és mint érezzük a modell kezd nálunk is kiteljesedni.
Egy, a mindennapok világának összefüggésein gondolkodó ember számára jogosan merülhetnek fel kérdések, többek között az is, hogyan jutottunk el idáig, hogy történhet meg az, hogy nem vettük észre a körülöttünk zajló folyamatokat? Jogos kérdések lehetnek még, hogy miért nem akadályoztuk meg a folyamatot, illetve lehet-e még tenni valamit ellene?
David C. Korten tanulmányában azt is leírta, hogy a pénz világának emberei nem boldogulhatnak a tömegek támogatottságának megszerzése nélkül, ezért a tömegeket saját maguk ellen, de meg kellett nyerniük.
Ennek volt és van egy jól bevált módszere, mely a helyi közösségek szétzilálásával kezdődik, és a társadalmi megosztottságon keresztül, elérkezik az információbirtoklás és a kommunikáció világa feletti teljes befolyásig.
A tömegek irányítása, a hozzájuk érkező információ felügyelete és szabályozása egyaránt fontos diktatúrában, vagy a teljes szabadságot hirdető neo-liberális, vagy épen szociál-liberális berendezkedésű államszervezetekben is.
Ott, ahol ez megtörtént, ott a valóságban nem tettek semmit, a kontroll nélküli befolyás megszerzésére irányuló törekvések ellen, vagy amit próbáltak az is visszafelé sült el.
Amelyik országban nem tettek ez ellen, ott számtalan jelből ki lehet következtetni az ország vezetésének kivásárlását, mely a holdudvarát bevonva erős sáncot épített maga köré.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ez a sánc, több országban, köztük hazánkban is csaknem teljes sikerrel Alkotmányos keretek közé szorított.
A legújabb kori, a pénzkorszaki diktatúrák nemzetek feletti egyesülésének lehetünk szenvedő alanyai most Euróban, és talán az egész Világban.
Mert véleményem szerint a pénzügyi válság, vagy gazdasági világválság nem más, mint egy összehangolt pénzügyi manőver a világ újrafelosztása érdekében.
Tisztelt Jelenlévők!
Meggyőződésemnek adok hangot, amikor azt mondom, hogy a közgazdasági törvényszerűségektől mesterségesen eltérített, a valóságban a pénztőke koncentrációja miatt kirobbantott piaci harcról van szó, aminek a célja a pénzpiac újrafelosztása.
A tőkebefektetések biztonságának fokozódása, és a megtérülés sebessége új szereplőket engedett be a „nagypiacra”, ahol az eddigi szabályozás főszereplői, a nyersanyagkincsek birtoklói, és a nagy katonai, illetve gazdasági potenciállal rendelkező hatalmak versenytársakat kaptak, elég csak Kínára gondolni. Nem gyorsult ezzel egy időben a kereslet, a fogyasztói társadalom bővülése nem jelentett arányos növekedést.
Nem jön tehát az a haszon, amit megszoktak, vagy amire számoltak a nagyhatalmú pénzügyi oligarchiák, ezért segítségül hívják az általuk finanszírozott államok vezetését.
Hagyományos piaci szabályok szerint nem jön az elvárt haszon, ezért attól eltérve, a kényszerhelyzetben lévő országok, kivásárolt vezetőinek hatalma útján adók, és elvonások módjára hajtják be a hiányzó nyereséget.
Tehát velünk, adózókkal, az országok eddig gyanútlan és félrevezetett lakóival fizettetik meg a kieső hasznukat.
Ez a szorítás azonban lehet, hogy egy idő után már nem lesz kezelhető, és egyre inkább érzem úgy, hogy ez az idő elérkezett.
Ezért most Európának, de talán az egész világnak keresni kell a kiutat, és válaszolni egy olyan kihívásra, melynek súlyosságával még eddig nem találkozott.
A ’30-as évek válsága másféle állapotban találta a világot, más szerkezetű és lefolyású volt a gazdasági válság néven elhíresült folyamat, mely részben egyfajta öntisztuláshoz vezetett.
Most attól tartok, hogy nehezebben, egy rossz irányba változott társadalomnak kell kiutat találnia, melynek sikeressége az időbeli gyorsaságán múlik.
Egyszerűen fogalmazva nincs időnk egy hosszabb lefutású rendezésre, véleményem szerint sürgős beavatkozásra van szükség a nemzetek és nemzetállamok népeinek azonnali összefogására.
El kell kergetni minél előbb azokat, akik ezeket a körülményeket előidézték, illetve hozzá segítséget nyújtottak, vagy éppen asszisztáltak.
Világossá kell tenni minden európai nép, elsősorban a magyar nemzet számára, de talán az egész világ számára, hogy a vihar előtti vészjósló csendet robbanás fogja követni, és ez az emberiség vesztét fogja-e okozni, vagy az öntisztulás örömét jelenti-e, rajtunk áll.
Most az egyszer lehetnénk akár mi magyarok is a kezdeményezők, mert talán nekünk lett ez a legsürgősebb!
A nyíradonyi 2008 szeptemberi találkozó atmoszférájáról már beszéltem, és bevallom akkor magam is a szinte tapintható spirituális erő hatása alatt voltam.
Úgy éreztem akkor, hogy akik jelen voltak, abban voltak érdekeltek, hogy megtaláljuk a kiutat, és az útkeresés mellé partnerként hozzánk szegődtek.
Ma nyugodtan kijelenthetjük, ha valaha szükség lehet magyar lelkek kohéziójára, akkor most igazán, mert minden bizonnyal ezen múlik a magyar nemzet sorsa.
Azonban most már cselekedni is kell, világos lépésekre van szükség, a megfelelő hozzáállás már nem elég, döntésre kell vinni a dolgot.
Érzem, hogy ma fontos döntésekre kerül sor, de hogy ez szóban, vagy a lelkünkben fogalmazódik-e meg, azt izgalommal várom.
Ehhez kívánok a Jelenlévőknek, jótékony borzongást, és bölcsességet.
Köszönöm figyelmüket!
