… menj, az úton menj tovább …

2009. augusztus 12.
A nyár közepén szomorú eseményen találkoztak újra Nyírmártonfalván a választókerület Fideszesei. A családtagokkal, a hozzátartozókkal és a helyiekkel együtt kedvenc zeneszámának felcsendülő hangjai mellet utolsó útjára kísérték ki Vida Károlyt, a helyi csoport legelszántabb és legaktívabb tagját. Vida Károly a hitves, az édesapa, a testvér, a rokon, a barát és az aktivista nem bírta tovább. Az élet ránehezedett elképesztő súlyával, fizikálisan és érzelmileg legyűrte a mindig vidám és bizakodó embert, legyűrte a harcost, aki nem ismert fáradságot, ha a közösség ügyeinek jobbítása érdekében dolgozni kellett. Annyi emberi hibája lehetett, mint bármely halandónak, bár sokszor környezete a hibákat sokkal nagyobbnak láttatta, mint amekkorák voltak, és erényeit nem emelte fel abba a magasságba, ahová érdemes tették volna. Volt egy sajátos útja, ami csak az Ő útja, a Vida Károly útja volt. Kitaposta magának és nem is akart letérni róla. Értékrendjét maga választotta, benne a szeretet és a barátság az első helyeken szerepeltek. Akik ismertük erényeivel és gyengeségeivel együtt tiszteltük, akik tiszteltük, igazságszeretetéért, következetességéért, határozottságáért, és a kitartásáért szerettük is. Ritkán beszélt a problémáiról, valójában a nyílt és közvetlen embernek tűnő Vida Karcsi, ahogyan mi hívtuk, zárkózott ember volt. Segítséget mindig csak másoknak kért, gyermekeinek, illetve a számára fontosaknak. Az Ő saját világába nem, vagy csak ritkán engedett be más embert, aminek bizonyára megvolt az oka. Jó lett volna ismerni szándékát, melyben annyira eltökélt lehetett, hogy kérdéses sikerülhetett-e volna befolyásolni e végső döntésében. Sokan megpróbáltuk volna, és sokan arra kértük volna, hogy legyen türelemmel, mert az idő nemcsak mindenre orvosság, hanem bölcsebbé is teszi az embert. Ő eldöntötte, és megtette. Felkészült rá, hiszen leírta, hogy kedvenc ruhájában, vagy ahogyan ő mondta kedvenc „szerkójában” ravatalozzák fel, és legyenek mellette azok a páratlan ereklyék, az aláírt zászlók, melyekre nagyon büszke volt. Felkészült lelkileg és elindult arra a másik útra, melynek végén majd egyszer, az idők végezetével mindannyian találkozunk. Hátrahagyott, befejezetlen élete fájdalommal tölti meg a szíveket, és könnyekkel áztatja el a bánatos szemeket. Egy biztos, nem akart Ő senkit sem bántani tettével, nem üzenni akart a maradóknak, és ezzel választ sem akart adni az életében felmerült kérdésekre. El akart menni, itt akarta hagyni a földi pályát, ki akart lépni ebből a világából. Megtette, és mi rettenetesen sajnáljuk, hogy a szándéka ennyire erős volt. Elfogadjuk akaratát, mely hite szerint csakis az Úr akarata lehetett. Elköszönünk tőle, elköszönök Tőled Barátom, jó utazást kívánva Neked a csillagok útján, és reméljük az vár Rád az Égi Világban, amit attól Te is reméltél. Örültem, hogy megismerhettem benned egy jó szándékú, és tiszta lelkű embert, örültem, hogy a barátodnak tartottál, és a barátod lehettem. Emlékedet megőrizzük, barátságodat nem felejtjük el. Isten áldjon Karcsi! … hát menj, az úton menj tovább!

„Nyíradony, a csúcsok csúcsa”

2009. június 15.
A szavazás eredménye a városi politikai életének korrektségét tükrözi. A Hajdú-Bihari Hét hetilap azon cikkének elemzésében olvashattuk a fenti megállapítást, mely a június 7.-i Európai Parlamenti Választások megyei eredményeihez kapcsolódott. A magyarországi városokban a szavazáson részt vevő pártok versenyében ugyanis a FIDESZ-KDNP listája Nyíradonyban érte el a legnagyobb arányú győzelmet riválisaival szemben. A 83,17 %-os eredményről minden országos sugárzású televízió és számos napilap is beszámolt, és Kósa Lajos alelnök, Debrecen polgármestere is külön kiemelte a kimagasló eredményt. Hozzátette velősen és sokatmondóan, hogy „ennyire azért nem vagyunk jók”. Ebben a megállapításban is tökéletesen igaza van képviselőtársamnak, mert a végeredményhez a rivális pártok szavazóinak véleményem szerint korrekt, és életszerű hozzáállása is kellett. Azt ugyanis tudják a nyíradonyiak, hogy nagyobb számban laknak a közigazgatási területen MSZP szimpatizánsok, a szavazásokon általában résztvevők száma 800 és 1000 fő között mozog. Azonban szó szerint, arra a népnyúzó, kizsákmányoló, az országot romba döntő, a jövőt is felélő, korrupt politikára, a gazdasági, erkölcsi és morális válságot okozó kormányzásra már a lényegesen nagyobb többségűk is azt mondta: - Elég! Távolmaradásukkal büntették pártjukat, mert azt akarták jelezni, hogy ez azért már sok, és pusztán a „párthűség” nem írhatja felül a józanész kereteit.     Azt mondták ki Nyíradonyban és szerte az országban, hogy nosztalgiából, vagy éppen a jobboldal iránti gyűlöletből, nem maradnak elvakult pártkatonák, és nem fogadják el azt, hogy a hétéves ámokfutás rombolásainak terheit azokkal fizettessék meg, akik ez idő alatt is dolgoztak, családot neveltek, képezték magukat, vagy éppen egy élet munkája után visszafogott módon élték nyugdíjas életüket. A magyar emberek megtették a magukét az elmúlt hét évben is, miközben a korrupcióból lassan világelsővé süllyedő kormányzás tönkre tette az életüket, és mindeközben az ország kizsigerelésével, eladósításával, érdekeinek feladásával, önmagukat és saját klientúrájukat arcátlan módon csalással, adóelkerüléssel, és protekcionizmussal, ordító és fennhéjázó gazdagságba segítette.  
Vámospércs – 2009. május 28. 18,30 óra

Vámospércs – 2009. május 28. 18,30 óra

2009. június 2.
A látogatásról készült összefoglalo kisvideot ide kattinva tölthetik le! A legkisebb hajdúvárosban Vámospércsen folytatódott a Női Kampány, ahol telt ház várta a vendégeket. Ménes Andrea polgármesternő köszöntőjében megemlítette a 2006-os választások szlogenjét, párhuzamot vont benne foglalt legfontosabb három elem jelenlegi körülményei és az akkor megfogalmazott programok között. Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője felvállalva a moderátor szerepét kiosztotta a vendégeknek a Munka – Otthon – Család szlogenszerű területeit, és arra kérte a vendégeket, hogy eltérve a tervezett előadásoktól elemezzék a párhuzamot. Bernáth Ildikó a „munka”, Pelczné dr. Gáll Ildikó az „otthon”, Mátrai Márta pedig a „család” világát érintő hatásokat és kilátásokat elemezték. Az előadók a két óra minden pillanatában magukra tudták vonni a figyelmet a húsbavágó és a jelenlévőket is érintő kérdések megválaszolása során. Tasó László a „kínai csodáról” és az IMF érdekes világáról tartott érdekes ismertetőt, mellyel igen meglepte a hallgatóságot. A város polgármestere a helyi problémákat, azok gyökereit világította meg a jelenlévőknek, összefüggést bemutatva az ország padlóra vágott gazdasága, a szociális kérdések és az önkormányzatok finanszírozása között. Dr. Suba László alpolgármester a vámospércsiek nevében jelentette ki, hogy a vidéki emberek, köztük a vámospércsiek a mellőzésért és a 7 év alatt okozott szenvedésért június 7.-én meg fognak fizetni a kormánynak. A pezsgős hangulatú fórumot a FIDESZ alelnökének szenvedélyes hangvételű buzdítása zárta, megkoronázva a teremben lévők bizakodását és elszántságát. A vendégek fél kilenckor vettek búcsút a vendéglátóktól, mert még haza kellett utazniuk Budapestre, illetve Kaposvárra.

Újléta – 2009. május 28. 17,30 óra

2009. június 2.
Az újlétai moziban sokan várták a FIDESZ Női Kampányának körútján a községbe érkező vendégeket. Szima Gáborné a helyi csoport vezetője fogadta a településen először járó Pelczné dr. Gáll Ildikó országgyűlési képviselőt, a FIDESZ alelnökét, és vele együtt kampányoló Mátrai Márta és Bernáth Ildikó országgyűlési képviselőket, a szövetség szakpolitikusait. A rövid fórum keretében a vendégek kiemelték az MSZP-SZDSZ büntetőcsomagjának hatásait a női társadalomra, a családokra, a munkavállalókra és az ország lakóira általában. Az országban talán a nőknek kell a leghangosabban kimondaniuk, hogy ELÉG, hiszen a Bajnai csomaggal belegázolnak a család minden tagjának az életébe. Alelnök asszony megjegyezte, hogy még mindig érezhető a félelem a helyieken, még mindig látszik, hogy félnek a helyi hatalomtól, mely megbünteti a szabad véleménynyilvánítást és a másként gondolkodókat hátrányba taszítja. A vendégeket elkísérte Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője aki megfogalmazta, hogy reméli Újlétán is ki merik mondani majd az ítéletet azok felett, aki eddig csak a saját javukat tartották szem előtt, és közben magukra hagyták a lakosságot. Megdöbbentőnek nevezte, hogy miközben a községben közel 40 %-os a munkanélküliség, a legfontosabb az új községháza építése volt. Bizonyára kevés helyi vállalkozó, vagy munkavállaló jutott lehetőséghez az előre leosztott mérkőzésen. A helyiek fogadkoztak, hogy félreteszik a félelmet és megadják a hangos és egyértelmű választ június 7.-én.  

Nyírábrány – Ábrányi Kornél Művelődési Ház, 2009. május 22. 18,00 óra

2009. május 28.
Az elvesztegetett évekről és az ország kiárusításáról és lerombolásáról tartott prezentációja után a tényekkel szembesítette nagyszámú hallgatóságát a választókerület országgyűlési képviselője. Antal Sándorné és Hetrovicsné Gönczi Henrietta önkormányzati képviselők meghívására, az Európa Parlamenti Választások kampányának állomásaként tartott fórumot Tasó László képviselő. Külön kiemelte az általános gazdasági válság országunkat érintő súlyosságát, melyet az elmúlt 7 év rossz, helyenként szándékos hibákat is sejtető kormányintézkedések okoztak. A szociális háló szétszaggatása, a gazdaságunk egyre világosabbá váló kiszolgáltatása, és a multinacionális érdekek kormányzati támogatása nehezen gyógyítható feszültségeket okozott. Már nemcsak a lehetőségek szűkültek be, hanem emberek utolsó erőtartalékai is lassan elfogynak. Ezt az irányt meg kell változtatni, és vissza kell adni az országot azoknak akié, a magyar embereknek. Megvan ma az a többség és akarat, ami szakítani tud az MSZP és az SZDSZ korrupt, hazugságokra és csalásokra épülő politikájának, de annak meg is kell nyilvánulnia. Június 7.-én a magyar emberek fontos, utolsó előtti lépést is megtehetik, és eljuthatnak a Gyurcsány-Bajnai vészkorszak végét jelentő állomásra. Ha ez kellő erejű, akkor még ebben az évben az utolsó, felszabadító lépést is megtehetjük az Új Országgyűlési Választáson, ahol befejezhetjük a rendszerváltást és elindulhatunk újra azon a pályán, ahol már egyszer megmutattuk, hogy „Magyarország többre képes”.      

Nyírmártonfalva – Községi Művelődési Ház, 2009. május 21. 19,00 óra

2009. május 28.
Az ÁSZ elnökének Dr. Kovács Árpádnak az előadásáról érkezett a művelődési házba Tasó László országgyűlési képviselő, ahol Filemon Mihály a helyi csoport elnöke fogadta. A képviselő az ÁSZ elnökének a magyar gazdaság lehetőségeiről szóló meglátásairól, sőt határozott véleményéről tájékoztatta a nagyszámú érdeklődőt. Külön kiemelte a IMF hitelek eredetét és az elképedt hallgatósággal megismertette a hazai gazdaságot is hátrányos helyzetbe hozó „kínai csodát”. A pénzügyi világválság kialakulásának eredetéről és annak Európát, illetve az országot érintő hatásairól tájékoztatta a jelenlévőket. Párhuzamba állította a Visegrádi 4-ek elmúlt 7 éves tevékenységét a magyar kormány produkciójával, melynek hatására ma az emberek nagyobbik hányada kilátástalannak látja saját helyzetét. Az Európa Parlamenti Választást, mint az utolsó előtti lépcsőt jelölte meg, melyről még ebben az évben tovább lehet lépni. Összefogás híve, de nem azokkal, akik tönkretették az országot. Az elmúlt 18 év privatizációja pontos képet ad a kormányok hozzáállásáról, ahogy a rájuk bízott vagyont kezelték. Kiemelte, hogy az ország képes lesz felállni, és újra elfoglalja helyét Európában, ha Június 7.-én már a Pécsihez igazodva kellő hangerővel tör fel az ELÉG!  

Nyíracsád – Dózsa György Művelődési Ház, 2009. május 21. 17,30 óra

2009. május 28.
Megtelt a tárgyalóterem azon a rendezvényen, ahol a választókerület országgyűlési képviselője az Európai Parlamenti Választásra „hangolta” a hallgatóságot, élükön a házigazda Veres Józsefné csoportelnökkel. A kötetlen hangulatú fórumon a képviselő felvezetője után az ország aktuális gondjai vették át a hangsúlyt, csak kevés figyelem jutott közvetlenül a választás tényére. Tasó László elmondta, hogy azért is a rossz emlékekből van több az uniós tagságunk megléte óta, mert 2004. május 1-seje óta csak MSZP és SZDSZ kormányok irányíthatták az országot. Emlékeztetett, hogy 2002-ig Magyarország volt a csatlakozásra váró országok éllovasa, de még a kormány és irányváltás évében 2002-ben Medggyessy és Kovács urak elrontották az utolsó 4 csatlakozási fejezetben az odáig kiharcolt pozíciókat. Emlékeztetett, hogy elsősorban a mezőgazdaságra és növénytermesztésre vonatkozó fejezetekben szenvedtünk óriási hátrányokat a nemzeti érdek feladása miatt. A piacok elvesztése családok ezreit hozta lehetetlen helyzetbe, kiszolgáltatottá tette a magyar gazdaságot. A Fidesz és szövetségesei Új Irányba fordítják az országot, ha meggyőző erejű lesz a felhatalmazás. Elmondta, csakis annak kell félnie, akinek van miért, egyébként abban érdekelt, hogy minden erőt, ami és aki az ország lakóinak javát szolgálja, összefogja.
Fülöp – Községi Művelődési Ház, 2009. május 15. 18,00 óra

Fülöp – Községi Művelődési Ház, 2009. május 15. 18,00 óra

2009. május 28.
Az Európa Parlamenti Választások jegyében tartott fórumot Fülöpön Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a június 7.-i választáson világossá kell tenni a kormányzó pártok számára, hogy a lakosság teherbíró képességét meghaladják a 7 éves rossz kormányzásuk miatt rájuk hárított terhek. A szavazással figyelmeztetni kell az MSZP-SZDSZ kormányt, hogy elfogyott a türelem és a lakosság nem hajlandó tűrni az értelmetlen kizsákmányolást. Most is csak azok cipelik az ország terheit, akik elérhetők, a kiváltságosak köre most sem járul hozzá a közös terhekhez, holott ők a rendszerváltás egyedüli nyertesei. Új irányra és új politikára van szükség, új szerződésre az állam és polgárai között. A felelősség közös, de nem egyenlő, ezért helye van az elszámoltatásnak. A „barátság alapja a szoros elszámolás” – mondta, de ez lehet a bizalom alapja is. Lugosi László a helyi csoport elnöke házigazdaként a fülöpiek szokásos aktivitását ígérte meg, hiszen minden gondolkodó embernek érdeke a mielőbbi változás.

Elindult a Ne szívd meg filmfesztivál Tégláson

2009. május 19.
 Sor került a "Ne szívd meg" filmfesztivál első vetítésére Tégláson május  8-án. Debrecen, Püspökladány, Hajdúnánás és Hajdúböszörmény után Tégláson  is részt vehettek a helyi fiatalok a drogprevenciós filmvetítésen. A rendezvényen Nagy Béla Attila az IKSZ Téglási szervezetének elnöke hangsúlyozta a drogprevenció fontosságát és a fiatalok egészségének megóvását. Az érdeklődők az Egy kosaras naplója c. filmet láthatták, s film végén beszélgetésen vehettek részt.  Vendégelőadó: Kissné Szathmári Piroska, a Téglási Családsegítő Szolgálat munkatársa. A „Ne szívd meg” filmfesztivál kezdeményezést, 2007-ben indították útjára Budapesten azzal a céllal, hogy a fiatalokhoz az ő nyelvükön szólva beszéljenek a drogokról.Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) évek óta küzd a  drogpolitika liberalizációja és kábítószer-fogyasztás népszerűsítése  ellen, az egészséges és természetes életmód védelmében. Az IKSZ már korábban is többször tüntetett a drogok legalizálása, valamint nem egy akcióval, nyilatkozattal próbáltuk ráirányítani a közvélemény figyelmét erre az elsősorban a fiatalokat érintő, évről-évre súlyosabbá váló problémára. Az IKSZ a drogellenes harcban a megelőzést, a felvilágosítást helyezi előtérbe, s elítélik a könnyű drogok liberalizálását.
Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!