Kokad

705 fő
16.10 km²
4284

Elérhetőségek

Cím:

Kokad ősi neve az Anjou oklevelek szerint Rubin volt, de már a 13. század elején Kokad, majd később Kakad néven is nevezték.

1336-ban a Báthori-család volt a település birtokosa, 1416-ban Kakath néven, mint a henczidai Bacsó család birtokát említették, majd a 15. században a Marczaly családot is a birtokosának mondták. 1452-ben Marczaly János Kakat falu rá eső felét elcserélte Hunyadi János kormányzóval. Az 1800-as évek elején birtokosa a gróf Zichy család volt, a 20. század elején pedig Hadik Jánosné, született gróf Zichy Alexát írták a falu legnagyobb birtokosának.

Kokad mellett a 20. század elején még látható nagyobb épület romjait a helyi hagyomány kolostor romjainak tartotta. Egy másik hagyomány szerint pedig a település határához tartozó ún. német gátról a falu lakosai azt tartják, hogy „itt Bocskai István hadai és a császáriak között ütközet zajlott le, s az utóbbiak oly nagy számban estek el, hogy a holttestekből egy egész gát keletkezett”.

A településhez tartozott Kokad puszta is.

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!