2012. június 12.
Nyíradony 1995-tól kezdődően vesz részt a sportnapon, és mindig jól szerepeltünk, sőt többször voltuk dobogó közelében. Ebben az évben újra megnyertük a versenyt, így városunk lett kategóriája első helyezettje!
2012. június 4.
Példátlan igazságtalanság és tragédia, amiből fel kell állnia a magyar nemzetnek2010. május 31-én 302 igennel elfogadta a Magyar Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, melyet Schmitt Pál köztársasági elnök június 3-án aláírt, így 90 évvel a tragédia után törvényerőre emelkedett.
2012. május 31.
Pedagógusnap alkalmából szeretettel köszöntöm Magyarország nevelőit, tanítóit, tanárait!
2012. május 21.
.Az országimázs építésének területén talán az ötvenes évek legendás futballválogatottjának tagjai tettek a legtöbbet, hiszen Magyarország nevének hallatán legtöbbször Puskás neve ugrik be.
2012. május 17.
Tény és való, hogy a hiányzó kormányrendelet számos félreértésre okot adó dilemmát el tudott volna dönteni, segített volna a tisztánlátásban. A köznevelési törvény azonban megfelelő alapot ad a döntéshozók számára azokban a kérdésekben, melyek érintik a helyi iskolák jövőbeli működését.
2012. május 13.
70. születésnapja alkalmából szívből gratulálunk Schmitt Pál elnök úrnak! Őszinte szívvel kívánunk hosszú, boldog életet, örömökben és élményekben gazdag éveket szerettei körében!
2012. május 13.
Budapest, 2012, május 12.A Parlament Felsőházi Terme adott helyszínt a görögkatolikusok centenáriumi ünnepségének, ahol Dr. Kövér László Házelnök köszöntötte a jubiláló egyházat és a magyarországi görögkatolikusok közösségét.
2012. május 13.
Budapest, 2012. május 11. Orbán Viktor miniszterelnök változtatott kormánya szerkezetén, s mint a napilapok is beszámoltak róla, a nemzeti erőforrások minisztériuma élén, és a kancellária irányításában történt módosítás. Réthelyi minisztert Dr. Balog Zoltán váltja, és a minisztériumhoz kerül az etnikai és vallási ügyek, és a sportügyek irányítása is.
2012. május 13.
2012. május 10. Budapest A Sándor Palota udvarán tartott beiktatási rendezvénnyel hivatalba lépett Dr. Áder János köztársasági elnök. Ha Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnököt nem számítjuk az elnökök soraiba, akkor 5., ha nem akkor 6. elnöke a demokratikus átalakulás utáni országnak. A kormányfő javaslatára a Fidesz-KDNP Frakciószövetség egyöntetűen állt ki a Áder János jelöltsége mellett, és a szavazás eredménye is egységről tanúskodott.
2012. május 13.
2012. május 10. Nyíradony, Polgármesteri Hivatal, Házasságkötő termeTasó László polgármester, a nyiradonyi házasságkötő teremben honosítási eskütételen vett részt.