2011. október 19.
Fehérgyarmat, 2011. október 1. Négyes emléktornán vett részt a Parlament Válogatottja Fehérgyarmaton, a helyi Klub megalakulásának 80. évfordulóján. A mérkőzéseken részt vett Tasó László a Hajdúhadházi választókerület országgyűlési képviselője is.
2011. október 19.
Hajdúhadház, 2011, október 16.A térség legnagyobb civil találkozójára elfogadta Tasó László országgyűlési képviselő és a város polgármesterének Csáfordi Dénesnek a meghívását Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A megnyitón a kormány nevében köszöntötte az összegyűlt főzőcsapatokat és érdeklődőket, és ígéretet tett arra, hogy továbbra is szívén viseli a termelők sorsát. A mezőgazdaságban élők problémáinak jó ismerőjeként garanciát vállal arra, hogy a korábbiakkal ellentétben megvédik a magyar gazdákat, termelőket, és újraszabályozzák a vidéken, nehéz élők, támogatási rendszerét.
2011. október 19.
Nyíradony, 2011. október 15.A hagyományok szerint a Harangi Imre Rendezvénycsarnok adott helyet a Kölcsey Ferenc Gimnázium szalagavatójának. A 48 végzős diák színvonalas műsora, és a látványos záró-kép után a 12.-esek nevében szalagot tűztek a város polgármesterének is. Tasó László Nyíradony polgármestere köszöntötte az „életük első komoly”, és „legmulatságosabb tánca” után az érettségire készülőket. Átadta a fenntartó önkormányzat ajándékutalványait, mely osztályonként 100.000 Ft-tal segíti az utolsó osztálykirándulás sikerességét. Köszöntőjében kiemelte, hogy az életben is szükség van a humorra, ezért bármilyen helyzetbe kerülnek a jövő felnőttei, vizsgálják meg, valóban csak komolyan lehet-e megoldani az esedékes problémát. Véleménye szerint a humorra szükség lesz egész életünkön keresztül, ezért emlékezzenek a fiatalságukra, amikor még a világot könnyebbnek látták. A fogadáson hagyományaihoz híven az szalagot kapott diákoknak felajánlotta a tegeződés lehetőséget”, ha sikeres érettségi vizsgát tesznek élhetnek vele.
2011. október 19.
Bocskaikert, 2011. október 15.Önállóságának 18. évfordulóját ünnepelte a Bocskaikertiek közössége szombat délután ünnepi testületi ülés, emléktábla koszorúzás és a Bocskai évfordulóval összekötött ünnepi műsor szervezésével.Az ünnepi ülésen és az emléktábla koszorúzáson részt vett Tasó László országgyűlési képviselő, aki beszédet is mondott. Ünnepi gondolataiban kiemelte azok bátorságát, akik kiálltak az egykori kertség közösségének függetlensége mellett, és megszervezték a sikeres népszavazást. Külön hangsúlyozta a szervezők vezetőjének, néhai Lőrincz Jánosnak áldozatos munkáját, valamint Gyarmati Kálmán korábbi polgármester, és a mellette alpolgármesterként dolgozó jelenlegi polgármester Szőllős Sándor kitartó lelkesedését. Hangsúlyozta, hogy a közigazgatási átszervezések után is szükséges lesz a jelenlegi térségbeli együttműködésre, mert azon dolgozik, hogy Bocskaikert – Hajdúhadház – és Téglás önálló járást alkosson.
2011. október 19.
Látogatás és jótékonysági futballmérkőzés SzékelyföldönCsíkszentdomokos, 2011. október 14.A Gyermekmentő Alapítvány meghívására ez évben is elutazott, inkább hazalátogatott Székelyföldre a Magyar Parlament válogatottja, melynek állandó tagja Tasó László a Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni országgyűlési választókerület képviselője. A magyar delegációt Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke vezette, és elkísérte a csapatot, mint ahogyan minden évben Buzánszki Jenő az Aranycsapat legendás tagja.
2011. október 19.
2011. október 13.A belügyminisztérium sportlétesítmény fejlesztésre kiírt nyertes pályázatának segítségével újul meg és kap új füves borítást a nyírábrányi focipálya. A község polgármestere Nyíri Béla meghívására az „ősgyepen” léptek pályára a térségi és az szomszédos érmelléki települések politikusaiból álló csapatok. Részt vett a mérkőzésen Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője, aki beszédében elmondta, hogy sok kedves sportemlék köti a pályához, ezért kötelessége az „ősgyepen” egy utolsót játszani a sportbarátokkal. Felidézte a megyei bajnokságban lejátszott Nyírábrány – Nyíradony mérkőzések hangulatát, és azt kívánta, hogy az újgyep is legyen legalább olyan nemes és színvonalas küzdelmek helyszíne, mint az ősgyep volt. Kiemelte, hogy rendkívül fontos a gyermekek számára, hogy kulturált körülmények fogadják őket, amikor megismerkednek a sport világával, hogy legyen kedvük és vágyjanak újra és újra a pályára lépni, játszani és küzdeni, mert ez segíteni fog a felnőtt világban.
2011. október 19.
Hajdúsámson, 2011. október 9.Bensőséges körülmények között fogadták Hajdúsámsonban az olimpiai kvótát szerző könnyűsúlyú öklözőt, a helyi születésű Varga Miklóst. A tiszteletére rendezett fogadáson köszöntötte Tasó László országgyűlési képviselő, edzőjének Máté Attilának és a friss olimpikonnak személyes ajándékát adta át bíztatásul. Beszédében elmondta, hogy óriási jelentősége van annak, amikor a fiatalok előtt jó példák, követendő életutak vannak elérhető közelségbe. Nincs annál fontosabb, mint az egészséges és értelmes életre nevelés szintereinek és népszerűségének gyerekkorban történő megerősítése. A kiváló sportemberek nyomában nemcsak élsportolók, hanem kiváló szakemberek, szurkolók, támogatók, és ami a legfontosabb, sportszerető szülők nőnek fel. Ezért nagy jelentőségű Varga Miklós teljesítménye, ami mellé egy kedves és szerény, igazi sportemberhez méltó személyiség párosul. Biztatásul elmondta, hogy a ringben sem lesz egyedül, és érezze legbelül, hogy elkísértük és ott vagyunk azokban az ütésekben amivel győznie kell. Idézte a Liverpool csapatának himnuszát: „You’ll never walk alone” - „Sosem jártok egyedül”, mely az Anfield Road stadionban van kiírva.
2011. október 19.
Nyíradony - Temesvári út, 2011, október 6. 17,00Az oktatási szerkezet átalakítása nyomában keletkezett problémák megoldása, illetve kezelése érdekében rendhagyó szüli fórumot hívott össze Tasó László a város polgármestere. A Temesvári úti iskola tornatermében gyűltek össze a szülők, akiket a gyermekük ellenőrzőjébe beírtak formájában invitáltak a megbeszélésre. Az iskola igazgatója és tantestülete teljes létszámmal részt vett a fórumon, melyen közel száz szülő volt jelen. A város polgármestere felvázolta a fórum összehívásának körülményeit, melyek főként a roma gyermekek fegyelmezetlensége, és tetten érhető neveletlensége miatt vált komoly problémává. Kihangsúlyozta, hogy jól ismeri a helyi cigány közösséget, és tisztában van valamennyi nehézséggel, mellyel a családok küzdenek.
2011. október 19.
Nyíracsád, 2011. október 6. 15,00A község polgármestere dr. Nagy János, és a helyi Fidesz csoport meghívására tartott fogadóórát Nyíracsádon Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője. A fogadóórán néhány közérdekű, illetve zömmel személyes jellegű ügyben tárgyaltak a képviselővel. Szóba került a közmunka-programokkal kapcsolatban, hogy az állami erdőben sokan lennének képesek hasznos, az erdőgazdaság számára fontos munkát végezni, ha lenne erre fogadókészség. A képviselő közbenjárását ígérte, illetve tájékoztatást adott arról, hogy továbbra is szorgalmazza a térség egyetlen jelentős rekreációs és idegenforgalmi potenciáljának lényegesen nagyobb kihasználását a tulajdonosnál. Többen sérelmezték a rendszerváltás idején mesterségesen elhúzott, majd erősen kifogásolható körülmények között lebonyolított földrendezést, és részarány kiosztást, mellyel sokan jártak rosszul, és kevesek gazdagodtak meg. Tasó László elmondta, hogy az esetek többségében nem lát lehetőséget a rehabilitációra, de a bűncselekmény gyanús eseteket, amennyiben ezekről értékelhető információt kap, kivizsgáltatja. A fogadóórán megjelentek kérték, hogy minden hónapban legyen lehetőség a személyes találkozásra, mert nagyon sok fontos információhoz jutottak, melyet megosztanak ismerőseikkel.
2011. október 16.
A térség legnagyobb civil találkozójára elfogadta Tasó László országgyűlési képviselő és a város polgármesterének Csáfordi Dénesnek a meghívását Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.