A Parlamentben megkezdődött az új Alaptörvény általános vitája

2011. március 29.
Budapest, 2011. március 22. Az ország életének legfontosabb okmányának elfogadása alapjaiban határozza meg a jelent és a jövőt, és először nyílik lehetőség egységes törvény elfogadására. A parlamenti pártok közül eddig példátlan módon az MSZP és az LMP frakciója nem vesz részt a vitában, bojkottálja a napirendet, illetve az országgyűlés munkájában nem vesz részt.A pártok a felosztott időkeret szerint folytatják le a vitát, ami dr. Kövér László Házelnök vezérszónoki hozzászólásával kezdődött. A Jobbik „kibicként” vesz részt a vitában, ugyanis elöljáróban kijelentették, hogy nem szavazzák meg az Alaptörvényt. A részvételük egyértelműen a médiapárttá zsugorodás egyik jelen, ugyanis így akarnak üzenni a választóiknak. A botrányoktól és nyílt rasszista magnyilvánulásoktól hangos csoportosulás láthatóan hamarabb elveszti választóit, mint remélték, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy szerepeljenek a tv-ben és bármi áron felhívják magukra a figyelmet.Az általános vitában Tasó László a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője a keddi napon vett részt, hozzászólását a Részletekben olvashatják. A csütörtöki ülésnapon kétperces reagálásokban tette helyre a jobbikos képviselőket, akik nyilvánvaló provokációs szándékkal a kormánypártot támadták azért, mert nem történt meg korábban a 2/3-os többséget igénylő állampolgársági törvény módosítása. Első esetben Volner képviselő nyílt, dúrva, rasszista kirohanását intette meg, melyben a jobbikos képviselő minősíthetetlen hangnemben gyalázta a roma lakosságot.

A Parlamentben megkezdődött az új Alaptörvény általános vitája

2011. március 22.
Az ország életének legfontosabb okmányának elfogadása alapjaiban határozza meg a jelent és a jövőt, és először nyílik lehetőség egységes törvény elfogadására. A parlamenti pártok közül eddig példátlan módon az MSZP és az LMP frakciója nem vesz részt a vitában, bojkottálja a napirendet, illetve az országgyűlés munkájában nem vesz részt.

Fájdalom és gyász

2011. március 17.
Megrendülten és mély fájdalommal tájékoztatom honlapom olvasóit, hogy tragikus körülmények között elhunyt Arnóth Sándor országgyűlési képviselő, Püspökladány város polgármestere. Fájdalmában együtt érzünk Családjával, hozzátartozóival, Püspökladány város és választókerületének, Hajdú-Bihar megyének azon lakóival, akik velünk együtt feltétlen tisztelői Arnóth Sándornak. Együtt érzünk mindazokkal, akik elismerték határozott jellemét és kikezdhetetlen egyéniségét.Ezekben az órákban gyászoló Családjának, hozzátartozóinak lelki erőt, hitet és megnyugvást kívánok, Isten segítségét a felfoghatatlan tragédia elviseléséhez. Nyíradony Város Önkormányzata, Lakossága – Fidesz Magyar Polgári Szövetség Hajdú-Bihar Megyei 4. sz. Választókerületének lakossága nevében: Tasó Lászlóországgyűlési képviselőNyíradony város polgármestere  
Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Ünnepén

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Ünnepén

2011. március 16.
Nemzeti Ünnepünk előestéjén Nyíradonyban 17 órától kezdődött az Ünnepi Megemlékezés, ahol beszédet mondott Tasó László polgármester, a választókerület országgyűlési képviselője. A helyi gimnázium műsora előtt érdekes képtörténeti emlékezést láthattak az ünneplők a hajdúhadházi vendégelőadótól, majd a helyi Népdalkör énekelte el a szabadságharc legszebb dalait, nótáit.

Fogadóóra – Nyírmártonfalva

2011. március 16.
Tasó László a következő fogadóóráját Nyírmártonfalván tartja meg.Ideje: 2011. március 17. csütörtök 15.00 óraHelszíne: Polgármesteri Hivatal, Házasságkötő terem

Az Országgyűlés napirendjén a 2010. október 3.-i választásokról szóló jelentés és az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság önálló indítványa

2011. március 7.
Budapest, 2010. március 7.Az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság önálló indítványának előadója Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője részt vett a napirend Parlamenti vitájában. Az Országos Választási Bizottság jelentéseit, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszternek a választásokkal kapcsolatos jelentéseit tárgyalta Tisztelt Ház.A vitában a hozzászólók eltérve a napirendtől sokkal inkább a választási rendszer egészéről mondtak véleményt, és kihasználva a televíziós közvetítést a saját táboruknak üzentek. Tasó László a napirend előadója hozzászólásában a jelentésről és az önálló indítvánnyal kapcsolatban fejtette ki álláspontját, majd a 2 perces reagálásokban válaszolt az ellenzéki felvetésekre. Ezek során kiemelte, hogy az MSZP, a Jobbik és az LMP száműzné az egyéni választókerületek képviselőit a Parlamentből és csak listás képviselőket választana. A „média párttá” válás folyamatával kapcsolatban elmondta, hogy személyesen garantálja, hogy azok, akik találkoznak a választókkal, mindig megfelelő súllyal rendelkeznek a Magyar Országgyűlésben.A napirendről az Országgyűlés a 2011. március 7.-i ülésén hoz határozatot, ahol a képviselő válaszol a vitában elhangzottakra.A képviselő hozzászólásának szerkesztett változatát a részletekben olvashatják.

Bencsik János államtitkár látogatása a 4. számú választókerületben

2011. február 28.
2011. február 24. Téglás-Nyíradony-DebrecenA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára Bencsik János látogatást tett a 4. számú választókerületben. A Hajdúsági Iparművek Zrt. vezérigazgatója Dedéné Novotny Anna korábbi invitálására, a megye közgyűlési alelnöke Tóth Attila és a választókerület országgyűlési képviselője Tasó László meghívására Tégláson a tulajdonosokkal történő egyeztetéssel kezdte, gyárlátogatással folytatta, majd Nyíradonyban polgármesteri találkozóval fejezte be kerületi látogatását.

Jótékonysági bálok a választókerületben

2011. február 28.
Hajdúsámson - Bocskaikert2011. február 18. A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskola jótékonysági báljára ez évben is meghívást kapott Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője. László Vilmos igazgató külön köszöntötte az iskola Rákóczi Díjas támogatójaként Nyíradony polgármesterét, és köszönetet mondott a rendezvény céljának támogatásáért. Ebben az évben a Bodrogkőváralján vásárolt üdülőház felújítása volt a kiemelt célja az alapítvány báljának, melyet elnök asszonya ismertetett a nagyszámú és jó kedvű közönséggel. A képviselő a műsorok megtekintése után Bocskaikertben folytatta a jótékonysági körútját. A Bocskaikerti Németh László Általános és Alapfokú Művészeti Iskola jótékonysági rendezvényének fővédnökeként Tasó László országgyűlési képviselő megköszönte a helyi közösség támogatását, mellyel segítik az iskola felszereléseinek bővítését. Szőllős Sándor polgármester köszöntőjében egyben a képviselő további segítségét kérte az iskolaudvar fejlesztése és a község további teveinek megvalósításában.

Az Önkormányzati Bizottság elfogadta a választásokról szóló jelentéseket

2011. február 28.
2011. február 22. – Budapest Az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága megtárgyalta és elfogadta az Országos Választási Bizottság beszámolóját és jelentését, a 2010. október 3-i helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról. Ezen az ülésén fogadta el a közigazgatási és igazságügyi miniszternek az állami feladatok végrehajtásáról szóló beszámolóját, valamint a területi és országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-i választásáról szóló beszámolót és jelentést.A napirendi előadója valamennyi témakör esetében Tasó László a Hajdú-Bihar megyei 4. sz. egyéni országgyűlési választókerület képviselője, aki a Parlament 2011. március 1-i ülésnapján kedden délelőtt tájékoztatja az Országgyűlést a bizottság tárgyhoz kapcsolódó önálló indítványáról.  
Bencsik János államtitkár látogatása a 4. számú választókerületben

Bencsik János államtitkár látogatása a 4. számú választókerületben

2011. február 24.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára Bencsik János látogatást tett a 4. számú választókerületben. A Hajdúsági Iparművek Zrt. vezérigazgatója Dedéné Novotny Anna korábbi invitálására, a megye közgyűlési alelnöke Tóth Attila és a választókerület országgyűlési képviselője Tasó László meghívására Tégláson a tulajdonosokkal történő egyeztetéssel kezdte, gyárlátogatással folytatta, majd Nyíradonyban polgármesteri találkozóval fejezte be kerületi látogatását.
Összes videó megtekintése
Friss hírek: