„Csak a hitünk maradjon meg…”

2011. január 01.

Jelképesen mondva, egy vonaton utazunk, de nagyon színes és különleges az utazóközönség. Vannak, akik az első osztályon utazhatnak, sokan vannak a másodosztályon, és ugyanilyen jeggyel néhányan csak a peronon kaptak helyet.
Erre a vonatra azonban minden magyar ember, országhatárunkon belül, vagy azon túl, 2010 tavaszán megválthatta a jegyét.
Aki erre a vonatra fel akart szállni gond nélkül megtehette, de voltak és lesznek, akik csak egy későbbi állomáson csatlakoznak a magyar nemzet jövőbe tartó szerelvényén utazókhoz.
Ez a legfontosabb üzenete a mögöttünk hagyott esztendőnek, és a sokszor keserves pillanatok, vagy kilátástalannak tűnő élethelyzetek ellenére ez minden magyarnak reményt adhat.
Ha kitekintünk a jövőbe tartó szerelvény ablakán, az ismerős tájakon is látunk újdonságokat, jelentős változások fogadnak egy-egy állomáson.
Kicsit elmerengve azonban visszatérnek a korábbi rossz emlékeink és kísértenek, nem hagynak bennünket felhőtlenül örülni, a megszépült tájak és körülmények láttán.
Nem baj az, ha az emlékek figyelmeztetnek, és arra inspirálnak, hogy kerüljük el azok megismétlődését, a jó emlékezet a rossz pillanatokat sem engedi véglegesen a homályba süllyedni.
Nekünk azonban észre kell venni a megújulás lehetőségét minden, az életünket javító változásra rá kell figyelnünk.
Nem biztos, hogy mindenki és egy időben veszi majd észre, és lesz alkalmazkodni képes az új körülményekhez, de mindenki számára hozzáférhetővé válnak.
Vannak dolgok, melyekkel végleg szakítanunk kell, és vannak, melyekkel meg kell ismerkednünk, és el kell sajátítanunk annak érdekében, hogy a gazdaság motorjai újra induljanak, az erkölcsi és morális válságból az ország lakossága kiutat találjon.
A magyar nemzet életében új fejezet kezdődött, nem tudták tovább akadályozni és nem lehetett tovább halogatni a 90 éves igazságtalanság felszámolásának kezdetét, és a 6 éve tartó szégyen letörlését.
Ma már egységes a magyar nemzet, visszatalált az ország is arra a vágányra, melyet történelmünk dicsőségesebb korszakában, a nagyszerű ország vezetők kijelöltek, melyet őseink, elődeink kiépítettek.
A magyarok jövőbe tartó szerelvénye hát elindult, a mögöttünk hagyott évben fontos állomásokon jutott túl, ha tetszik történelmi jelentőségű törvényeket alkottak, az erre felhatalmazással bíró vezetők, melyek népünk javát és boldogulását szolgálják.
A köz érdekében, a családok, a helyi közösségek, térségek, és az ország lakóinak érdekében, és a nemzet tagjaira vonatkozóan új korszakot, és teljes megújulást jelentő folyamatok kezdődtek el, melyek végrehajtásához összefogásra és erőre, de mindenekelőtt hitre van szükségünk.
A hatalmas szerelvény nehezen indul, a motor nagyon szenved, erőlködik, mint ahogyan számunkra is nehéz lesz ez az esztendő, és a későbbi felgyorsulás.
A jövő év végére már el kellene érnünk az utazósebességet, hiszen utána kevesebb üzemanyaggal és kisebb erőfeszítésekkel, is tovább haladhatunk, sebesebben és biztonságosan, kényelmesen, abban a fülkében ahová most jegyet váltottunk.
Ne feledjük el azonban, hogy a másodosztályú jegyre lehet pótjegyet váltani, és beülhetünk az első osztályra, a peronon utazók pedig elfoglalhatják a másodosztályon felszabaduló helyeket.
Maradnak és lesznek különbségek, az utazási színvonal eltérő marad, de a komfortérzet lehet ugyanolyan, bárhol is utazzunk országunk, nemzetünk, életünk vonatán.
Jelképesen az utas büfében, vagyis ünnepeink alkalmával, mindenkivel találkozhatunk, és ha megérkezünk egy-egy újabb állomásra, egyformán örülhetünk a sikernek, és a találkozásnak.
Csak a hitünk maradjon meg, és legyen elegendő elszántságunk, mert a vonat jó irányba halad, a pályamunkások előkészítették az utat, a kalauz figyel a részletekre, a vonatkísérők biztosítják a szerelvényt, és mozdonyvezető tudja a dolgát, tartja az irányt.
Legyen jó utunk, szép időnk, és legyenek kellemes élményeink, legyen biztonságos megérkezésünk minden állomásra, melyet a Jó Isten megad népünknek, melyre érdemesnek tart bennünket.
Egészséget, Hitet, és Erőt, Jó Kedvet és Bőséget Adjon Isten
minden magyar embernek, városainknak, országunknak, nemzetünknek!

Boldog Új Évet Nyíradony, boldog Új Évet Magyarország!

 

Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!