Fontos kapcsolat valósult meg – biztonságos és jó minőségű úton közlekedhetnek a sámsonkertiek

2011. augusztus 31.
2011. augusztus 29. 10,00 óra 314 millió Ft támogatással valósult meg a Hajdúsámsont – Sámsonkerttel összekötő Szűts utca kiépítése. A 2.100 méter hosszú aszfaltos út csapadékvíz elvezetését is kiépítették, melyet a város zömmel saját forrásból biztosított. Az Észak – Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagjaként, a Közigazgatási és Igazságügy Miniszter megbízottjaként vett részt Tasó László országgyűlési képviselő az átadási ünnepségen. Köszöntőjében kitért arra, hogy a 2007-2010 közötti időszakban az előző kormány elköltötte az uniós források több mint kétharmadát, zömmel felesleges, és később is megvalósítható, presztízs beruházásokra, de az útépítések szükségesek voltak. A régióban megvalósult 50 projekt 7,26 milliárd támogatással valósult meg, melynek során megépült 21,5 kilométer új, és felújításra került 68 kilométer önkormányzati út. Kiemelte, hogy a választókerületben az észak-hajdúsági települések, Bocskaikert, Hajdúhadház, Hajdúsámson, Téglás részesültek jelentős támogatásban, és reményét fejezte ki, hogy ebben a költségvetési ciklusban, bár jelentősen kevesebb, harmadannyi forrás jutott már csak az időarányos 50 %-hoz képest, a térség dél-nyírségi települései is hasonló forrásokhoz juthatnak.

A 770 éve létező települést 110 éve hívják Nyírábránynak

2011. augusztus 31.
2011. augusztus 27. 18,00„Azért maradtak meg ezen a helyen a nyírábrányiak, mert szeretik a másik nyírábrányit, mert képesek voltak áldozatot vállalni egymásért, a megmaradásukért”Több, mint 2.000 babgulyás fogyott el a nagyközség nagyszabású születésnapi rendezvényén, melynek vendége volt Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere. Nyíri Béla polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte a mindenkori lakosság összetartó erejét jelentő közös keresztény értékeket, a szorgalmas becsületes munkát. Kocsis Róbert a megyei közgyűlés alelnöke Megyezászlót ajándékozott Nyírábránynak, méltatta az összefogásuk eddigi eredményeit. Tasó László köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a nyírábrányiak nem csak a hétköznapokon, hanem az ünnepnapokon is szívesen találkoztak egymással, szeretik a közösségük tagjait. Kiemelte, hogy határátkelőként és összekötőkapocsként fontos feladata van a nyírábrányiaknak a határok fizikai és lelki felszámolásában, dolgozniuk kell a magyarokért mindkét oldalon. Ennek szimbólumaként hímzett Európai Uniós zászlót adott át az ünneplő Nyírábrány polgármesterének.

7 éve város Hajdúsámson

2011. augusztus 31.
2011. augusztus 27. szombat 13,30A 2004-ben városi rangot kapott Hajdúsámson színes programokkal ünnepelte a 7. évfordulót. Az önkormányzat biztosította sertéshúsból készült versenyén mindenki győztesnek érezhette magét, mint ahogyan a színpadon fellépő óvodások és iskolások a közönség hangos tetszésnyilvánítása miatt. A rendezvényre meghívást kapott Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője, aki találkozott a város testvértelepülésének képviselőivel, a bolgár Belene küldöttségével. Meglátogatta a főzőverseny több versenyző csapatát, és találkozott a képviselőtestület Fideszes tagjaival. A Fidesz-KDNP frakció tagjaival a közelmúltban lezajlott tisztújítás eredményeit tárgyalták meg, valamint egyeztettek a jövőbeli pályázati lehetőségekről. Napirendre került a közös kerékpárút kivitelezésének problémája, illetve a kapcsolódó belterületi kerékpárút sorsa. Megállapodtak arról, hogy a két kapcsolódó téma további egyeztetést kíván.A nagy érdeklődés mellett bonyolított programok számos résztvevőjével folytatott beszélgetések során kiemelt témaként szerepelt a 471.-es számú másodrendű főút fejlesztési kényszere, melynek rövid időn belüli kezdését a képviselő személyes ügynek tekinti.
Átadási ünnepség Szent István Király és az Új Kenyér ünnepének tiszteletére Nyíracsádon

Átadási ünnepség Szent István Király és az Új Kenyér ünnepének tiszteletére Nyíracsádon

2011. augusztus 28.
A község főtere díszének számító Vécsey park felújításának, megújulásának örülhettek a nyíracsádiak. A több mint 28 millió Ft-os támogatással megszépült új közösségi tér átadásán dr. Nagy János polgármester kiemelte a beruházás kapcsolódó funkcióit, méltatta a kivitelezésben közreműködők munkáját és elismeréssel szólt az előző vezetés érdemeiről, melynek nyomán már az új képviselőtestület megvalósíthatta az elképzelést.

7 éve város Hajdúsámson

2011. augusztus 27.
A 2004-ben városi rangot kapott Hajdúsámson színes programokkal ünnepelte a 7. évfordulót. Az önkormányzat biztosította sertéshúsból készült versenyén mindenki győztesnek érezhette magét, mint ahogyan a színpadon fellépő óvodások és iskolások a közönség hangos tetszésnyilvánítása miatt.

Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepén adták át a Díszpolgári Címet Nyíradonyban

2011. augusztus 24.
2011. augusztus 19. – Nyíradony – 16,30 óraA Városháza előtti téren tartotta ünnepi megemlékezését Nyíradony Város Önkormányzata, melynek programjai a szokásos koreográfia szerint kerültek bonyolításra. 15 órától a Móricz Zsigmond Művelődési Házban megnyitották a XX. Nemzetközi Képzőművészet Alkotótábort, a 16 órától kezdődő ünnepségen a Kisliget Néptánc Együttes gondoskodott a hangulatról, majd a város polgármestere Tasó László országgyűlési képviselő mondta el ünnepi beszédét, melyet a „részletekben” olvashatnak. Az Új Kenyeret a görög katolikus és református egyházak képviselői áldották meg, majd a képviselőtestület tagjai megkoszorúzták Birizdó Gabriella: A korona felajánlása című alkotását. Átadásra került az idei Díszpolgári cím, melyet Posztumusz díjként a februárban elhunyt Jászai János művész-tanár gyermekeinek adott át a város polgármestere. Az ünnepi műsor első részét a Debreceni Virágkarneválon másnap fellépő baszk táncegyüttes műsora zárta.A város új díszpolgárának hozzátartozói tiszteletére adott fogadás után kezdődött a Nyíradonyi VVTK – Kazahsztán Nemzeti Válogatott női kézilabda felkészülési mérkőzés a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban.A mérkőzés után a csapatok játékosait és a támogatói kört fogadáson látta vendégül a város polgármestere.Tasó László polgármester ünnepi beszédének szerkesztett változata:

Ünnepi Ezüstmise a görög katolikus templomban

2011. augusztus 24.
2011. augusztus 7.Áldozópappá szentelésének 25 évfordulóját ünnepelte Papp Miklós parochus, a nyíradonyi görög katolikus közösség vezetője A zsúfolásig megtelt görög katolikus templom kertjében felállított plazma tv-n is követhették a hívők Papp Miklós görög katolikus parochus Ezüstmiséjét. Az ünnepi liturgián paptársain kívül részt vett Tasó László országgyűlési képviselő, a város polgármestere. Köszöntőjében hangsúlyozta az ünnepelt egyházi vezető nyíradonyi szolgálatának rövid ideje alatt már elért jótékony változásokat, a közösség megerősítésében végzett eredményes munkáját. Kiemelte Papp Miklós parochus kiváló szervezőképességét, az egyházi iskola megalakításában tanúsított türelmét, segítségét és hozzáállását, illetve reményét fejezte ki, hogy elődjéhez, Véghseő Dániel nyugalmazott espereshez, a Város Díszpolgárához hasonlóan az Arany, majd a Gyémántmiséjét is elvégezheti nyíradonyi szolgálati helyén.

Gasztronómiai Fesztivál Fülöpön

2011. augusztus 24.
2011. július 31. Az Érmelléki HACS és a Fülöpi Önkormányzat szervezésében Gasztronómiai Fesztivál keretében mutatkoztak be a térség, Dél-Nyírség Ligetalja, és az Érmellék települései, ízelítőt adva különleges értékeikből. A község polgármesterének meghívására a kiállítás megnyitóján részt vett Tasó László országgyűlési képviselő, aki köszöntőjében kiemelte a turisztikai és idegenforgalmi jelentőségen túlmutató, a helyi és térségi azonosságtudatot jelentő helyi értékek fontosságát.  
Összes videó megtekintése
Friss hírek: