Több ezren látogattak ki XVIII. Ligetaljai Kulturális Napok Záró-rendezvényeire

2011. június 28.
2011. június 24-25-26.A 3 napos rendezvénysorozat megmozgatta a dél-nyírség ligetaljai települések lakóit, és Nyíradonyba vonzotta a távolabbi barátokat is. Székelyföldről, és a Partiumból is érkeztek fellépő csoportok a nagyszabású eseményre, mely Június 24-én pénteken a Gúthi erdő szélén végigfutó Szatmári úti gyalogtúrával kezdődött, a Ligetalja – Gúth Természetvédelmi Egyesület közreműködésével. Szombaton a Ligetaljai Sakkversennyel kezdődött, a helytörténeti sporttémájú kiállítással folytatódott, majd a 60 éven felüliek labdarúgótornájával fejeződött be a szombat délelőtt. A 4. alkalommal megrendezett veterán tornán, melynek az „Egy egész életen át kell játszani” elnevezést adták, a DASE, a Nyíregyházi Hetvenkedők és a Seniorok, valamint az Érmihályfalvai Öregfiúk csapatai vettek részt a helyi, Nyíradonyi Öregfiúk csapata mellett. Valamennyi rendezvényen részt vett és megnyitotta azokat Tasó László a város polgármestere. Szombaton este az előző évi sikeren felbuzdulva, az Európa-park nagysátrában megrendezték az OPEN-AIR Partyt, melyre közel ezer fiatal látogatott ki.Vasárnap, a rendezvénysorozat főnapján az Európa Park adott helyett a nagyszabású találkozónak, ahol Ligetaljai kispályás labdarúgó-tornával és a Ligetaljai főzőversennyel kezdődött a nap. A reggelt az Újfehértói fúvószenekar kíséretében végigvonuló, a város főutcáján parádézó helyi mazsorett csoportok indították, kiegészülve a Valcer tánc stúdió táncosaival.
Több ezren látogattak ki XVIII. Ligetaljai Kulturális Napok Záró-rendezvényeire

Több ezren látogattak ki XVIII. Ligetaljai Kulturális Napok Záró-rendezvényeire

2011. június 27.
A 3 napos rendezvénysorozat megmozgatta a dél-nyírség ligetaljai települések lakóit, és Nyíradonyba vonzotta a távolabbi barátokat is. Székelyföldről, és a Partiumból is érkeztek fellépő csoportok a nagyszabású eseményre, mely június 24-én pénteken a Gúthi erdő szélén végigfutó Szatmári úti gyalogtúrával kezdődött, a Ligetalja – Gúth Természetvédelmi Egyesület közreműködésével.

A VI. Nyírábrányi Fogathajtó Versenyen megemlékeztek a Nemzeti Összetartozás napjáról

2011. június 6.
2011. június 4. 13 óra – Nyírábrány – Kastély Park A VI. Nyírábrányi Fogathajtó versenyen 31 fogat mérte össze tudását a nagyszámú érdeklődő előtt. A Hajdúböszörményi Lovas Klub és Nyírábrány önkormányzata közös szervezésben bonyolította le a nagyszabású programot, melynek védnökei Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője és Nyíri Béla a község polgármestere voltak.A versenyek közötti szünetben a Baranta Hagyományőrző Egyesület bemutatóját láthatták az érdeklődők, melynek során a képviselő az egyesület vezetőjétől megismerhette az íjjal történő célba lövés fogásait. Ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy akik kedvelői, vagy művelői, sőt versenyzői a lovassportnak, azok jó magyar emberek lehetnek, hiszen nemzeti sajátosságunk a ló szeretete. A Nemzeti Összetartozás Napja új jelentőséget adott a Június 4-ének, hiszen már nemcsak a feldolgozhatatlan gyász és fájdalom, hanem az újraegyesülés reményének is a napja. Ma már kimondhatjuk, hogy igenis van országok feletti nemzetegység, és azt is, hogy végre az anyaország felelősséget is vállal azokért, akik a nemzet tagjainak vallják magukat. Új remény és óriási lehetőség, ha a szívben és elmében fogant, lélekben őrzött egység kiteljesedik és ledönti azokat a korlátokat, melyek akadályozták az újraegyesülésben. A közös ebéd után a képviselő találkozott a térségbeli polgármesterekkel is, ahol kötetlen beszélgetés keretében a nyári programokról egyeztettek.

Gyermeknap és megemlékezés Martinkán

2011. június 6.
2011. június 4. 12,00 óra – Hajdúsámson - MartinkaKorábban lekötött programjai miatt, az előkészületek idején látogatott el a martinkai gyermeknap helyszínéül szolgáló közösségi ház udvarára Tasó László a választókerület országgyűlési képviselője. A kezdésre már nem tudott maradni, de átadta adományait a rendezvény szervezőinek. A „zsákban” hozott játékokat a délután során a vetélkedőkön résztvevők kapták, illetve egy részüket tombolán sorsolták ki a résztvevők között. A képviselő ígérete szerint a legközelebbi gyermeknapon személyesen is részt fog venni.

Új helyen alakították ki a hajdúhadházi Trianoni Kopjafát

2011. június 6.
2011. június 4. 10. óra – Hajdúhadház A kistérség székhelyének polgármestere, Csáfordi Dénes meghívásának eleget téve, Tasó László országgyűlési képviselő az újonnan kialakított téren felállított kopjafánál emlékezett a Trianoni békediktátumra, a hajdúváros lakóinak közösségével. A bevezető szavalat és a Honfoglalás főcímdalának elhangzása között mondott ünnepi köszöntőt a képviselő. Beszédében a hangsúlyozta az eltelt évek struccpolitikáját, mellyel jegelték a fájdalmat és az igazságtalanságot. Hiányolta a bátorságot, ami azokat is megingatta és elbizonytalanította, akik következetesen dolgoztak az egység megmaradásán, akik közül sokan súlyos áldozatot hoztak magyarságuk vállalásukkal. Kiemelte a törvény üzeneteit, mellyel tisztelegünk, és fejet hajtunk minden valaha élt magyar előtt, azok előtt, akik soha nem adták fel nemzetiségüket, hátrányt szenvedtek, ha kellett eltűrtek miden megaláztatást, egy újra születő nemzet érdekében. Minden magyar élet hiányzik, amit elvettek, vagy akik nem születtek meg, ezért számon kell tartani a bűnöket, és nem lehet feledni soha azt, ahogyan magunkra hagytak. Látható, hogy most is sokszor magunkra maradunk, de az is hogy soha nem hátrálunk meg. Itt az idő, hogy a magyarok valóban összetartozzanak, mert vagy együtt emelkedünk fel, vagy együtt olvadunk el a világban.Az ünnepséget a Szózat eléneklésével zárták az egybegyűltek.

Emlékezés a Trianoni Emlékmű Alapkövénél

2011. június 6.
A városi ünnepségen beszédet mondott Tasó László a város polgármestere, a választókerület országgyűlési képviselője. Reményét fejezte ki, hogy talán a következő alkalommal, már a tervezett emlékmű központi elemének elkészültében is gyönyörködhetünk, de a kiállított makettja is elénk varázsolja azt az érzést, amit az alkotást megfogalmaz. Beszédében kiemelte, hogy nem engedték meg a magyar népnek, hogy feldolgozza Trianon tragédiáját, nem engedték meg, hogy sorsközösséget vállaljon az elszakított területeken élő magyarokkal. Soha nem Erdély hegyeinek kincseit, nem a Besztercei bánya érceit, nem a Fiumei kikötőt, nem a Csallóköz pompás élővilágát, nem a Drávaköz különleges vízi világát, hanem a magyart, a nemzet tagjai, honfitársainkat veszítettük el elsősorban. Ma már megvan az akarat arra, hogy kitaláljuk, hogy lehet újra egységben a nemzet, hogy lehet a határok felett átnyúló új magyar erőteret létrehozni. A gazdasági kapcsolatok megerősítése, az együttműködésben rejlő erő talán a reméltnél is sokkal erősebb, és szorosabb kapcsolatot eredményezhet, mint akár korábban azt a Szent Korona alatt megéltek a nemzet részeit jelentő közösségek. Csak hinni kell és dolgozni érte, mindenkinek a maga területén, és újra egység, rend lesz a Kárpát-medencében.Az ünnepség a Magyar Himnusszal kezdődött és a Székely Himnusszal fejeződött be.

Megemlékezés, a Nemzeti Összetartozás Napján

2011. június 6.
2011. június 2. - TéglásTégláson, Urgyán Antal görög katolikus parochus meghívására, a templomkertben felállított kopjafáknál tartott megemlékezésre hívták Tasó László országgyűlési képviselőt. Az ökumenikus Istentiszteleten részt vettek a történelmi egyházak képviselői, a római katolikus és a református képviselet mellett jelen volt a Felvidéki egyházkerület esperese is. Wass Albert és Sajó Sándor verseivel Erdélyi József előadóművész is hozzájárult az ünnepi hangulathoz. A választókerület országgyűlési képviselője ünnepi beszédében kitért az Országgyűlés 2010. május 21-i szavazására, mellyel elfogadták a Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvényt. Hangsúlyozta, hogy 302 igennel, 55 nem ellenében, és 17 tartózkodás mellett fogadták el a törvényt, és ezt a hozzáállást érdemes megvizsgálni. Véleménye szerint ez az arány híven tükrözi az ország akkori és jelenlegi viszonyulását Trianon tragédiájához, leképezi az anyaország 90 éves bénultságát, a feldolgozás hiányát, és a megmérgezett közhangulatot.A képviselő beszédének szerkesztett változatát a részletekben olvashatják.A koszorúzás után a Magyar és a Székely Himnusz éneklésével zárták az ünnepséget.
Új helyen alakították ki a hajdúhadházi Trianoni Kopjafát

Új helyen alakították ki a hajdúhadházi Trianoni Kopjafát

2011. június 5.
A kistérség székhelyének polgármestere, Csáfordi Dénes meghívásának eleget téve, Tasó László országgyűlési képviselő az újonnan kialakított téren felállított kopjafánál emlékezett a Trianoni békediktátumra, a hajdúváros lakóinak közösségével.
Összes videó megtekintése
Friss hírek: