ERDÉLY-SZILÁGYSÁG-Cigányi TEMPLOMAVATÁS

2004. október 10.
Főtiszteletű Püspök úr! Nagytiszteletű Esperes és Lelkész urak! Tisztelt Hívőközösség! Kedves Jelenlévők! Megilletődve állok e csodálatos templomban és tisztelettel köszönöm, hogy szólhatok Önökhöz, tolmácsolhatom az anyaország üdvözletét, Hajdú-Bihar megye, a Dél-Nyírség református és katolikus hívőinek jókívánságait!

Interjú

2004. szeptember 15.
A nyár óta az Európai Parlamentben dolgozó berettyóújfalui Pálfi István helyét Tasó László, Nyiradony polgármestere örökölte az Országgyűlésben. A Fidesz hajdú-bihari listájáról Parlamentbe került képviselő egyelőre a bizottsági munkában is Pálfit követi, de lehetőség szerint a szociális és családügyi bizottságból a számára leginkább testhez álló területre: a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi bizottságba dolgozhat majd a későbbiekben. A térség problémáit ismerve ugyanis úgy véli, ezen a területen van számára a legtöbb tennivaló.

HAJDÚSÁMSON – VÁROSAVATÓ

2004. augusztus 28.
Tisztelt Vendégek ! Polgármester Úr ! Kedves Hajdúsámsoniak ! Tisztelt Ünneplők ! Hajdúsámson Város szomszédjainak jókívánságait jöttem tolmácsolni, az észak-hajdúsági, és a dél-nyírségi településeken élők elismerését, azért a munkáért, azért a teljesítményért, aminek eredménye a mai ünnepség. Szívből gratulálok a Képviselő testületnek és Polgármester úrnak ehhez a jól megérdemelt sikerhez, melyhez, mint ahogy már el is hangzott, sok dolognak kellett történnie.

Itthon, vendégségben

2004. augusztus 20.
Itthon, vendégségben, Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepén Nyíradonyból Elszármazottak Találkozóján együtt ünnepeljük Az 1998-2002-es önkormányzati ciklusban már felvetődött a találkozó létrehozásának gondolata. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy Nyíradony történetének egy fontos mérföldkövéhez érve, visszatekintve a II. világháború utáni időszakra, feldolgozzuk az eseményeket, rögzítsük emlékeinket, készíttessük el a település monográfiáját.

Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepe

2004. augusztus 20.
„A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban. Ő szült, ő temet el, őt éled, és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életedet alkotja. S életed a haza életének egy pillanatja is…”

Kézilabda mérkőzés, köszöntő

2004. július 16.
Tisztelettel köszöntöm Önöket, Vendégeinket és a Sportbarátokat Nyíradonyban, valamint a Kedves Nézőket a televíziók képernyője előtt, mindazokat, akik a velünk együtt szurkolják végig a rövidesen kezdődő mérkőzést. Megtiszteltetés Nyíradony városa számára, hogy helyszíne lehet, a XXVIII. Nyári Olimpiára történő felkészülés egyik legfontosabb állomásának.

LIGETALJAI NAPOK

2004. június 27.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Tisztelt Jelenlévők ! A Dél-Nyírség Ligetaljai Önkormányzatok Egyesülete és Nyíradony Város Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm a XI. LIGETALJAI NAPOK záró rendezvényén megjelenteket !

A rendezvények összetartó ere

2004. június 10.
XI. Ligetaljai Napok : a hagyományőrzés és a barátság ünnepe 1993-ban, a Zsuzsi Vonat Emlékhelye mögött, volt állomás területén rendezte meg a Dél-Nyírség Ligetaljai Települési Önkormányzatok Társulása, a tagtelepülések népdalköreinek, pávaköreinek, tánccsoportjainak részvételével, az I. Ligetaljai Napok Kulturális Találkozót.

Majális

2004. május 22.
Választókerületi  FIDESZ MAJÁLIS , NYÍRADONY, 2004. május 22. KAMPÁNY NYITÓ Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Kedves Barátaim ! Köszöntöm Önöket, köszöntelek benneteket Nyíradonyban, a 4. számú országgyűlési választókerület I. közös rendezvényén és mindenekelőtt megköszönöm a házigazdák nevében is, hogy a jelenlévők elfogadták invitálásunkat, megtisztelnek bennünket és részt vesznek a Kampánynyitó Rendezvényünkön.

Egy nap süt ránk

2004. április 22.
Nemcsak a borzasztóan magas gázszámlák miatt várjuk türelmetlenül a jó időt, hanem a szélsőségektől sem mentes rendkívül változékony télutó okozta közérzet ingadozás elmúlásának reményében is. Újra éled a téli álmot alvó természet és vele mi is egyre jobban vágyunk a szabad levegőre.
Összes videó megtekintése
Friss hírek:
Nincs aktuális hír!