2007. június 11.
A H/2940. számú Országgyűlési Határozati Javaslat, mint ahogyan elhangzott, a hatályba lépésétől kezdődően, egészen az Európai Unió költségvetési ciklusának végéig, 2013. december 31.-éig szabályozná az érkező közösségi támogatások és a területfejlesztésre fordítható hazai források felhasználási rendjét. Ezen felül meghatározná a decentralizáció elveit, valamint a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét. Egy olyan előterjesztés kerül az Országgyűlés elé, melyre minden bizonnyal sokan figyelnek, ugyanis az uniós források érkezése, a várható és elvárható hatásai, és felhasználásuk körülményei erősen foglalkoztatják a közvéleményt.
2007. június 11.
A törvényjavaslatban foglalt elvek, melyek a területfejlesztés során, a felzárkóztatás és a versenyképesség javítását, a lehetséges keretek közé illesztik, alapvetően támogathatóak. A decentralizáció elveinek meghatározása, az új besorolási renddel szabályozott forráshoz jutás, a kedvezményezettek körének meghatározására szolgáló módszer, jó tárgyalási alap. Ezért az előterjesztés világossá teszi azt, hogy a jelenlegi gyakorlat szöges ellentéte a leírtaknak. A helyzetértékelésben több alkalommal adnak nyomatékot, a regionális tanácsoknak, a források elosztásával kapcsolatos szerepére, és ezzel egy időben végérvényesen temetik, a megyei szintet.
2007. június 4.
Hajdúsámsonban, a Trianoni tragédia következtében megcsonkított nemzet fájdalmáról szóltak a versek, és az emlékező gondolatok. A Rákóczi Szövetség Hajdúsámsoni Egyesülete hívta össze az emlékezőket a város főterének parkjában tartott rendezvényére. A választókerület országgyűlési képviselőjeként Tasó László osztotta meg elsőként gondolatait, a szép számú és az ünnepség alatt egyre gyarapodó hallgatósággal.
2007. május 3.
Héthatáron Átnyúló Önkormányzati Szövetség A Kárpát-Medencében Egyesület ülése Esztergomban
2007. április 21.
Légy büszke magyar! Tudjuk-e, hogy a 895-ös III. Honfoglalás idején, mintegy 500 000 magyar érkezik a Kárpát-medencébe, és ha összehasonlítjuk ezt a számot a mai népességi adatokkal (16 000 000), akkor láthatjuk, hogy mi 1100 év alatt a harmincszorosára növekedtünk a magyarságság lélekszámát illetően?
2007. április 4.
A Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás székhelye lehet városunk A 2003 elejétől induló sajtókampánnyal bevezetett, Alkotmány-ellenesen, mindössze feles törvénnyel, kényszertársulásba tömörített települések alkotta többcélú kistérségi társulások háza táján nagy a mozgolódás. Történik ez azért, mert az önkormányzati választásokat követően 6 hónap áll rendelkezésre annak érdekében, hogy a társulások szerkezete változzon. Előzetes jelzések szerint, a 168 kistérségből legalább 36 esetben lesz változás, változnak az együttműködési feltételek, illetve a társulások összetétele, határai. A Debreceni Agglomerációs Társulás települései 2002-től kezdődően gőzerővel dolgoztak azon, hogy „statisztikai alapon” elszakadjanak Debrecentől, ugyanis a megyeszékhely paraméterei alaposan felerősítették a térség átlagát, így elestünk a területfejlesztési kedvezményektől.
2007. április 4.
Köztisztviselők fejezték be az aktív szolgálatot 2004-től kezdődően a hivatali köztisztviselői kar személyi állományában jelentős változás következett be. Eljött az idő, amikor a Városháza legtapasztaltabb és legbölcsebb dolgozói megérkeztek életük egy fontos állomásához, elérkeztek a nyugdíjkorhatárhoz. Így történt ez az intézménygondnokság, és az intézmények dolgozóinak esetében is, mint ahogy egyébként történik a munkaszerződéses, illetve más jogviszony keretében folytatott munkaviszony esetében is. Az idő múlását, főleg a munkában eltöltött idő múlását sokszor nem vesszük észre.
2007. április 1.
Parlamenti vitanap 2007. március 27.Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Országgyűlés, tisztelt Képviselőtársak! A mai vitanapon azok számára, akik figyelemmel kísérték a hozzászólásokat világossá vált, a kormányoldal képviselőtábora fegyelmezett emberekből áll, akik megszolgálják azt a porciót, amihez lojalitásukkal és hűségükkel hozzájutnak Kiderült ugyanis, hogy hiába bizonyítják egyértelműen a tények, hiába tiltakoznak országgyűlési képviselők, közgyűlési elnökök és képviselők, polgármesterek és önkormányzati képviselők, területfejlesztési szakemberek, a kormány végrehajtja a magyar vidék lakossága elleni legkegyetlenebb és mindent eldöntő merényletét.
2007. március 16.
(a 4. számú Hajdúhadházi választókerületben) Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Ünnepén Ünnepi megemlékezések a 4. számú Hajdúhadházi országgyűlési választókerületben. 2007. március 14-én 11 órától a Hajdúhadházért Egyesület felkérésre a város főterén mondott beszédet Tasó László a Hajdúhadházi országgyűlési választókerület képviselője. Beszédében kiemelte, a magyar nemzet legnagyszerűbb ünnepére mindig emlékezni fognak, mert ez a forradalom győzött, mert először fogott össze a társadalom a haza függetlensége érdekében.
2007. március 5.
Ülőhely SzektorSorSzék 3 3 4 Az információs rendszer megtekintéséhez klikkeljen ide!