
2008. augusztus 29.
Ünnepi megemlékezések Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepén A hajdú-bihar megyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője Tasó László, Bocskaikertben, Hajdúhadházon, Nyíradonyban és Vámospércsen mondott ünnepi beszédet. Részt vett a hajdúsámsoni helyi városi ünnepségen az újlétai új községháza átadási ünnepségén és a Falunapon, ahol először kapott lehetőséget önkormányzati ünnepsége a szólásra. Újlétán utalva, az előtte ünnepi beszédet tartó szónok gondolataira világossá tette, hogy aki Új Magyarországot akar építeni, és az államszervezet lebontására és jelentőségének csökkentésére törekszik, az nem lehet örököse Szent István értékeinek. Hozzátette, hogy a demokráciában soha nem lehet kényszer és egyetlen út a problémák megoldására, mindig van más választás. Szombaton részt vett az Álmosdi Falunapon, ahol Asztalos Sándor alpolgármester úrral és Toplak Jenő önkormányzati képviselővel elvállalta a főzőverseny zsűrizését is. Hajdúhadházon, a választókerület székhelyén először is 2004. augusztus 27-e óta először kapott lehetőséget hivatalos önkormányzati ünnepségen szólásra. A város polgármestere kérte fel az ünnepi beszéd megtartására, melyet több mint 2.000 ember hallhatott. Az ünnepség után meglátogatta a helyi kertbarát kör különleges kiállítását, és a Szőllős László elnök vezette egyesületet egy „vendégkiállításra” hívta meg Nyíradonyba. A hajdúhadházi ünnepségen mondott beszédében szembeállította a Szent István egykori országát, népének életét, a ma uralkodó viszonyokkal, a mai magyar valósággal:

2008. július 28.
A Szövetség által kiadott ujság legfrissebb számát ide kattintva töltheti le, olvashatja el. További informáciok: www.hethatar.eu

2008. július 22.
Tisztelt Vámospércsiek! Mint a Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, azért dolgozunk, hogy szeretett városunk, mindannyiunk közös otthona és lakóhelye a mai, az emberek és az önkormányzat számára is kifejezetten nehéz gazdasági körülmények között is fejlődni, haladni, szépülni tudjon. Ennek érdekében minden erőnkkel és legjobb tudásunk szerint igyekszünk minden lehetőt megtenni. Élve az Európai Unió és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kínálta lehetőségekkel, az egyetlen lehetséges úton járunk, amely lehetőséget teremthet valamennyiünk közös céljának eléréséhez, városunk előrehaladásához. A fejlődés előremozdítása érdekében folyamatosan pályázunk az ÚMFT különböző operatív programjainak a kiírók által meghatározott témájú pályázati forrásaira.
2008. július 22.
2008.02.23.-án a nyírábrányi Fidesz csoport Tasó László országgyűlési képviselő meghívására Nyíradonyba érkezett. A helyi Fidesz irodában megvendégelték a 32 fős csoportunk fiatalabb és idősebb tagjait. A sok finomság megkóstolása után átmentünk a közeli Harang Imre rendezvénycsarnokba. Ebben az időpontban került megrendezésre a Standard és Latin amerikai táncverseny Területi Bajnoksága. Mindenki felszabadultan és izgatottan nézte a táncoló fiatalokat, párokat. Volt aki úgy döntött, hogy megmártózik az uszoda kellemes vizében. Az események után visszatértünk az irodába ahol megebédeltünk. Országgyűlési Képviselőnknek, köszönetünket fejeztük ki azért, hogy a rendezvények mellett is kellő figyelmet tudtak fordítani csoportunkra. Köszönjük!
2008. július 9.
Első rész: Második rész:

2008. július 3.
„Az előrehozott választás gazdasági kényszer” Beszélgetés Orbán Viktorral, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnökével
2008. július 3.
Közéleti-politikai évadzárót tartott a FIDESZ 2008. június 12.-én, melyen Orbán Viktor pártelnök értékelte az elmúlt időszak politikai eseményeit. A rendezvényen felszólalt Navrasics Tibor frakcióvezető is. Az évadzáróra a FIDESZ választókerületi elnökeit, országgyűlési és EP- képviselőit, polgármestereit, és a megyei közgyűlés elnökeit hívták meg.
2008. június 30.
Tasó László országgyűlési képviselő 2008. június 16-17.-én Balatonszárszón részt vett azon a két napos konzultáción, ahol polgármestereknek, parlamenti és önkormányzati képviselőknek, választókerületi elnököknek folyt a képzése. A nyitó előadást Orbán Viktor pártelnök tartotta, aki politikai helyzetértékelést adott a résztvevőknek. Emellett előadást tartott többek között Kubatov Gábor a FIDESZ pártigazgatója, Deutsch- Für Tamás elnöki kabinetfőnök, valamint Hidvéghi Balázs, Beke Sándor, és Nagy Anna. A konzultáció céljai között szerepelt a közéleti szereplők tréningezése, és a kommunikációs kézség fejlesztése. A politikai munkatársak a választókerületi feladataikat mélyítették el, és osztották meg tapasztalataikat egymással.

2008. június 30.
Főtiszteletű Püspök úr, Nagytiszteletű urak, Tisztelt Tenkei elöljárók, Kedves Vendéglátóink, Tisztelt Tenkeiek, Kedves Magyar Barátaim! Nyíradony Városa és a Nyíradonyért alapítvány Kuratóriumának nevében tisztelettel köszöntöm a mai ünnepség minden kedves résztvevőjét, külön tisztelettel Tenke elöljáróit, Csüry István megbízott püspök urat, Ács Ferenc nagytiszteletű urat, és vendéglátónkat Berke Sándor tiszteletes urat és Kedves feleségét!
2008. május 26.
„Az élethez szerencse kell”, de a túléléshez jóindulatra is szükség van?- avagy Miért akarja kivéreztetni a Kormány az önkormányzatokat?